XX. Hűség - 1.
A Éjtelen Város legendás vérfürdője olyan kegyetlen csata volt, melyben a YiLing Pátriárka, Wei Wuxian több, mint háromezer embert mészárolt le egyedül az eskükötés éjjelén.
Néhányan úgy tartják, meglehetett az ötezer is. De akár háromezer, akár ötezer volt, egy dolog mindenképp bizonyos: azon az éjjelen az Éjtelen Város romjai dicsőséges pokollá váltak Wei WuXian kezében.
És bár mindannyian támadták, a gyilkos mégis sértetlenül tért vissza a Temetőbuckákra. Senki sem tudta, pontosan hogyan csinálhatta.
A csata következtében az egész harcművész világ súlyos sebet szerzett. És mivel így állt a helyzet, majdnem három hónapnyi energiagyűjtés és tervezés után a Négy Nagy Szekta végül sikeresen összehozta az ostromot a démon odúja, a Temetőbuckák ellen, viszonozva a mészárlást a Wen Szekta maradéka és az őrült YiLing Pátriárka ellenében.
Wei WuXian végignézett a Démoni Mészárlás Barlangja előtt összegyűlt harcművészeken. Arckifejezésük teljesen ugyanolyan volt, mint az eskü éjjelén felsorakozott harcművészeké, akik a földre locsolták borukat, miközben megesküdtek, hogy szétszórják az ő és a Wen Szekta maradékának hamvait. Néhányan annak az éjszakának a túlélői voltak, mások azoknak a harcművészeknek a leszármazottai, de legtöbben az “igazság bajnokai”, kik osztoztak azok hitében.
Yi WeiChun, a középkorú harcművész, aki azt állította, hogy ő vágta le a lábait és ezért falábakat hordott onnantól kezdve, ismét megszólalt:
- Soha nem tudod visszafizetni a vér adósságát, mellyel háromezer embernek tartozol, még ha milló halált halsz is!
- Háromezer ember? – vetette közbe Wei WuXian. – Valóban háromezer harcművész volt jelen azon az éjjelen az Éjtelen Városban, de köztük szekták vezetői és számos, kiváló harcművész is. Mind jelen voltak és mégis tényleg mind a háromezer embert megöltem? Túl sokat gondolsz felőlem vagy őket nézed semmibe?
Nyugodtan jelentett ki egy egyszerű tényt, a harcművész mégis úgy érezte, lekezelték, fújtatott dühében:
- Mit gondolsz, miről beszélünk itt? Hogyan lehetne alkudozni a vér adósságán?
Wei WuXian:
- Nem arról van szó, hogy efféléről szeretnék alkudozni, de nem akarom, hogy megduplázódjanak az ellenem felhozott vádak pusztán néhány szó eltérés miatt. Nem fogom felvállalni azt, amit nem tettem.
Valaki más is megszólalt:
- Mit nem tettél? Mi van még, amit nem tettél meg?
Wei WuXian:
- Példának okáért nem én vagyok az, aki ChiFeng-Zunt megvágta. Nem én vagyok az, aki arra kényszerítette Jin asszonyt, hogy véget vessen a saját életének Pontytoronyban. Nem én vagyok az sem, aki azokat a holtakat irányítja, akikbe belefutottatok, miközben a hegyre felfelé tartottatok.
Su She mosolygott.
- YiLing Pátriárka, mindig azt hallottam, hogy öntelt vagy, most mégis oly alázatosnak mutatod magad. Ha nem te vagy az, akkor igazán el sem tudom gondolni, ki lehet, aki ilyen sok ádáz élőholtat képes irányítani, kik ilyen erős támadást tudtak indítani ellenünk.
Wei WuXian:
- Tényleg nem tudod elgondolni sem? Bárki képes rá, ha kezében van a Tigris Amulett.
Su She:
- Nem a te egyik fegyvered-e a Tigris Amulett?
Wei WuXian:
- Most van itt az ideje megkérdezni, ki az, aki ennyire sokra becsüli az amulettet. Pontosan olyan ez, mint Wen Ning. Akkoriban néhány bizonyos szekta halálra rémült a Szellemtábornoktól. A felszínen azt mondták, hogy megölik, de mindenki háta mögött rejtegették több, mint tíz évig. Milyen különös. Ki volt az, aki azt mondta, hogy a hamvai szét lesznek szórva?
Mindenki egy emberként nézett a LanlingJin Szekta jelen lévő növendékeire. Végül is a LanlingJin Szekta vezetője volt az, ki kizárólagos felelősséget vállalt az ügyben, teljes komolysággal nyilatkozva, hogy a Wen Szekta maradékának két vezetőjét elégették és hamvaikat szétszórták az Éjtelen Városban.
Su She azonnal válaszolt:
- Igazán nem szükséges történeteket kitalálnod.
Hirtelen különös susogás és morajlás hangzott fel az erdőből ismét.
Lan QiShen:
- Mindenki legyen óvatos! A holtak támadásának második hulláma érkezik!
Amikor ezt meghallották, a csoport fele nekilódult, hogy megütközzön velük, a másik fele még mindig riadtan fordította kardjai hegyét a Démoni Mészárlás Barlangja előtt összegyűlt tömeg felé.
Wei WuXian:
- Mondtam már, hogy ezek a holtak nem az én irányításom alatt állnak. Ha van arra időtök, hogy engem lessetek, talán arra is akad, hogy ehelyett őket vegyétek szemügyre.
Jó néhány nevesebb harcművész is jelen volt, mint ahogyan szekta vezetők és elöljárók is. Egy csoportnyi ádáz holttal elbánni nem jelentett különösebb nehézséget. A guqinok hangjai és a kardok repkedő fénysugarai közepette senkinek nem jutott ideje arra, hogy törődjön azzal, mi is folyt ott.
Jiang Cheng korbácsa egyetlen suhintásával három élőholtat vágott darabokra, mielőtt körbefordult Jin Ling után.
- Jin Ling! Akarod a lábaidat vagy sem?!
Ami alatt azt értette, hogy el fogja törni Jin Ling lábait, ha az még mindig vonakodik mellé állni. Az efféle fenyegetést Jin Ling azonban már számtalanszor hallotta. Sosem történt meg valójában. És ezért, bár Jiang Cheng irányába pillantott, egy tapodtat sem mozdult. Jiang Cheng átkozódott, csuklójának egy csavarintásával visszahúzta Zidiant, mintha csak Jin Ling köré akarta volna csavarni és erővel odavonszolni őt magához. Zidian lila fénye azonban hirtelen elhalványodott. Egy pillanattal később teljesen kialudt.
A hosszú korbács azonnal ezüst gyűrűvé zsugorodott és gyűrűsujja köré csavarta magát. Jiang Cheng zavartan megtorpant. Soha nem találta még olyan helyzetben magát, amikor Zidian magától visszaalakult volna. Még mindig kezére bámult, mikor két vércsepp terült szét a tenyere közepén.
Jiang Cheng felemelte a kezét és megtörölte arcát, csak hogy egész vércsíkot kenjen szét magán.
-Nagybácsi! – kiáltott fel Jin Ling.
Meglepett kiáltások hangzottak a holtakkal küzdő tömeg belsejéből is. A legtöbb kard fénye pislákolni kezdett, legalább az emberek felének arcán két vörös vércsík csordult alá. Orrvérzés. Néhányuknál nem csak orrukból, de szájukból is dőlni kezdett a vér!
- Mi történik?! – kiáltott fel az egyik harcművész.
- Oda a mágikus erőm!
- Shixiong, gyere és segíts kicsit! Valami történt itt!
Bichen kiröppent a hüvelyéből és megölte az élőholtat, amelyik a segítségért kiáltozó harcművészt üldözte. De a nyomorúságos kiáltások egyre sokasodtak, hangjuk emelkedett és süllyedt. A tömeg lassan újra egy helyre gyűlt, visszavonultak a Démoni Mészárlás Barlangjának irányába.
A harcművészek, akik hatalmas csatát készültek vívni a Temetőbuckákon, hirtelen mind elvesztették mágikus erejüket. Nem csak a kardok fénye hunyt ki és a talizmánok mondtak csődöt, de még a GusuLan és a MolingSu Szekta növendékeinek zenéje is hétköznapi hangokká silányodott, amint elvesztették különleges képességüket.
A helyzet egyszeriben a visszájára fordult!
Lan WangJi leemelte a guqint a válláról. A húrok rezgése visszhangzott az égen. De nem számított, mennyire járatos volt a Győzelem Hangjaiban, akkor is egyedül maradt. Wen Ning kiugrott a barlangból és segített neki távoltartani a holtakat, miközben némán tűrte a harcművészek esetleges rúgásait és ütéseit is. Szerencsére nem volt képes arra, hogy fájdalmat érezzen, ezért nem hatottak rá különösebben.
Az elszabadult pokol közepén Lan SiZhui egyszer csak előugrott és felkiáltott:
- Mindannyian gyertek ide, gyertek be a Démoni Mészárlás Barlangjába! A barlang padlóján nagy varázskör van. Néhány része hiányzik, de ha megjavítjuk, működnie kell. Egy darabig ki tud tartani!
Néhány harcművész, kinek már elege volt az öldöklésből, azonnal be akart jutni a barlangba, amint ezt meghallották. Su She azonban hangosan felkiáltott:
- Senki ne menjen oda! Biztosan csapda! Még nagyobb veszélyek várhatnak ránk odabent!
Amikor meghallották a kiabálását, az emberek habozni kezdtek, nem tudván, menjenek-e vagy sem. Wei WuXian keze egyetlen intésével talizmánok záporát küldte előre.
- Kint meghalni épp olyan, mint bent meghalni. Mindenképp meghaltok, de legalább szusszanhattok egy kicsit előbb, ha bent vagytok. Miért siettetnéd, hogy ezek az emberek előbb haljanak meg?
Bár szavaiban elég sok értelem volt, csak azért, mert ő mondta őket, az emberek még inkább féltek a barlangba tenni a lábukat. Még mindig haboztak, inkább folytatták a nehéz küzdelmet az ádáz élőholtakkal. Mások ugyan képesek voltak még egy darabig helyt állni mágikus erejük nélkül is, de Nie HuaiSang nem. Mindenki tudta, hogy félénk volt és tehetségtelen. Nem volt ambíciózus sem, és nem küzdött valami keményen harcművészete nemesítéséért. Az események hirtelen fordulata készületlenül érte és csak azért nem sebesült meg, mert testőrei védelmezték.
Amikor látta, hogy a holtak egyre nagyobb és nagyobb számban özönlenek vég nélkül, unszolni kezdte őket:
- Bemegyünk mind vagy sem? Ha ti nem, majd én előremegyek. Elnézést a távozásomért. Gyorsan, gyorsan, gyorsan, mindenki, befelé!
Még be sem fejezte, máris gyorsan döntött és bevezette a QingheNie Szekta növendékeit a Démoni Mészárlás Barlangjába. Olyan ideges volt, mint a gazdáját vesztett kutya, olyan rémült, mint a hálóból menekült hal. Szókimondása hallatán néhányuknak elvette szavát a döbbenet.
Ekkor már OuYang ZiZhen is kiáltozni kezdett:
- Apa, hagyd abba az öldöklést! Bízz bennem, gyere be! Nemrégen voltunk benn a barlangban. Nincs odabenn csapda!
Néhányan a többi fiú közül is kiabálni kezdtek:
- Igen, tényleg van egy nagy varázskör a földön!
Jin Ling:
- Nagybácsi, gyere!
Jiang Cheng szúrt egyet Sanduval, mely szintén elvesztette a fényét.
- Te befoghatod! – fenyegetőzött.
Kiáltása után azonban megint vér kezdett szivárogni orrából és szájából. Jin Ling lefutott a lépcsőkön és a barlang felé kezdte vonszolni.
Jiang Cheng, miután elvesztette mágikus erejét és a fél napot csatával töltötte, kimerült volt, így Jin Lingnek valahogyan sikerült őt behúznia magával a barlangba. A Jiang Szekta harcművészei sietve követték vezetőjüket.
Ugyanekkor Nie HuaiSang bömbölése visszhangzott az üres barlang belsejéből:
- Mindenki, befelé! Egészen tágas itt bent! Ide tudna jönni egy rangidős, hogy segítsen megjavítani a varázskört a földön? Én nem tudom! Nem tudom, hogyan kell megjavítani!
Utolsó mondatát hallván mindenki elméjében ugyanaz a szó ötlött fel: semmirekellő!
Lan WangJi ujjai egy pillanatra sem távolodtak el a guqin húrjairól, ahogy felnézett.
- Nagybátyám!
Lan QiRen először semmiképp sem akarta a barlangba tenni a lábát. Inkább az utolsó pillanatig harcolt volna odakint. De nem volt egyedül. Számos Lan harcművészért felelt, valamint a Jin Szekta harcművészeiért is, akiket a gondjaira bíztak. Nem is ő képviselte a haderő legszámottevőbb erejét. Nem akarta ezeknek a növendékeknek az életét kockára tenni, ezért inkább hajlandó volt bármilyen reménybe belekapaszkodni.
Nem nézett Lan WangJira. Felemelte a kardját és kiadta a parancsot:
- Előre, óvatosan!
Ezidáig a LanlingJin, a GusuLan, a QingheNie és a YunmengJiang Szekta már mind visszavonult belülre. Vezetésüket követve a többi ember is úgy határozott, nem küszködnek tovább. Ha tényleg valamely fenevad vagy demon rejtőzött a barlang mélyén, e négy magas oszlop majd útját állja. Ők is besiettek a barlangba. Végül már csak a MolingSu Szekta emberei maradtak odakint.
Wei WuXian:
- Hogyhogy? Su Szekta Vezető, te nem mész be? Rendben, maradj akkor idekinn. De mindenkit elhagyott mágikus ereje, ugye? Ha kívül maradsz, nem saját halálodat keresed-e? Micsoda említésre méltó bátorság.
Su She egy oldalpillantást vetett Wei WuXianra. Bár elsötétedett arca irányíthatatlanul rángatózott, ő is bevezette növendékeit a barlangba.
A Démoni Mészárlás Barlangja könnyűszerrel elnyelte a több, mint ezer embert. A harcművészek lélegzetvétele és suttogása végtelenül visszhangzott a barlang fő részében. Amint belépett, Lan QiRen megkereste Nie HuaiSangot, és nekilátott, hogy megvizsgálja a földön a varázskör szétmázolt részeit, figyelmes, alapos tekintettel. A varázskör valóban régi volt. Egyszeriben megvágta tenyerét és vérével kijavította az ábrát. Wen Ning a lépcsőket őrizte, a legközelebbi élőholtakat szétdobálta. Amint a varázskör újra egész volt, úgy tűnt, mintha láthatatlan korlát tartotta volna kívül a holtakat, ideiglenesen megakadályozva, hogy bejussanak közéjük.
Wei WuXian megvárta, amig Lan WangJi elteszi a guqinját, mielőtt együtt besétáltak volna a barlangba. A harcművészek, akik már épp megkönnyebbült sóhajokat hallattak, amikor meglátták kettejüket a lépcsőkön lefelé haladni, egyiküket fehérben, másikukat feketében, egyszeriben azonnal ismét aggódni kezdtek.
Senki sem várta ezt a helyzetet. Azért gyűltek itt össze, hogy ostrom alá vonják a YiLing Pátriárkát, most mégis úgy festett a helyzet, hogy ők maguk kerültek ostrom alá. Még a YiLing Pátriárka barlangjába is kénytelenek voltak rejtőzni, hogy kicsit meg tudják hosszabbítani életüket. Lan QiRen befejezte a varázskör javítását és a tömeg elé állt, elállva kettejük útját. Állát magasra emelte, szinte mintha karjaival akarta volna távol tartani őket, mintha készen állt volna halálig küzdeni Wei WuXiannal, ha az bármilyen mozdulatot is mer tenni.
Lan WangJi:
- … Nagybátyám.
A csalódás mélyen gyökerezett Lan QiRen szívében. Még mindig nem akart rápillantani sem növendékére, kire olyan büszke volt, akit annyi éven át tanított. Csak Wei WuXianra nézett és hidegen így szólt:
- És most mit szándékozol tenni?
Wei WuXian leült a lépcsőkre.
- Semmit. De mivel most már itt vagytok, miért nem beszélgetünk…
- Nincs semmiről sem beszélnünk veled! – kiáltotta Yi WeiChun.
Wei WuXian:
- Már hogy ne lenne semmiről sem beszélnünk? Ezt nem veszem be. Nem akarjátok megtudni, hogyan vesztettétek el hirtelen mágikus erőtöket? Szívem legmélyéből szólva, nem vagyok ennyire hatalmas, hogy mindannyiótokkal egyszerre ilyet tegyek anélkül, hogy bárki észrevette volna.
Yi WeiChun kiköpött és hallotta, amint Nie HuaiSang válaszol:
- Igen, szerintem sok értelme van annak, amit mond.
Mindenki rámeredt.
Wei WuXian folytatta:
- Úgy gondolom, hogy mielőtt idejöttetek az ostromra, nem volt időtök összegyűlni és együtt étkezni, ezért a mérgezés kizárható.
Lan SiZhui:
- Ez biztosan nem méreg. Még soha nem hallottam olyan méregről, amely ennyire hirtelen képes lenne eloszlatni bárki mágikus erejét. Vagy máskülönben már számos harcművész fizetett volna érte magas árat, a pletykák pedig az égbe szöknének róla.
Az ide érkezett harcművészek között számos orvos is volt. Megragadtak néhány embert és megtapogatták pulzusukat. Az emberek egymást kérdezgették:
- Hogy lehet ez? Hogy lehet ez? A mágikus erőnk eltűnése ideigleges vagy végleges?
Ez a kérdés azonnal felkeltette legtöbbjük figyelmét. Nem volt többé idejük arra, hogy Wei WuXian ellenében próbáljanak meg tenni valamit. Végül is, ha mágikus erejüknek végleg, mindörökre nyoma veszett, akkor többé-kevésbé mindannyian használhatatlanná váltak. Ez sokkal kínzóbb véget jelentett volna számukra, mint a halál.
Az orvosok rövid megbeszélést tartottak, majd egyikük megszólalt.
- Az aranymagjaitok sértetlenek. Nincs ok aggodalomra! Ideiglenesnek kell lennie.
Amikor ezt meghallotta, Jiang Cheng titokban felsóhajtott megkönnyebbülésében. Elvette a zsebkendőt, melyet Jin Ling nyújtott felé és letörölte arcáról a vért.
- Ideiglenes? – kérdezte. – Milyen hosszú idő ez az ideiglenes? Mikor tér vissza az erőnk?
- Attól tartok… legalább négy óra – így az egyik orvos.
Jiang Cheng arca rémítően sötét volt.
- Négy óra?!
Mindenki felnézett, az ádáz holttestek tömegére meredtek, melyek olyan szorosan körbevették a barlangot, hogy még egy vízcsepp sem csusszanhatott volna át közöttük. Számuk semmivel sem volt kevesebb, mint a ma itt összegyűlt élőké. Mindegyikük egyenesen a barlang belsejébe bámult, ahol emberi fejek tengere hullámzott és a yang energia kavargott. Egyetlen lépést nem voltak hajlandóak hátrálni, előre-hátra lökdösődtek, vállt vállnak vetve, mintha bármelyik pillanatban betörhettek volna. A rothadó hús bűze mindent elárasztott.
Négy órába telik, mire visszanyerik mágikus erejüket? Még azt sem tudták, hogy a töredezett varázskör a földön, mely évekig volt használaton kívül és ideiglenesen lett megfoltozva, vajon ki tud-e tartani négy órán át!
Mindemellett egy légtérbe voltak zárva a YiLing Pátriárkával. Nem tudták, miért nem tett még ellenük semmit, de lehet, hogy arra készült, megsemmisítse mindannyiukat, mint ahogyan a macska elkapja az egereket, miután befejezte ijesztgetésüket és a velük való játszadozást. Mindezek dacára sem tudták eldönteni, mikor fordul Wei WuXian hirtelen ellenük.
Pillantásuk ismét rá vándorolt.
Wei WuXian:
-Már mondtam, nincs szükség arra, hogy engem lessetek. Ebben a barlangban csak két csoportnyi ember maradt, akinek a mágikus ereje érintetlen. HanGuang-Jun és én vagyunk az egyik csoport; a gyerekek a másik, kiket néhány nappal ezelőtt hoztak fel a hegyre. Nem tévedek sokat, ha a maradék embert teljesen erőtlennek gondolom, igaz? Ha bármit is akartam volna tenni ellenetek, a gyerekek vajon képesek lennének megállítani engem?
Su She felhorkant.
- Hagyd abba a badarságokat. Ha meg akarsz ölni minket, legyen. Bárki, aki egyetlen hangot is kiad, nem érdemli meg, hogy hősnek nevezzék. Ne várd azt sem, hogy bárki a sajnálatodért fog könyörögni.
Szavai hallatán sokan habozni látszottak. Az ezer ember közül csak nagyjából mintegy húsz érkezett bosszúért lihegve. A többi csak azért csatlakozott gondolkodás nélkül, mert hallották, hogy ostrom lesz. Mondhatnánk, hogy az igazság kíséretéhez tartoztak, pusztán saját erkölcsi felfogásuk hajtotta őket ide. Nem akartak mást, mint a vezetőket követni. Tekintélyes cselekedet lett volna megölni néhányat Wei WuXian élőholt ebei közül. De ha valóban meg kellett fizetniük az árát, már nem voltak olyan sokan, akik valóban szerettek volna csatlakozni.
Wei WuXian rápillantott.
- Elnézést, de meg kell kérdeznem… ki is vagy te?
Amikor a barlangon kívül voltak, néven nevezte Su Shét, most mégis rákérdezett. Nyilvánvaló volt, hogy szándékosan csinálta. Su She homlokán kissé kidagadtak az erek. Épp meg akart szólalni, amikor Lan JingYi szólt közbe hangosan:
- És akkor? Ha nem méreg, akkor micsoda?
Wei WuXian azonnal elfeledkezett Su Shéről.
- És akkor, az emberek nem vesztik csak úgy el a mágikus erejüket, minden ok nélkül. Lennie kell rá egy módszernek és egy bizonyos időpillanatnak. Mielőtt feljöttetek a Temetőbuckákra, vagy pedig útban idefelé, lennie kellett valaminek, amivel mindannyian kapcsolatba kerültetek, vagy valaminek, amit mindannyian tettetek. A gyerekeket néhány nappal korábban hozták fel ide, ezért az időzítés nem egyezik. HanGuang-Jun és én nem ugyanazt a hegyi ösvényt használtuk, mint ti, ezért a hely sem egyezik. Szeretne valamelyikőtök gondolkodni azon, mit tettetek mindannyian?
A süketítő csendben valaki tehetetlenül válaszolt:
- Mit tettünk mindannyian? Amikor feljöttünk a Temetőbuckákra, mindannyian ittunk vizet, nem? Nem emlékszem, nem tudom.
Ki más válaszolt volna Wei WuXiannak ilyen időszerűtlen módon, téve, amit mondott és gondolva, amit mondott? Csakis a “fejrázó” lehetett, Nie HuaiSang. Valaki más önkéntelenül is megjegyezte:
- Senki sem ivott útban felfelé! Ki merne vizet inni egy hullákból álló hegyen?!
Nie HuaiSang tovább találgatott.
- Akkor belélegeztük a ködöt a hegyen?
Ha tényleg volt bármi különös a ködben, akkor ez ésszerű magyarázat lehetett. Valaki azonnal egyetértett vele:
- Ez bizony lehetséges!
Jin Ling azonban azonnal válaszolt:
- Lehetetlen. A köd vastagabb a hegy tetején, de mi már két napot töltöttünk el a csúcson összekötözve. Mágikus erőnk mégis érintetlen maradt, nem?
Su She úgy festett, mint aki nem tudja magát tovább tűrtőztetni.
- Nem elég már? Tényleg elkezdtetek beszélgetni vele. Nem mulatságos, hogy ennyire irányít benneteket? Ő…
Arckifejezése hirtelen gyökeresen megváltozott. Szavai áradata félbeszakadt. Wei WuXian:
- Tovább. Miért nem folytatod?
A MolingSu Szekta növendékei talpra ugrottak.
- Szekta Vezető!
- Szekta Vezető, mi a baj?!
Su She ellökte a növendéket, aki a segítségére sietett. Felemelte a karját. Először Wei WuXianra mutatott, aztán egyenesen Lan WangJira. A hozzá legközelebb levő növendék dühösen fújtatott.
- Wei WuXian, ezúttal milyen átkot küldtél?!
Lan SiZhui:
- Ez nem átok! Ez… ez…
Lan WangJi, aki kimérten és illően álldogált oldalt, jobb kezének ujjait a guqinra fektette, megállítva a hét húr rezgését. Az izgatottan fecsegő növendékek hirtelen mind olyanná váltak, mint a kacsák, mikor nyakukat megragadják, lármájuknak egyszeriben vége szakadt.
A Lan Szekta minden jelenlévő tagja hallgatásra kényszerült – ez a GusuLan Szekta csendesítő varázsigéje volt…
Amikor a lármától visszhangzó barlang végül teljesen elcsendesült, Lan WangJi odafordult Wei WuXianhoz.
- Folytathatod.
Őrjöngő harag lángjai csaptak fel Su She szemeiben, de ajkai szorosan zárva maradtak. Torkát is száraznak érezte. Az afelett érzett idegességnél, hogy nem képes kinyitni a száját és Wei WuXianra támadni szavaival, csak a szégyen zavarta jobban, hogy Lan WangJi felülkerekedett rajta. Ismételten magvakargatta a torkát ujjával, megpróbálta feloldani a varázsigét, de sikertelenül. Csak Lan QiRenre tudott pislogni reménykedve. Lan QiRen azonban fagyos arckifejezéssel az arcán, mozdulatlanul állt. Eredetileg Lan QiRen képes lett volna feloldani a varázst, és ha egy Lan Szekta elöljáró ezt tette volna, Lan WangJi már csak tiszteletből sem tette volna rá vissza ismét. De szerencsétlen módon számos nézeteltérés húzódott a MolingSu és a GusuLan Szekta között, és ebben a pillanatban Lan QiRen egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki le akarta volna róla venni a csendesítő varázslatot.
Az emberek végre rájöttek, mi folyik. Úgy tűnt, bárki vitába szeretett volna szállni Wei WuXiannal, annak Lan WangJi lepecsételi a száját. A tömeg olyan csendessé vált, mint a téli kabócák. Ennek ellenére ilyenkor mindig akad legalább egy harcos, ki nem fél a haláltól, ki akkor is megszólal és gúnyolódik:
- Wei WuXian, igazán te vagy a YiLing Pátriárka, ugye? Milyen önző tőled. Megpróbálod megakadályozni az embereket abban, hogy mondjanak valamit?
Wei WuXian:
- Milyen különös.
Lan SiZhui:
- Idősebb Wei, mi a különös?
Wei WuXian:
- Su Szekta Vezető már egy ideje különösen viselkedik. Korábban, mikor a holtak körülvettek bennünket, arra bátorította mindazokat, akik elvesztették mágikus erejüket, hogy ne keressenek menedéket, hanem ehelyett siettessék halálukat, most pedig nem hagyja, hogy bármit is kérdezzek tőle. Mindezek tetejében megpróbál ingerelni engem, mitha csak attól félne, hogy néhány pillanattal tovább fogtok élni. Mit jelentsen ez? Ez a módja annak, ahogyan egy jó szövetséges viselkedik?
Most, hogy Wei WuXian megemlítette, több embernek is egyszeriben gyanússá vált: Su Szekta Vezető valóban kissé túl beszédesnek tűnt ma. De mivel senki más nem mondott semmit, ők sem szóltak, mindenki inkább óvatosan a hallgatást választotta. Az emberek egy másik része azon kezdett gondolkodni, miket tettek korábban, útban a hegytetőre. Wei WuXian a MolingSu Szekta növendékeire nézett, akik meglehetősen messze álltak a GusuLan növendékektől. Sőt, ez utóbbiak még csak pillantásra sem méltatták azokat. Minél tovább figyelte őket, annál különösebbnek találta mindezt.
- Han Guang-Jun – suttogta Lan WangJinak – had kérdezzem meg tőled: mind a GusuLan, mind a MolingSu Szekta a zenén keresztül nemesíti harcművészetét, továbbá mind a Gusu, mind a Moling a Jiangnan régióban él, egymástól nem messze. Általánosságban beszélve, nem kellene egymással barátságban lenniük? Miért értem úgy, hogy nincs jó kapcsolat a két szekta között?
Lan SiZhui és Lan JingYi odatolakodott a közelükbe. Amikor Lan JingYi meghallotta a kérdést, felemelte a hangját.
- Persze, hogy nincsenek jó kapcsolatban!
Lan WangJi:
- A MolingSu a GusuLan Szekta oldalága volt.
Wei WuXian:
- Micsoda?
Lan SiZhui befogta Lan JingYi száját, úgy suttogta:
- Idősebb Wei, lehet, hogy nem tudsz róla. A MolingSu Szektát egy vendég növendék hozta létre, miután kivált a GusuLan Szektából. De mivel korábban ott tanult, saját szektájának módszerei hasonlatosak maradtak a GusuLanéhoz. Ők is a zenével nemesítik harcművészetüket. Még Su Szekta Vezető elsődleges mágikus fegyvere is egy héthúrú guqin, éppúgy, mint HanGuang-Junnek.
Wei WuXian hang nélkül fordult körbe, hogy rápillantson a sötét arcú Su Shére. Lan JingYi kiszabadította magát Lan SiZhui kezei közül és felmordult:
- Nem csak ez, de ennél még különösebb a dolog! Su Szekta Vezető… Rendben, tudom, hogy hallgatnom kellene! Su Szekta Vezető nem csak mindent megtanult, de attól is meglehetősen ideges, ha bárki más azt mondja rá, hogy utánozza a mi HanGuang-Junünket. Azonnal felpaprikázódik. Hogy létezhet egyáltalán ilyen ember a világon?!
Amikor hallotta, hogy egyre hangosabban beszél, Lan SiZhui közbevágott:
- JingYi!
Su She azonban már mindent tisztán hallott. Sötétedő arccal és szemében égő tűzzel egy adag vért köpött fel és erőnek erejével megtörte a csendesítő varázslatot. De amint kinyitotta a száját, hangja olyan reszelős volt, hogy úgy hangzott, mintha legalább tíz évvel idősebb lett volna.
- A GusuLan Szekta nevezetes igazságosságáról, tele van tehetségekkel, az egész harcművész világ legjobbja. Szóval így tanítjátok ti a növendékeiteket!
OuYang Szekta Vezető:
- Su Szekta Vezető, amikor ilyen hatalmas ellenséggel nézünk szembe, ne forduljunk a sajátjaink ellen.
Su She hidegen nevetett.
- A sajátjaink ellen? Nézd meg a GusuLan Szektát. Mindannyian Wei WuXiant utánozzák. Tényleg a sajátjainknak számítanak még?
A GusuLan Szekta láthatólag bosszankodott a szavain. Lan QiRen rápillantott, de egy szót sem szólt. Az egyik, magas szintű vendég harcművész azonban úgy tűnt, igen felmérgesedett:
- Su MinShan, még ha már nem tartozol is többé a GusuLan Szektához, akkor is ügyelned kellene a szavaidra!
Egy növendék azonnal előlépett a MolingSu Szekta soraiból.
- A szekta vezetőnk már rég megszakított minden kapcsolatot a GusuLan Szektával. Milyen jogon beszélsz vele így?
Lan YingYi sérelmei a MolingSu Szekta iránt már régóta csak gyarapodtak.
- Az a tény, hogy a szekta vezetőtök most ilyen helyzetbe került, épp annak az eredménye, hogy a GusuLan Szekta tanította – mondta hangosan. – Akkor most semmit sem mondhatunk, még akkor is, ha megharapja a kezet, amelyik etette?
A Démoni Mészárlás Barlangjában a két csoport bámulni, majd gúnyolni kezdte egymást. A MolingSu Szekta oldaláról valaki odakiáltott:
- Olyan sok növendéke van a GusuLan Szektának, nem mondd nekem, hogy egyik sem alapíthat saját szektát! Ez kissé szemtelenség, nem?
Valaki más a GusuLan Szekta oldaláról azonnal visszavágott neki:
- Ki itt a szemtelen? Kíváncsi vagyok, melyik szekta játszotta a gonosz elűzésére szolgáló dallamokat rosszul úgy, hogy még csak fel sem tűnt neki!
Amint ez a mondat elhangzott, Wei WuXian számára egyszeriben világos lett minden.
- Nem az étel, nem a környezet! – mondta.
Mindenki elhallgatott meglepetésében. Wei WuXian folytatta:
- Mindannyian elfeledtétek, hogy miután felértetek a hegyre, volt még egy dolog, melyet mindannyian csináltatok.
Lan SiZhui:
- Mi az?
Wei WuXian:
- Élőholtakat öltek.
- Ó – kiáltott fel OuYang ZiZhen, - talán éppúgy, mint Ravatalozóvárosban, ahol mérgező por áradt a hullák szájából?! Apa, amikor a holtakat öldöstétek, nem szállt fel a testükből különös színű por?
OuYang Szekta Vezető:
- Nem volt semmilyen por, semmilyen!
OuYang ZiZhen nem akarta feladni:
- Akkor… akkor esetleg folyadék?
Jiang Cheng hangja fagyos volt.
- Elég. Ha a legyilkolt élőholtak testéből furcsa por vagy folyadék szállt volna fel, észre kellett volna vennünk.
OuYang ZiZhen, aki úgy gondolta, felfedte a misztériumot, elvörösödött és megvakarta a fejét. OuYang Szekta Vezetőnek végül sikerült maga mellé lehúznia fiát, hogy üljön rendesen.
Wei WuXian:
- Pedig valóban köze van a dolognak az élőholtak legyilkolásához. De a probléma nem a hullákkal, hanem az emberekkel van, akik a hullákat ölték.
Lan QiRenhez fordult.
- Idősebb Lan, szeretnék feltenni neked egy kérdést.
Lan QiRen Lan WangJira pillantott, hangja közömbös volt.
- Ha kérdésed van, miért nekem teszed fel ahelyett, hogy őt kérdeznéd?
Lan QiRen vaskalapos volt, de semmiképp sem figyelmetlen. Észlelte ő is, hogy valami nincs rendjén, épp ezért hallgatott olyan sokáig, vérmérséklete ellenére. Arca azonban még mindig sötét volt. De Wei WuXian jól ismerte már vérmérsékletét fiatalkora óta, azóta pedig számtalan más, heves természetű emberrel találkozott. Régóta nem foglalkozott már ilyesmivel. Mivel arra gondolt, hogy Lan WangJit ez a nagybátyja szinte sajátjaként nevelte fel, még jobban bizonyos volt abban, hogy nem kell bosszankodnia a viselkedésén.
Állát simogatva elvigyorodott.
- Hát aggódtam, hogy megdühödsz, ha túl sok dolgot kérdezek tőle itt előtted. De mivel te mondtad, hogy kérdezzem, akkor így lesz. Lan Zhan?
Lan WangJi:
- Ühüm.
Wei WuXian:
- A MolingSu Szekta a GusuLan oldalágából vált le, igaz?
Lan WangJi:
- Ühüm.
Wei WuXian:
- Bár kivált, a MolingSu technikái még mindig “hivatkoznak” a GusuLan Szektáéra, ugye?
Lan WangJi:
- Igen.
Wei WuXian:
- A GusuLan Szekta egyik technikája, a Győzelem Hangjai arra szolgál, hogy elűzze a gonoszt. A hangszerek közül a héthúrú guqin tekinthető a legnagyobb hatalommal rendelkezőnek és ezért igen nagy számú ember választja a guqint harcművészete nemesítéséhez. A MolingSu Szekta is ekképp cselekedett és a guqin igen elterjedt az ő szektájukban is, így van?
Lan WangJi:
- ĺgy.
Wei WuXian:
- Bár a MolingSu Szekta vezetője ezen technika tudásának birtokában hagyta el a GusuLan Szektát, mikor a sajátját megalapította, saját guqin képzettsége nem volt semmi különleges, és a növendékek, akiket oktatott, gyakran követtek el számos hibát, igaz?
- Igen – válaszolta Lan WangJi őszintén.
Wei WuXian és Lan WangJi folytatta a kérdezz-feleleket, mintha csak egyedül lettek volna. Egyre több és több ember ébredt rá, hogy nem pusztán gúnyt űznek Su Shéből, de részletekbe menően elemeznek is valamit. Egyre többen kezdtek el gondosan figyelni rájuk.
Wei WuXian most kissé lelassított:
- … És ez azt jelenti, hogy még ha azoknak a csatadaloknak, melyeket a MolingSu Szejta játszott, miközben a Temetőbuckákon öldökölték az élőholtakat, néhány részlete hibás volt is, a GusuLan Szekta nem találta mindezt szokatlannak, pusztán úgy vélte, hogy azért hibáznak, mert technikájuk alacsonyabb rendű és mert rosszul emlékeznek a kottára. Nem szántak rá időt, hogy megfigyeljék, a hiba véletlen volt-e vagy szándékos. Ez a helyzet?
Az utolsó kérdést meghallva Su She pupillái összeszűkültek. Kardmarkolatára helyezett kezén hirtelen kidagadtak az erek. A kard pengéje máris fél inchnyire kicsúszott hüvelyéből. Lan WangJi ugyanekkor emelte fel pillantását. Wei WuXian és ő egyszerre látták a megértést megcsillanni a másik szemében.
Szavanként tagolta a mondatot.
- Ez. A. Helyzet.
Su She egy pendüléssel kirántotta kardját. Wei WuXian két ujjával félresöpörte a kardpengét és elmosolyodott.
- Mit csinálsz? Ne feledd! Minden mágikus erőd elveszetted. Mit tudsz kezdeni azzal, ha így fenyegetsz engem?
Kezében a felemelt karddal Su She sem támadni nem tudott, sem leengedni a kardot. Összeszorította fogait.
- Ennyi ideig csak engem vettél célba – mire akarsz mindezzel célozgatni?
Wei WuXian:
- Ennyire nem beszéltem világosan, hogy azt hiszed, csak célozgatok? Akkor egy kicsit még jobban letisztázom. Itt mindenki azért vesztette el a mágikus erejét, mert volt egyetlen dolog, amit mindannyian csináltak. Mi volt ez? Élőholtakat öltek. Amikor élőholtakat öltetek, Su Szekta Vezető a MolingSu Szektából végig veletek volt. Azt színlelte, hogy guqinjával távol tartja a holtakat, de közben anélkül, hogy bárki észrevette volna, megváltoztatta a csatadalok egy részletét egy másik dallammá; olyan dallammá, melynek hatására az emberek ideiglenesen elvesztik mágikus erejüket. Harcoltatok a vérfürdőben, de miközben ő a felszínen veletek küzdött, a hátatok mögött…
Su She:
- Ez rágalom!
Wei WuXian:
- Sok GusuLan-béli harcművész van itt, aki ért a guqinhoz, ugye? Útban a hegytetőre hibák voltak a MolingSu Szekta által játszott csatadalokban, ugye?
A GusuLan Szekta guqin harcművészeinek minden joguk megvolt hozzá, hogy ilyen kérdésre válaszolni tudjanak. Egyöntetűleg helyeseltek:
- Igen, úgy van!
Wei WuXian folytatta:
- Su Szekta Vezető, tudod, hogy a GusuLan Szekta tagjai közül sokan megvetéssel tekintenek rád és a MolingSu Szektára, és ezt a megvetést a saját előnyödre használtad fel. A sötét dalokat fel lehet használni arra, hogy másoknak ártsanak velük, de szükség van hozzájuk annak a személynek a mágikus erejére, aki eljátssza őket. Ha egyedül lettél volna, természetesen nem lettél volna képes mindezt olyan szinten előadni, hogy majdnem ezer ember elveszítse mágikus képességeit. És ezért magaddal hoztad a MolingSu Szekta összes guqin harcművészét, hogy veled együtt játszanak! A jelenlévő szekták közül egyedül a GusuLan lett volna képes észrevenni, mi a baj, de ők megvetnek téged. Még ha észre is vették, hogy rosszul játszátok a csatadalokat, mindössze arra gondoltak, hogy annyira képzetlen vagy, hogy még a növendékeidet is rosszul tanítod!
Nie HuaiSang eltátotta a száját.
- Tényleg létezik efféle sötét dal a világon, melynek hallatán bárki elveszti mágikus erejét?
Wei WuXian:
- Miért ne? A guqin hangja el tudja űzni a gonoszt, hát miért ne tudná megidézni is azt? Létezik egy Dongyingből való dalgyűjtemény, melynek címe Zűrzavar Gyűjteménye. A benne található dalok mind olyan sötét dallamok, melyeket Dongying területéről gyűjtöttek össze. Még olyan dalok is akadnak közöttük, melyek képesek megölni valakit, miért nem lehetne hát olyan dal, melynek hatására valaki ideiglenesen elveszti mágikus erejét? Az Idősebb LanQiRen itt van közöttünk. Kérdezzétek meg őt, van-e ilyen könyv a GusuLan Szekta Könyvtár Pavilonjának Tiltott Részlegében?
Su She összeszedve magát gúnyosan vigyorgott.
- Még ha létezik is ilyen dal, régen, amikor Gusuban tanultam, egyáltalán nem juthattam be a Tiltott Részlegbe, ezért nem is láthattam azt. Azóta pedig egyetlen lépést sem tettem Felhőzugon belül, továbbá soha nem is hallottam ilyen könyvről! Te azonban olyannyira ismered a Zűrzavar Gyűjteményét és rendellenesen közel állsz HanGuang-Junhöz is. Hozzám képest neked sokkal nagyobb esélyed volt arra, hogy kapcsolatba kerülj ezzel a könyvvel, nem?
Wei WuXian nevetett.
- Ki mondta, hogy be kellett menned hozzá a Tiltott Részlegbe? Nem lenne elegendő az, ha a mestered bejuthat oda? A kottákkal való bűvészkedés – minden bizonnyal ő tanított meg téged rá, ugye?
Egy hatalommal rendelkező személy, aki szabadon járhat-kelhet Felhőzugban. Nem volt szükséges hangosan kimondani, ki lehetett Su She mestere. Mindenki tudta, csakis LianFang-Zunről lehetett szó.
Wei WuXian:
- Kettőtök ötlete volt, hogy foglyul ejtsetek minden szekta növendékeiből párat és ezzel ilyen sok embert vonzzatok a Temetőbuckákra. A sáska zsákmánya a kabóca, a sárgarigóé meg a sáska. A sebesüléseit használta fel indokként arra, hogy nehogy gyanú merülhessen fel ellene, és kívülről együttműködött veled. Egyikőtök eljátszotta a sötét dalt, hogy megfossza az embereket mágikus erejüktől, míg a másikótok a Tigris Amulett segítségével irányítása alá vonta a hegyen lévő élőholtaka. A végén emberek ezrei haltak volna meg az odúmnál. Senki sem hitte volna ez, ha azt mondom, nem én tettem, ugye? Még attól sem féltél, hogy belém szaladsz. Végülis, Wei WuXian aljas nevét mindenki ismeri. Régi és új gyűlölettől telve a felizgatott tömeg nem fogja meghallgatni a tiltakozásomat. Talán még fel is szítják bennem a gyilkos szándékot és mindenkit lemészárolok, megspórolva nektek a munkát.
Su She:
- Milyen nevetséges. LianFang-Zun a harcművészek vezetője, aki a teljes harcművész világot irányítja. Nincs szüksége sem névre, sem hatalomra. Milyen előnye származna belőle, hogy ennyi embert a halálba küld? Nem csak engem rágalmazol, de még LianFang-Zunt is gyalázni mered!
Wei WuXian:
- Ha ekkora meggyőződéssel mondod, hogy rágalmazlak, el mered játszani azt a csatadalt itt mindenki előtt, amit a MolingSu Szekta játszott az élőholtak távoltartására, útban a hegy tetejére?
A GusuLan Szekta minden guqin harcművésze jelen volt. Ha Su She másképp játssza, mint korábban, azonnal lelepleződik!
A Démoni Mészárlás Barlangjában a tömeg lassan eltávolodott a MolingSu Szekta tagjaitől, egészen nagy területet üresen hagyva, körbe véve őket középen. Wei WuXian előnyt kovácsolt a lehetőségből.
- Nem? Persze, semmi probléma. Miért nem néze Zűrzavar Gyűjteménye d meg, mi ez itt?
Ruhájának hajtókájából két megsárgult papírlapot vett elő, épp csak annyira engedte láttatni, hogy mindenki számára világos volt, két kotta van a kezében.
- Tényleg azt hitted, üres kézzel tértünk vissza a Pontytoronyba tett kirándulásról? Az Illatpalota bronz tükre mögötti titokkamrában Jin GuangYao két kitépett kottalapot rejtegetett a Zűrzavar Gyűjteményéből. Megtaláltuk. Amint odaadom az Idősebb Lan QiRennek, hogy lássa, vajon megtalálható-e rajta az a dallam, amit játszottatok, az igazság napvilágra kerül!
Su She rávicsorított.
- Hazudsz. Honnan tudhatom, hogy nem valami saját magad által gyártott, véletlenszerű kottát tartasz a kezedben, csak hogy megrágalmazhass vele?
Wei WuXian:
- Igazán nem hurcolhatok mindenfelé magammal folyton két kottát csak azért, hogy a megfelelő pillanatban majd kész legyek előrántani, nem, Különben is, Idősebb Lan QiRen azonnal tudja majd, hazudok-e vagy sem, amit rájuk pillant.
Su She eredetileg azt gondolta, blöfföl. De mikor látta Wei WuXian ravasz mosolyát, hallotta magabiztos hangját, s megpillantotta Lan QiRen összevont szemöldökét, amikor átvette a kottákat, összeszorult a mellkasa.
- Idősebb Lan, vigyázz! – Amint megszólalt, odanyúlt, hogy elragadja a két kottát.
Ugyanebben a pillanatban Bichen jeges kék fénye felé száguldott. A Su She övén függő kard kireppent hüvelyéből, hogy hárítsa a támadást. De csak miután hárította, akkor ébredt rá, hogy rászedték!
Su She kardjának neve Nanping volt. Bichennel megütközve fényesen ragyogott pengéje – nyilvánvalóan tele volt mágikus erővel!
Wei WuXian egyszeriben összehajtotta a két papírlapot és visszatette őket hajtókájába.
- Jól látok? – kiáltott fel. – Nem hiszem el, hogy még mindig megvan a mágikus erőd! Gratulálok, gratulálok. De szeretném megkérdezni tőled: ha nem sántikálsz rosszban, vajon miért rejtetted el a tényt, hogy te nem vesztetted el a mágikus erőd?
A két kottalap természetesen nem a Zűrzavar Gyűjteménye kitépett lapja volt, hanem az a különös dallam, amit Jin GuangYao játszott, s melyet Lan WangJi lejegyzett, mikor a Tiltott Részlegben jártak. Lan WangJi akkor egy másolatot Lan XiChennek adott, hogy összehasonlíthassa és megvizsgálhassa azt, Wei WuXian pedig eltette a saját és Lan WangJi példányát, és azóta is magánál hordta. ĺgy történt, hogy fel tudta őket használni Su She átverésére, hogy az gyanúba keveredjen és felingerlődjék. Azzal együtt, hogy korábban szándékosan gúnyolta Su Shét, provokálta őt újra meg újra, míg végül az annyira türelmét vesztette, mint ahogy Wei WuXian számított rá. Végül anélkül, hogy Wei WuXiannak bármit is mondania kellett volna, Lan WangJi egyszerűen meglepetésszerű támadást indított ellene, Su She pedig saját magát leplezte le.
Mindenki félreállt az útból. De valójában nem volt rá szükség. Amikor Lan WangJi támadott, ugyanolyan volt, mint mikor Wei WuXian beszélt: szorongató és könyörtelen. Su Shének minden képességét latba kellett vetnie, hogy ne szenvedjen vereséget. Egészen a lépcsőkig támolygott hátrafelé. Lenézve megpillantotta a lába alatt a vörös varázskört. Lan WangJi szemöldöke összevonódott.
Jaj ne, gondolta Wei WuXian magában, tönkre fogja tenni az épp csak megfoldozott varázskört!
Amint ez eszébe jutott, Su She máris a nyelvébe harapott, összegyűjtötte a vért a szájában és a földre köpte. A kifröccsenő vér elfedte a vörös, sötétedő vonalakat. Lan WangJi nem tudott tovább azzal foglalkozni, hogy harcoljanak. Bal kezét megvágta Bichen fényével és megpróbálta helyrehozni a kört. Su She felhasználta az esélyét arra, hogy elővegyen egy talizmánt és a földre dobja. Füst és kék lángok törtek elő belőle.
Egy teleport talizmán!
A YueyangChang Szekta temetőjében látott, ködarcú ember ismerte a GusuLan Szekta kardvívó technikáját, Su MinShan a GusuLan Szekta vendég növendéke volt valamikor, megfelelt ennek a feltételnek. Az oly sokszor felbukkanó, ködarcú ember nem volt más, mint Su She!
Wei WuXian leguggolt Lan WangJi mellé.
- Mi a helyzet?
Lan WangJi vérző ujjával festegetett a földre egy darabig, majd megrázta a fejét. Az új vér máris teljesen elfedte és tönkretette az eredeti varázskört. Lehetetlen volt helyrehozni. Wei WuXian megfogta a kezét és saját köntösének ujjával letörölgette róla a port és a vért.
- Ne próbálkozz tovább, ha nincs haszna.
A varázskör a végét járta. A MolingSu Szekta növendékeinek üres kifejezés ült az arcán. Úgy festett, Su She nekik sem mondta el sem azt, hogy rossz dallamot játszanak, sem azt, hogyan tudják megóvni saját mágikus erejüket. Ez azt jelentette, hogy az eredeti terv szerint a MolingSu Szekta növendékeinek együtt kellett volna halnia a többiekkel. Attól félve, hogy a többiek majd gyűlölettől hajtva bosszút állnak rajtuk, egyetlen kicsiny csoportba tömörültek össze. De a Démoni Mészárlás Barlangjában már kitört a panic. Senkinek nem volt felesleges energiája arra, hogy bosszút álljon rajtuk.
Néhány szekta vezető a fiaiba kapaszkodott, intve őket:
- Amikor a hullák egyszerre berontanak, magadat védd és próbálj meg kijutni. Bármi is történjék, maradj életben! Megértetted?!
Amikor Jin Ling ezt meghallotta, kínosan érezte magát, de valahol mélyen a szívében azt remélte, nagybátyja is mond majd neki valami hasonlót. Várt egy kicsit, de Jiang Cheng felől semmit sem hallott, ezért önkéntelenül is rámeredt. Túl sokáig vizslatta, így végül Jiang Cheng felé fordult.
Egy kissé kevésbé tűnt borúsnak, de homlokát ráncolta.
- Mi a baj a szemeddel?
- … - Jing Ling meglehetősen ingerülté vált. – Semmi!
Wei WuXian letépte köntösujjának egy részét, amelyik még tiszta volt, és bekötözte vele a sebet Lan WangJi kezén. Hirtelen egy alak ugrott elő a háta mogul, karddal támadt neki. Lan WangJi megmozdította jobb kezének ujjait. Egy csettintéssel valahogyan sikerült elhárítania a penge ívét.
Wei WuXian hátranézett.
- Miért már megint te vagy az?
A csettintés erejétől a másik néhány lépést hátratántorodott, mielőtt a földre rogyott volna. Yi WeiChun volt. Vérvörös szemekkel tartotta maga elé kardját.
- Wei WuXian, amiket mondtál… egy szavadat sem hiszem!
Wei WuXian:
- Minden kiderült. Su She támadott és elmenekült. Hogy lehet, hogy még mindig nem hiszed?
Yi WeiChun ismét felé vetette magát.
- Nem hiszem! Egyetlen szót sem hiszek el abból, amit mondasz!
A gyűlölet képes bárkit megvakítani, hogy semmit se tudjon elismerni, mely ellensége javára válhat.
Ekkor számos, félelemmel teli kiáltás hangzott fel előttük.
- Megtört!
- A varázskör megtört!
- Jönnek!
Wei WuXian puszta kézzel szórt szét egy sornyi rongyos hullát. De akkor is csak egy volt belőle. A vérrel rajzolt varázskör által fenntartott, mágikus korlát nélkül a Démoni Mészárlás Barlangja nem tudott többé ellenállni az élőholtak nyomakodó hullámának. Az üres barlangot egyszeriben undok üvöltés töltötte meg!
Jin Ling még soha nem látott korábban ilyen sok ádáz élőholtat, még kevésbé ilyen közelről. Érezte, ahogyan viszketni kezd a fejbőre, megragadta Suihua kardmarkolatát. Hirtelen azonban öklét szétfeszítette valaki és egy hideg tárgyat nyomott a kezébe. Meglepetten pillantott le.
- Nagybácsi?
Jiang Cheng Sandura támaszkodott, melyben semmi mágikus erő nem maradt. Alakja enyhén ingadozott.
- Próbáld meg elveszteni Zidiant és meglátod, mi történik!
Lan SiZhui, Lan JinYi és még néhányan kardjaikkal rohamoztak.
- Szellemtábornok! Jövünk segíteni!
OuYang Szekta Vezető sem megállítani nem tudta fiát, sem felállni nem volt képes, ezért csak ordított:
- ZiZhen, gyere vissza!
OuYang ZiZhen vadul meglóbálta kardját, amint megfordult.
- Ne aggódj, apa! Megvédelek!
De épp amint megfordult, egy fonnyadt kéz kapott a torka felé. OuYang Szekta Vezető szinte halálra rémülten kiáltott rá:
- ZiZhen!!!
Ugyanabban a pillanatban egy penge leszelte a kezet. Lan QiRen megragadta OuYang ZiZhent és visszalökte az emberek közé. Ő maga egy csoportnyi harcművészt vezetve harcba szállt az élőholtakkal. Mivel pihent egy ideig, állóképessége kissé helyrejött. Kardjának ereje többeket lenyűgözött. Lan SiZhui sebesen forgatta a maga kardját, mikor hangos csattanást hallott a háta mogul. Valaki hárította a hátának irányzott támadást.
Lan SiZhui felkiáltott:
- Fiatal Jin Mester, miért vagy te is itt?
Amikor Jin Ling látta, hogy a vele egykorúak mind odafutottak, ő sem tudta tovább visszafogni magát. Mikor Jiang Cheng nem figyelt, visszatömködte a kezébe Zidiant és a tömeg irányába iramodott, keresztül egyenesen a legveszélyesebb területen, a barlang szája előtt. Jiang Cheng készült üldözőbe venni, de épp csak néhány élőholtat vágott ketté és máris támolyogni kezdett. Úgy érezte, Sandu több száz fontot nyomott a kezében. Két ellenkező irányból egyszerre két női hulla is rávetette magát.
Jiang Cheng átkozódott. Amikor ismét felemelte a kardját, egy pár kéz darabokra tépte a két holtat.
- Szekta Vezető...
- Jiang Cheng maradék önuralma is elillant, amint meghallotta a hangot. Félrerúgta Wen Ninget és átkozódott.
- Menj a fenébe tőlem! - Majd azonnal elüvöltötte magát: - Jin Ling!!!
Lan JingYi érezte, ahogy a borzongás végigkúszik a gerincén.
- Szerintem vissza kellene menned. A nagybátyád meg fog enni valakit.
Jin Ling nem vett tudomást Jiang Cheng üvöltéséről, mely még fenyegetőbbnek tetszett, mint az előtte hullámzó élőholtak.
- Te visszamehetsz!
OuYang ZiZhen eltűnt egy kis időre, miután apja nyakon csípte, de hamarosan megint odafutott.
- Ejha, ez az első alkalom, amiről tudok, hogy Lan QiRen úr a kardját használja, de milyen jól vív!
Lan JingYi hangja éppoly hangos volt, mint mindig.
- Hát persze. Mit gondolsz, ki volt HanGuang-Jun és ZeWu-Jun kardvívó oktatója, mielőtt tizenhat évesek lettek volna?!
Egy szekta vezető kivonta kardját, annyi bátorságot összegyűjtve hozzá, amennyit csak tudott, és odakiáltott a még mindig üres arckifejezéssel bámuló többi embernek a barlangban:
- Mire vártok?! Halál vár rátok, ha nem ölitek meg őket. Még ezek a fiatalok is harcolnak - hogy ülhettek még mindig tétlenül?
A szenvedélyesen vagdalkozó fiúk láttán egyre több és több ember vonta ki kardját és csatlakozott a harchoz, szinte nem létező állóképességgel és mágikus erővel.
Amikor Lan WangJi az utolsó holtat is kettévágta, amelyik rávetette magát, hullahely és vérfolyó töltötte be a Démoni Mészárlás Barlangját.
Mindannyiukat fekete, rászáradt vér borította, tüdejüket megtöltötte a vér szúrós szaga. A hosszú, kemény harc után sokan már összeroskadtak a földön, épp úgy nem lévén képesek felemelkedni onnan, mint a szerteszét heverő hullák. Csak néhány szekta vezető és az állóképességük teljes birtokában lévő fiúk voltak még képesek állva maradni, kardjukra támaszkodva.
Lan JingYi pupillái kitágultak, arca sápadt volt.
- Én... én még soha nem öltem meg ezelőtt ennyi élőholtat... én egyedül legalább harmiccal, nem, negyvennel végeztem...
OuYang ZiZhen:
- Én... is...
Ezután, mintha csak előre megegyeztek volna a fiúk, hangos puffanással mindketten a földre dőltek, mintha soha nem akarnának többé felkelni onnan.
Jiang Cheng kényszerítette magát, hogy odamenjen Jin Linghez, és egyszeriben megragadta:
- Megsérültél?!
Jin Lingnek még a lehellete is olyan volt, mintha rozsdát nyelt volna.
- Nem. Én...
Jiang Cheng azonnal egy csapással a földre küldte.
- Nem? - szidta. - Akkor majd én gondoskodom róla, hogy megsérülj és megtanuld a leckét! Átkozott, elkényeztetett kölyök, süketnek tetteted magad nekem?!
Az ütés után azonban ő maga sem volt képes tovább állva maradni. Lélegzetért kapkodva leült, szemei pedig a párosra fordultak, akik a Démoni Mészárlás Barlangjának oldalában ültek, a legközelebb a kijárathoz.
Mind Wei WuXian, mind Lan WangJi csupa mocsok volt. Wei WuXian feketét viselt, ezért nem nézett ki olyan rettenetesen, de Lan WangJi fehér köntösét fekete és vörös különböző árnyalatai festették meg förtelmes módon. Egész testén csak homlokszalagját lehetett tisztának nevezni, különösen, mivel olyan nagy jelentőséget hordozott. Bichent még mindig szorosan markolta, folyamatosan fenntartva benne a mágikus erő áramát.
Ez volt az első alkalom, hogy bárki is ilyen rendezetlen külsővel látta HanGuang-Junt, de senki sem törődhetett volna kevesebbet másokkal, mint saját magukkal.
- … Vége... vége van? - kérdezte valaki.
A hangot hallva a tömeg elnémült. Teljes rejtély volt, hogyan sikerült Nie HuaiSangnak túlélnie egy ilyen csatát és ezután még ilyen energikus hangon megszólalnia is. Senkinek nem volt ereje, hogy válaszoljon neki. Nie HuaiSangot olyan túláradó öröm töltötte el, hogy szinte sírva fakadt.
- Hála az égnek, mindegyik élőholt elpusztult! Úgy tűnik, ezúttal sikerült megmenekülnünk a halál torkából. Őseink igazán jól védelmeznek bennünket, nem igaz?
Érzelmeitől fűtve jó néhány fiú is felujjongott. Egyik a másik után, egyre többen csatlakoztak. Az éljenzések közepette valaki halkan megszólalt a GusuLan Szekta oldaláról:
- Uram!
- Nem szükséges segíteni nekem - hangzott fel Lan QiRen hangja azonnal.
Lan WangJi odapillantott, csak hogy lássa, amint Lan QiRen még egy adag vért köhög fel. Meglendítette a kezét, keresztbe tette a lábait és meditálni kezdett.
Lan WangJi azonnal odalépett mellé, hogy megnézze Lan QiRen pulzusát. De épp amikor mágikus erőt kezdett volna átadni neki, Lan QiRen megállította.
- Nem szükséges! Még nem tért vissza a mágikus erőnk! Teljesen hiábavaló lenne az erőfeszítésed.
Lan WangJi visszahúzta a kezét. Néhány vendég harcművész faggatni kezdte, már csak megszokásból is.
- HanGuang-Jun, most mit tegyünk?
Csak miután már megkérdezték, jöttek rá, mennyire nem helyénvaló volt most ez a kérdezősködés. Lan QiRen azonban tovább pihent, semmi jelét nem adta annak, hogy érdekelné a dolog.
Lan WangJi:
- Pihenünk egy darabig és megvizsgáljuk a sérülteket. Nem engedhető meg késlekedés a sebesültek ellátásában.
Mindig is csodálat vette körül személyét a GusuLan Szekta soraiban. A növendékek úgy festettek, mintha szívük végre lenyugodott volna kissé, egyöntetűen válaszoltak neki:
- Igenis!
Még hangszínük is valamiképp magabiztosabbnak tűnt.
De még mielőtt esélyük lett volna bármit is tenni, Wei WuXian félbeszakította őket:
- Csendet.
Arckifejezése komoly volt, mindenki egyszeriben elcsendesedett. Az a néhány is, aki még ujjongott, fokozatosan elhalkult, egyik a másik után. Mindenki idegesen meredt rá. A Démoni Mészárlás Barlangjában teljes csend uralkodott el, csak az emberek halk légzése hallatszott.
A csend mellett egyre és egyre tisztábban lehetett kihallani egy másik hangot.
Száraz leveleken lépkedő lábak zaja volt, a barlangon kívülről hallatszott. És nem egy ember lába keltette. Sűrű, végtelen lépések zaját hallották.
A Démoni Mészárlás Baqrlangjában rekedt emberek ezúttal még lélegzetet sem mertek venni. Számtalan, megkövült tekintet meredt ki a barlangból. Látták, amint a sötét erdő mélyén valami lassan mozog és tekereg. Sötét, homályos köd volt, melynek lehetetlen volt kivenni a részleteit, de ahogyan a csoszogó léptek egyre tisztábban hallatszottak, úgy bontakoztak ki a mozgó alakok is a ködből, míg hamuszín arcuk, csontos kezeik és egyenetlen agyaraik is tisztán látszottak.
Az élőholtak újabb hulláma volt.
És még nagyobb, mint a korábbi!
A Démoni Mészárlás Barlangjában rekedt emberek épp csak meglátták a remény sugarát, mikor a következő pillanatban fojtogató rémület lett úrrá az egész barlangon, árnyékként borulva mindenkire. Még Jin Ling, Lan SiZhui és a többi fiú is úgy érezte, mintha megfulladnának a hátborzongató rémülettől, végtagjaik elzsibbadtak. Úgy tűnt, néhány ember nem is képes elfogadni a reményt felváltó rettenetet, és egyszerűen elájultak. Mások könnyekben törtek ki és gyengén nyöszörögni kezdtek. De egyetlen ember nem volt képes felvenni a kardját és tovább folytatni a harcot.
Még ha Wen Ning ismét el is állta a barlang bejáratát, mennyi ideig tud egyetlen ember kitartani?
Hirtelen Wei WuXian szólalt meg:
- HanGuang-Jun! - Lan WangJi megfordult és rátekintett. Wei WuXian mély lélegzetet vett. - Csinálni akarok valamit.
Mások szeme is odafordult a beszélgetés hallatán. Wei WuXian:
- Megcsinálod velem?
Lan WangJi rámeredt. Szilárdan és jól érthetően válaszolt:
- Meg.
Wei WuXian elvigyorodott, mielőtt levette fekete köntösét.
A fekete ruha alatt fehér rejtőzött, felét vér áztatta máris vörösre. De ez nem akadályozta meg Wei WuXiant abban, hogy felemelje vérben úszó tenyerét és néhány vonalat fessen a ruhára.
Amint a vonalak egyre tisztábban és tisztábban látszódtak, az őt figyelő emberek szemében is egyre nőtt a hitetlenkedés, mintha valamiféle szörnyetegre bámultak volna. Fang MengCheng egyszeriben felállt, arcát elöntötte a döbbenet:
- Mit csinálsz?
Wei WuXian ügyet sem vetett rá. Folytatta a festést.
Amikor végzett, nem fehér köntöst viselt többé. Hanem zászlót.
Egy zászlót, mely minden sötét teremtményt egyetlen személy felé vonzott - egy Fantom Vonzó Zászlót!
Wei WuXian Lan WangJi mellé állt és intett Lan SiZhuinak és a többieknek. A fiatalok körülvették őket. Jin Ling is oda akart menni, de Jiang Cheng keményen visszanyomta a helyére.
Wei WuXian:
- Később, amikor a hullák második hulláma betör ide, a vérmedence felé fogom vezetni őket. HanGuang-Jun lesz felelős a leölésükért. Itt van - veregette meg saját mellkasát - a célpont. Rátok egyáltalán nem fognak figyelni. Ne keveredjetek harcba velük, csak fussatok kifelé, olyan gyorsan, ahogy csak tudtok.
Lan SiZhui hangja egyszeriben erővel telt meg.
- Hogy lehet ez?! Ezt nem teheted!
OuYang Szekta Vezető már feladta, hogy megállítsa a fiát. OuYang ZiZhen:
- Idősebb Wei, mi is akarunk hullákat ölni! Meg tudok ölni még vagy százat!
Lan JingYi még a saját ruháit is elkezdte levetni.
- Én is magamra festek egy zászlót!
Wei WuXian nem tudta, síron-e vagy nevessen. Sietve leállította.
- Elég lesz, ne okozzatok felfordulást. Egy célpont elég. Egyedül HanGuang-Junre van szükségem, hogy megölje a holtakat. A többiek abbahagyhatják, hogy még több gondot okozzanak nekem.
A Démoni Mészárlás Barlangjában senki nem tudta, hogyan értelmezze a helyzetet.
Mindenki tisztában volt vele, mire való a Fantom Vonzó Zászló. De ha csak egyetlen olyan személy létezett volna ebben a pillanatban, ki hajlandó volt saját fizikai testét használni arra, hogy magához vonzza a korláton szinte minden másodpercben áttörhető holtak seregét azért cserébe, hogy mindenki más biztonságban legyen, annak nem Wei WuXiannak kellett volna lennie!
Lan SiZhui és a többiek mind úgy festettek, mintha akartak még volna többet is mondani, de Lan WangJi megakadályozta őket.
- Hallgassatok rá.
Rögvest ezután Lan QiRenhez fordult és mélyen meghajolt előtte. Lan QiRen kinyitotta a szemét, de egy szót sem szólt.
Lan SiZhui:
- Lan úr! HanGuang-Jun, ő... ő...
Lan QiRen hangja nyugodt volt.
- Mondás nélkül is megtörténik.
Lan SiZhui folytatni szerette volna:
- De...!!
- Wen Ning! Tisztítsd meg az utat! - parancsolta Wei WuXian.
A fekete vonalak Wen Ning nyakán szinte azonnal megnyúltak, majdnem orcáit is elérték. Abbahagyta a hullák visszatartását. Hosszú üvöltést eresztett meg a torkából és véres ösvényt vágott az élőholtak tömegében.
És a holtak második hulláma az akadály megszüntével végül berontott a Démoni Mészárlás Barlangjába.
Wei WuXian keményen megtaszította Lan SiZhuit:
- Menj!
Wei WuXian megfordult és egyenesen a vérmedence irányába iramodott. Lan Wangji szorosan oldala mellett haladva követte. A fehér köntösre festett, vörös Fantom Vonzó Zászló valóban a legjobb célpontnak bizonyult. Egyetlen élőholt sem törődött senki mással, teljesen figyelmen kívül hagyták a többi élő személyt, akik mellett elhaladtak, kivörösödött szemekkel egyenesen mind Wei WuXianra rohant.
A holttestek egymás után törtek előre. Az ösvényt, melyet Wen Ning megtisztított, hamarosan más élőholtak töltötték be, ezért előrefutott és ismét szétütött köztük. A Démoni Mészárlás Barlangjában rekedt emberek mintegy felének még nem volt ideje arra, hogy kijusson. Néhányuk még arra is képtelen volt, hogy járjon. Figyelték, ahogyan Bichen pengéjének fénye újra és újra végigsöpör a barlangon, hullák sorai omlottak szét darabokra, miközben új sor tülekedett mögöttük. Sikolyok és kiáltások visszhangzottak, szinte felszálltak a barlang mennyezetéig.
A hullák hamarosan körülvették Wei WuXiant és Lan WangJit, megnehezítve számukra, hogy elérjék a vérmedencét. A mindkét oldalt elterülő hullahegyek egyre és egyre magasabbra nőttek és az őket körülvevő kör is egyre szűkült. A fiatalok égtek az aggodalomtól. Mindannyian visszatértek, kezükben kivont karddal.
Lan JingYi látta, amint valaki integet a kardjával, miközben kifelé futott.
- Tudnál segíteni? Ha még fel tudod emelni a kardot, akkor tudnál jönni segíteni? Egy kicsi is elég!
- Menj a fenébe! - mondta a másik.
Lan SiZhui:
- Hagyd, JingYi, magunk is megleszünk!
Amikor meghallotta a hangjukat, Wei WuXian elkiáltotta magát:
- Wen Ning!!! Dobd ki őket!!!
- Igenis! - így Wen Ning.
Egyik kezével megragadta Lan JingYit és a másikkal éppen Lan SiZhuit készült megmarkolni, amikor Lan SiZhui megszólította:
- Szellemtábornok, nem mehetek, engedd, hogy maradjak!!! Máskülönben egész életemben bánni fogom!!!
Abban a pillanatban, amikor szemük összetalálkozott, Wen Ning teste megmerevedett. Amikor Lan SiZhui látta, hogy nem fogja megakadályozni, azonnal felvette kardját és hátrafordult. Lan JingYi és a többiek szintén megragadták az esélyt, hogy kikerüljék. Jin Linget azonban kivonszolták, vállával közben számtalan hullát súrolt. Mindegyikük a Wei WuXianra festett zászlóval törődött egyedül, egyetlen irányba meredtek vörös szemeikkel, őt észre sem vették.
- Nagybácsi! Én... - kiabálta Jin Ling.
Jiang Cheng hangja fagytól csöpögött.
- Ha vissza mersz menni oda, soha többé ne hívj a nagybátyádnak.
Jin Ling keményen rámeredt. Jiang Cheng a földre lökte és rákiáltott:
- Maradj itt!
Ő maga azonban felvette Sandut és visszarohant a Démoni Mészárlás Barlangjának belsejébe.
Jin Ling csak egy pillanatig habozott, mielőtt utána szólt volna.
- Nagybácsi, várj meg!
A figyelmeztetés ellenére csak azért is utána ment.
A Démoni Mészárlás Barlangjában a Wei WuXiant és Lan WangJit körülvevő kör már nem volt nagyobb, mint tíz lábnyi átmérőjű.
Bichen pengéjének fénye még mindig világos és tiszta volt, és a talizmán tüze is fáradhatatlanul égett. De olyan sok élőhalott volt!
Épp amikor Wei WuXian egy újabb adagnyi talizmánt szórt szét, hirtelen veszélyt érzékelt. Oldalra nézve, épp amint várta, azt látta, hogy egy ádáz élőholt mászott át kettejük mellett a holtak kupacán. Száját szélesre tárva rá vetette magát. Wei WuXian kezei üresek voltak. Átkozódott és benyúlt köntösének ujjába, de semmit sem talált ott. Szíve azonnal kihagyott egy ütemet.
Minden talizmánját elhasználta!
Lan WangJi is észlelte a veszélyt. Épp amikor rátámadni készült az élőhalottra kardjával, hirtelen éles sikolyt hallott. Az ádáz élőholt a levegőben szakadt ketté.
Nem. Valami kettétépte. És a teremtmény, mely kettétépte, hirtelen mindenki szemei előtt megjelent!
Egy véres holt állt a hullák hegyének tetején, olyan magas volt, akár egy férfi. Mindkét kezével még mindig markolta az élőholt két, rángatózó darabját, miközben rámeredt Wei WuXianra és Lan WangJira.
Lan JingYi eltátotta a száját, nem lévén képes becsukni.
- Őseim... mi a vihar ez? - motyogta OuYang ZiZhen.
Mindenki, aki meglátta, ugyanezt gondolta magában - mégis, mi a vihar ez?!
Az ismeretlen holttest, mely a semmiből jelent meg, egyáltalán nem olyan volt, mint a többi. Egész testét vörös vér borította, mintha a vérmedencéből mászott volna elő. Végletekig girhes testével több mint groteszk látványt nyújtott.
A Sztígiai Tigris Amulett által irányított élőholtakat is vonzotta az efféle különös bajtárs. Mindannyian felhagytak Wei WuXian támadásával és ehelyett habozva tekintgettek irányába.
A véres holttest néhány lépést előre lépett.
Miközben támolygott, reccsenő hangok hallatszottak izületeiből, mintha csak kinyújtotta volna a csontjait. Sötétvörös vér csepegett végtagjaiból és testéből, tócsát képezve a földön.
Yin energia és vad harag keserű egyvelege áradt a testéből. Amint közeledett, a többi élőholt hátrálni kezdett. Az emberek közül sokan elsápadtak, egyetlen hangot sem mertek kiadni.
Lan WangJi Wei WuXian elé állt, de Wei WuXian lenyomta Bichent szorító kezét.
- … Várj - suttogta.
Mozdulatlanul meredt a véres holtra. Egy sejtés merült fel benne. Hevesen dobogó szívvel megismételte:
- Várj.
A véres holt nagyjából tíz lábnyira tőlük megállt. Hirtelen felemelte a fejét és két hangos üvöltést eresztett meg. Az üvöltések egyre hangosabbá és élesebb váltak. Az élők eltakarták füleiket.
A vérmedence felszínén finom fodrozódások jelentek meg.
Először pusztán olyan volt, mintha kis szikladarabot dobtak volna belé. Azután a hullámok egyre és egyre nagyobbak lettek, mintha valaki nyughatatlanul mozgolódott volna a vastag, ragacsos lében.
Egy második véres holttest mászott elő a medencéből.
Rögvest ezután a vérmedence teljes felszíne mozgolódni és örvényleni kezdett, mintha csak elérte volna forráspontját. Amint kavargott, egyre több fej bukkant a felszínre. Egy harmadik, egy negyedik, egy ötödik...
Mindannyiukat vastag vérréteg borította. Éles üvöltések társultak a förtelmes arcokhoz. Amint kimásztak a vérmedencéből, azonnal a többi élőholtra vetették magukat!
A Tigris Amulett által irányított holtak olybá festettek, mintha vörös penge sepert volna végig köztük - hús, végtagok és fekete vér levegőben repkedő egyvelegévé váltak!
Jin Ling döbbenten figyelt.
- … Mégis mik ezek a dolgok?! Miért volt még több ádáz élőholt a vérmedencében? Hát nem azt mondták, hogy a Temetőbuckákon elégették az összes holttestet?!
- Nem mindet! - válaszolta OuYang Szekta Vezető, miközben fiát védelmezte.
Lan JingYi:
- Melyeket nem?!
OuYang Szekta Vezető:
- Azokat... azokat..
Nem tudta hangosan kimondani. Miután az ostromban résztvevő emberek a Wen Szekta maradékát mind leölték, az ötven holttestet a vérmedencébe dobták!
Jin Ling hirtelen felkiáltott:
- Vigyázz!
Egy vörös alak véres csomója hullott elé. Lan SiZhui kardját markolva hátrált néhány lépést. A véres holttest lassan felemelkedett.
A holt szokatlanul kicsi és hajlott testű volt. Úgy tűnt, valaki lyukat ütött a koponyájába. Ősz haja ritkás volt, csomókban tapadt homlokára, átáztatta a véres víz. Rothadó testével különösképp taszító volt. Bárki, aki meglátta, igen kényelmetlenül érezte magát. Miután feltápászkodott, sántikálva, lassan Lan SiZhui felé indult. Az ifjak remegtek a félelemtől, azonnal mind összegyűltek.
Ahogy növekedett az élők száma körülötte, a véres holttest is óvatosabbá vált, mély morgás hagyta el a torkát. A fiúk úgy festettek, mintha számottevő ellenséggel kerültek volna szemben, de Lan SiZhui megállította őket:
- Ne mozduljatok!
Bár ő maga is ideges volt kissé, valami ismeretlen oknál fogva nem érzett félelmet.
Ha a rongyos holttestnek lett volna szemgolyója, bizonyosan egyenesen rá meredt volna vele. Fejét félrehajtva egyik karját kinyújtotta, keze lassan mozdult Lan SiZhui felé, mintha meg akarta volna érinteni.
A kezét vér borította, úgy nézett ki, mint valami félig nyúzott csirkeláb. A fiúk mindannyian éreztek, hogy egész testüket libabőr borítja el. Jin Ling felemelte a kardját, készen, arra, hogy elüsse vele a kezet, de Lan SiZhui rákiáltott:
- Fiatal Jin Mester, állj!
Jin Ling:
- Akkor mit teszünk?!
Lan SiZhui:
- Senki... Senki se mozduljon egyenlőre.
A véres holttest halk hangon szólította. Lan SiZhui megacélozta magát és ő is kinyúlt a holt felé.
Amikor már épp megérintette volna, élőholtak új áradata tört rájuk. A véres holttest megperdült és hangos üvöltéssel a levegőbe ugrott, rávetve magát a hullákra, majd úgy kezdte tépni és harapni őket, mintha megőrült volna. Vér és hús repült szerteszét. Rémületet keltő üvöltése és mozgásának vadsága szöges ellentéte volt annak, ahogyan Lan SiZhui előtt viselkedett.
Wen Ning jó néhány hullát elhajított. Egész testében remegve rákiáltott a holttestre:
- Te vagy az?!
De az nem ügyelt rá.
Mindenféle hangszínű, ádáz ordítások töltötték meg a Démoni Mészárlás Barlangját. Senki nem válaszolt neki, senki nem is tudott.
Nem egészen egy órával később minden hang lassan elenyészett.
Miután minden véget ért, a Démoni Mészárlás Barlangja úgy festett, mintha tekercsekre festett pokol jeleneteit tartalmazta volna.
Egyikük a másik után, a véres holttestek gyülekezni kezdtek Wei WuXian és Lan WangJi körül.
Magasak és alacsonyak, férfiak és asszonyok, idősek és fiatalok - megannyi vérbe mártott démon. De Wei WuXian mégis ismerős árnyakat vett észre közöttük.
- Negyedik Bácsi... Nagyi... - mormolta Wen Ning.
Egyik nevet a másik után ejtette ki, hangja egyre jobban remegett.
- Azóta is itt vártatok?? - kérdezte.
Ha még életben lett volna, szemei bizonyára most kivörösödnek és könnyezni kezdenek.
Wei WuXian ajkai remegtek. Úgy tűnt, mint aki mondani akart volna valamit, de nem volt rá képes. Lehajtotta a fejét és mélyen, hosszan meghajolt előttük. Hangja rekedt volt.
- … Köszönöm.
Lan WangJi is meghajolt.
Amikor harcoltak, a véres holttestek olyan ádázaknak tűntek, amilyenek csak lehettek, de most, velük szemben állva, bár még mindig förtelmesnek látszottak, mozgásuk némiképp esetlenné vált. Kisvártatva ők is meghajoltak és felemelték a kezüket, viszonozva a tiszteletadást.
És ezután, mintha valami minden energiát és életet kiszívott volna belőlük, egyszerre omlottak össze. Vérrel festett testük mintha törékeny porcelán lett volna, inchről inchre repedezett meg és tört össze, a darabok egyre és egyre kisebbek lettek. Ha szélfuvallat söpört volna szét köztük, semmi sem maradt volna belőlük.
Wen Ning a földre vetette magát és kezeivel kezdte összegyűjtögetni a vérvörös hanvakat. Miután felszedte őket, a ruhájába dugta mind. Hamarosan minden zsebe megtelt. Amint ezt látta, Lan JingYi megvakargatta fejét majd elővette egyik illatszeres erszényét. Kiöntötte belőle a gyógynövényeket, leguggolt és átadta neki:
- Tessék!
Őket figyelve a többi fiú is hasonlóképp tett. Jin Ling volt az egyetlen, ki tovább figyelte őket, arckifejezése összetett volt. Nem tett semmit. Ehelyett homlokát ráncolva arrébb lépett. Amikor már vagy hét-nyolc, illatszeres zacskót tartó kéz volt Wen Ning orra előtt, Wen Ning nem tudta, mit tegyen.
Lan SiZhui:
- Szellemtábornok, van szükséged segítségre?
- Nem, te.... - mondta Wen Ning sietve.
Lan JingYi:
- Olyan sok csont és hamu van. Össze tudod mindent gyűjteni egyedül?
Wei WuXian és Lan WangJi odasétált hozzájuk.
- Ne érintsétek meg őket. Hullamérgezést kaptok, ha nem viseltek kesztyűt.
Amikor ezt meghallották, a fiúk végül feladták.
Lan SiZhui:
- Idősebb Wei, HanGuang-Jun és Szellemtábornok, ezúttal nagyon szépen köszönöm...
Hirtelen egy hideg hang szólt ki a tömegből:
- Mit?
Lan SiZhui és a többiek megfordultak, és látták, hogy Fang MengChen szólt ismét. Fang MengChen feállt, a harag világosan kiült az arcára.
- Mi ez itt?
Lan SiZhui megzavarodott.
- Micsoda mi?
Wei WuXian és Lan WangJi is rátekintett. Fang MengChen hangja nyers volt.
- Azt kérdezem - mi ez itt? Jóvátétel?! Ugye nem kezdtetek mindannyian hálát érezni a szívetekben iránta?!
Halotti csend támadt a Démoni Mészárlás Barlangjában. Egyetlen suttogás sem hallatszott. Mindannyian rosszul kezdték érezni magukat.
Fanfárok kíséretében érkeztek ostromra, mégis ők maguk néztek szembe ostrommal. Elszavalták, hogy a gonosz megsemmisítésére gyűltek össze, mégis a végén a „gonosz”-ra volt szükségük, hogy saját életüket megmentsék.
Fogalmuk sem volt róla, mindez komikus, különös, kínos vagy teljesen érthetetlen-e. Pusztán azt érezték, hogy ők, kik a komédia alatt ilyen felháborodottan pattogtak, most igencsak zavarbaejtő helyzetbe kerültek.
Köszönjék meg Wei WuXiannak? Nem igazán tűnt helyénvalónak, de akkor is mindannyiukat ő mentette meg. Azt sem látszott helyénvalónak, hogy ne ismerjék el hálájukat. Az efféle körülmények közepette a legjobb volt, ha csendben maradnak.
Amikor látta, hogy senki sem fog választ adni neki, Fang MengChen még jobban felpaprikázódott. Karddal a kezében előre vetette magát.
- Azt hiszed, hogy egy pár jócselekedetet színlelsz és úgy teszel, mintha megbántad volna a hibáid, és máris lemoshatod a vértartozást a kezeidről?
Wei WuXian oldalra iramodott. Valaki közbelépett.
- Fang-Xiong! Ne légy ilyen ingerült! Hagyd...
Amint kimondta, az ember máris rájött, hol hibázott. Fang MengChen szemei kivörösödtek.
- Hagyjam?! Mit értesz azon, hogy hagyjam? A szüleim gyilkosa - hagyjam, csak mert azt mondod?! - Hangja felerősödött. - Wei WuXian megölte a szüleimet. Ez az igazság. De miért van az, hogy most mégis hőssé vált?! Tesz egy maroknyi jót és majd elfeledkeznek mindenről, mit korábban tett? Akkor mi van a szüleimmel?
A tömeg közepén Jin Ling ökölbe szorította a kezét. Hirtelen éles fájdalom hasított a vállába. Az ujjak, melyekkel Jiang Cheng a vállát markolta, lassan megfeszültek.
Jin Ling nem látta az arckifejezését.
- Nagybácsi... - suttogta.
Jiang Cheng kurta, kétértelmű nevetést hallatott.
Végül Wei WuXian szólalt meg.
- Akkor mit akarsz, mit tegyek? - kérdezte.
Fang MengChen megtorpant meglepetésében.
Wei WuXian:
- Akkor mit akarsz? Semmi más nem enyhítheti gyűlöleted, csak az én nyomorúságos halálom? - Rámutatott Yi WeiChunra, aki ájultan feküdt a tömeg közepén. - Ő elvesztette lábát, miközben engem darabokra téptek; te elvesztetted a szüleidet, miközben az én családom már régen nincs. Otthonától elűzött eb vagyok. Még csak hamvait sem láttam soha a szüleimnek.
Wei WuXian:
- Vagy a Wen Szekta maradékát gyűlölöd? A Wen Szekta által emlegetett maradéka már meghalt egyszer, tizenhárom évvel ezelőtt. És most, csak az én kedvemért, és a te kedvedért, ismét meghaltak. Ezúttal mind hamuvá vált. Hadd kérdezzelek meg - folytatta, - még mi mást akarod, hogy tegyek?
Fang MengChen rámeredt. Egy pillanattal később összeszorított fogai közül szűrte a választ.
- Semmi értelme. Hadd mondjam el neked, Wei WuXian, mindegy, mit teszel, soha ne várd tőlem, hogy megbocsássak neked vagy elfeledjem a szüleim halálát. - Felemelte a hangját. - Soha nem fog megtörténni!
Wei WuXian:
- Senki sem mondta, hogy bocsáss meg nekem. Nem csak te emlékszel a dolgokra, amit tettem, de én is. Te nem bocsátod meg őket, de az én elmémben örökre megmaradnak!
Kis ideig csak bámult rá. Fang MengChen érzelmek örvényét érezte magában, a megadás érzését.
Életét valóban megmentette Wei WuXian a többiekkel együtt, de akkor sem akarta feladni magában az ellenségeskedést. De még ha bosszút is akart volna állni Wei WuXianon, az is hiábavaló lett volna, tekintve, mennyire erőtlen volt. Végül nem tudott mást tenni, hangos kiáltás szakadt ki belőle, majd kifutott a Démoni Mészárlás Barlangjából.
Miután távozott, valaki megkérdezte:
- Nem jön több élőholt, ugye? Most már tényleg biztonságban vagyunk, ugye?!
Amikor a hangot meghallották, mindenki úgy érezte, még jobban megnő a fejük. Már megint ő!
Nie HuaiSang körülnézett. Amikor látta, hogy senki nem válaszol neki, tovább kérdezett:
- Akkor... szabad nekünk elmenni is?
Ez volt a helyénvaló kérdés. Mindannyian mindössze arra vágytak, hogy szárnyakat növesszenek és kardjaikon hazarepüljenek saját szektájukhoz.
- A négy órának már le kellett telnie - szólalt meg az egyik harcművésznő. - Mennyire tért vissza a mágikus erőtök, emberek?
Sokan talizmánokat húztak elő, hogy megpróbálják lángra lobbantani őket mágikus erejükkel. Néhányuk kezében a talizmánok fokozatosan felgyúltak, még ha halványan is. A kérdést hallván válaszoltak:
- Kéttizednyi visszatért.
- Nekem egytized...
- Olyan lassan jön vissza!
Amikor ide indultak, mindannyian azt gondolták, hogy a tizenhárom évvel ezelőtt a Temetőbuckáknál esett ostromhoz képest ez minden bizonnyal sokkal sikeresebb lesz, oly nagy és tragikus, hogy feljegyzi a történelen. Senki sem várta volna, hogy majdnem ugyanannyi ember hagyja majd el a hegyet, mint amennyi felment rá. A második „ostromot” valóban fel fogja majd jegyezni a történelem. De nagysága vagy áldozatainak száma helyett úgy fog rá hivatkozni, mint a legértelmetlenebb, legnevetségesebb esemény a harcművész világ történetében.
Néhányan örvendeztek, hogy elkerülték a halált; mások az idők változása miatt panaszkodtak. A tudacnyi szekta vezető egy helyre gyűlt össze. Némi megbeszélés után egyetértettek, hogy először egy biztonságos helyet kell találniuk, ahol megpihenhetnek, amíg mágikus erejük legalább nyolctizede vissza nem tér, nehogy más baleset is érje őket útközben.
Wei WuXian egyszeriben tudta. A Yilinghez legközelebb eső, „biztonságos hely” a YunmengJiang Szekta területe volt.
- Akkor Lótuszmólóban szándékoztok megpihenni? - kérdezte.
Lan QiRen azonnal éberré vált.
- Miért kérdezed?
Wei WuXian:
- Semmi. Csak meg akartam kérdezni, mehetek-e én is.
- Wei WuXian! - figyelmeztette Yao Szekta Vezető. - Jót cselekedtél ma, de ez két különböző dolog. Kérlek, értsd meg, hogy lehetetlen számunkra veled szövetségre lépni.
Wei WuXian:
- Ne aggódj, senki sem késztet rá, hogy szövetségre lépj velem. Ebben a pillanatban azonban épp egy oldalon állunk, nem? Az, aki a mai ostromot eltervezte ellenetek, kezében tartja a Sztígiai Tigris Amulettet. El tudsz bánni vele?
A szekta vezetők egymásra néztek. Ha őszinték akartak lenni, amit Wei WuXian mondott, helyes volt. Ha hajlandó volt csatlakozni hozzájuk, nagy segítség lehetett. De az emberek oly sok éven rágalmazták a YiLing Pátriárka nevét. Egyszeriben igencsak zavarbaejtő lenne együttműködni vele.
Lan WangJi azonban odafordult Lan QiRenhez.
- Nagybátyám, kaptál híreket a bátyámról?
Egy pillanatnyi csend után Lan QiRen válaszolt:
- Nem.
Wei WuXian:
- Talán ZeWu-Jun még mindig Jin GuangYao befolyása alatt áll. Lan úr, minél több ember van, annál több a segítség is. Még ha aggodalmaskodsz is miattam, legalább azt engedd, hogy HanGuang-Jun részese legyen a terveidnek. Végülis a bátyjáról van szó.
- … - Lan QiRen arca teljes kimerültségről árulkodott. Lan WangJihoz fordult. - Gyere, ha akarsz.
Az emberek maradék része azonnal Jiang Chengre pillantott. A három legmagasabb rangú szekta vezető közül Lan QiRen már állást foglalt, az pedig nem számított, Nie HuaiSang állást foglal-e vagy sem, így most minden Jiang Chengen állt vagy bukott. Oldalt állva Jiang Cheng mágikus erejét próbálgatta, Zidianon tesztelve. Bár a korbács színe fényes és sötét között váltakozott, a fény legalább már nem aludt ki többé. Lila fény vonta be Jiang Cheng arcát, titokzatosságot kölcsönözve vonásainak. Mindenki tudta, hogy Jiang Szekta Vezető gyűlölte a legjobban Wei WuXiant, aki ellene fordult. Mind azt gondolták, hiábavaló lenne minden alkudozás.
Jiang Cheng azonban keserű nevetést hallatott.
- Szóval vissza mersz térni Lótuszmólóra?
Ezzel a rövid mondattal a maga részéről be is fejezte. Senki sem tudta, mit értett ezalatt, nem voltak biztosak benne, most végül is engedélyt adott-e vagy sem. De mikor nekiindultak, Wei WuXian és Lan WangJi is csatlakozott a csoporthoz, ő pedig egyetlen pillantásra sem méltatta őket. Ezt úgy vették, hogy se nem engedte meg, se nem tiltotta meg.
