XI. Fortély - 2.
Ezen a napon Heijan csataterén különleges látogató tette tiszteletét.
A Naplemente Hadjárat során a Tiszteletreméltó Triád három tagját méltatták. A ChiFeng-Zunról mesélt történetek arról szóltak, hogyan söpört el minden akadályt, még írmagja sem maradt a Wen-kutyáknak utána. ZeWu-Jun – Lan XiChen – azonban más volt. Miután Gusu területén elcsitult a helyzet, Lan QiRen nagy állhatatossággal védelmezte. Ezért Lan XiChen gyakran utazott mások megsegítésére, életeket mentve meg. A Naplemente Hadjárat során számtalan alkalommal vett vissza elvesztett területeket, vagy segített menekülni. Ezért voltak az emberek olyan elragadtatottak, amikor csak meghallották a nevét, mintha a remény sugara tűzött volna rájuk, az adu ász.
Minden alkalommal, amikor Lan XiChen más harcművészek kíséretében átutazott Heijanon, megpihent egy rövid időre. Heijan afféle átszálló állomásként működött. Nie MingJue egy tágas, fényesen megvilágított csarnokba vezette. Más harcművészek is helyet foglaltak vele.
Bár Lan XiChen nagyon hasonlított Lan WangJira, Wei WuXian egy pillantással meg tudta őket különböztetni egymástól. De mikor megpillantotta az arcot, mégis önkéntelenül a hasonlatosságot vette észre, azt gondolva magában: Kíváncsi vagyok, mi történik most a testemmel. Ha a papírtestet ilyen ártalmas energia keríti hatalmába, vajon hatással van ez az igazi testet is? Észreveszi Lan Zhan, hogy valami nincs rendjén?
Némi udvariaskodás után Meng Yao, aki Nie MingJue oldalán állt, odalépett, és mindenkinek teáscsészéket kínált. A harcvonalban minden ember hatot tett ki; nem volt hely sem cselédeknek, sem szolgáknak. És így ezekről a mindennapos apróságokról Jin GuangYao gondoskodott boldogan, Nie MingJue helyettese. Néhány harcművész habozni látszott, mikor arcát megpillantották, arckifejezésük elváltozott. Jin GuangShan “magánügyei” széles körben ismert beszédtémák voltak. Meng Yao jó ideig mindennapos tréfálkozás tárgya volt, ezért jónéhányan felismerték. Valószínűleg azt gondolva, hogy a prostituált fia maga is tisztátalan, a harcművészek nem ittak a csészékből, melyeket két kezével érintett. Ehelyett félretolták a csészét, még fehér zsebkendőiket is elővették.Mintha csak kényelmetlen lett volna, többször megtörölgették ujjaikat, amivel megérintették a teáscsészét, szándékosan vagy sem. Nie MingJue nem törődött sokat az ilyesmivel. Wei WuXian azonban elkapta gondolatát a szeme sarkában. Meng Yao úgy viselkedett, mintha semmit nem vett volna észre, mosolya rendüleletlen maradt, miközben továbbra is felszolgálta a teát.
Amikor Lan XiChen elfogadta a csészét, feltekintett és rámosolygott.
- Köszönöm.
Ezután azonnal felhörpintette a teát. Csak akkor folytatta tovább a beszélgetést Nie MingJuével.Ezt látván néhány harcművész meglehetősen kényelmetlenül kezdte érezni magát.
Nie MingJue sosem volt valami jókedélyű ember. Lan XiChen jelenlétében azonban arca megenyhült.
- Mennyi ideig maradsz?
Lan XiChen:
- MingJue testvér, itt kell maradnom az éjszakára. Holnap reggel indulok, aztán találkozom WangJival.
Nie MingJue:
- Hol?
Lan XiChen:
- Jianglingben.
Nie MingJue a homlokát ráncolta.
- Jiangling nem még mindig a Wen-kutyák kezén van?
Lan XiChen:
- Néhány nappal ezelőttől már nem. Jelenleg a YunmengJiang szekta alá tartozik.
Az egyik szekta feje megszólalt:
- Nie Szekta Vezető, azt hiszem, nem hallottad még. Yunmeng Jiang Szekta Vezetője nagy erőkkel rendelkezik a térségben.
- Hogy is ne tenné? – tette hozzá egy másik ember. – Wei WuXian egymaga felér egy millóval, kitől félne? Csak üldögélhet ott a területét felügyelve, miközben mi folyton az életünkért futunk. Ilyen szerencsével...
Valaki észlelte, hogy nem egészen jó szándékúak voltak ezek a szavak.
- Nos, a jó az, hogy ZeWu-Jun és HanGuang-Jun mindenkit megsegít. Különben nem is tudom, hány szekta és hány ártatlan közember került volna a Wen-kutyák kezei közé
Nie MingJue:
- Az öcséd ott van?
Lan XiChen bólintott.
- A hónap elején vitt oda embereket.
Nie MingJue:
- Az öcséd igen magas szintre jutott a harcművészetben. Saját maga is elég lenne. Akkor miért mész oda te is?
Amint hallotta, hogy Nie MingJue Lan WangJi harcművész jártasságát dícséri, Wei WuXiant különös boldogság fogta el. ChiFeng-Zun, micsoda éles szemed van!
Lan XiChen sóhajtott.
- Igazán zavarbaejtő, de miután WangJi odaért, úgy fest, némi kis nézeteltérése támadt a YunmengJiang Szekta Fiatal Wei Mesterével.
Nie MingJue:
- Mi történt?
Valaki megszólalt.
- Azt hiszem, HanGuang-Jun csak azon vitatkozott Wei WuXiannal, hogy a módszerei túlságosan természetellenesek. Azt mondják, hogy HanGuang-Jun szemtől szembe megvádolta Wei WuXiant azzal, hogyan becsteleníti meg a halottakat, milyen kegyetlen és mennyire szeret gyilkolni, mennyire elfelejtette eredeti szándékait, és így tovább. De ott most éppen mindenki a jianglingi csatáról beszét. Wei WuXiant ilyen hihetelen színekben festik le. Szeretném a saját szemeimmel látni, ha úgy fordul a szerencsém.
Ez a történet még nem is volt annyira rossz, mint mások. A legeltúlzottabb hírek arról szóltak, hogyan harcolt ő és Lan WangJi egymással a csatatéren, miközben a Wen-kutyákat ölték. A valóságban kapcsolatuk messze nem volt olyan összeegyeztethetetlen akkor, mint ahogyan a pletykák szóltak, de volt néhány kisebb összezördülés. Akkoriban Wei WuXian folyamatosan sírokat áskált ki, míg Lan WangJi a legbosszantóbb kifejezéseket választotta ki arra, hogy mennyire nem volt ez tisztességes ösvény, és mennyire ártalmas volt mind a testnek, mind a léleknek.Időnként még egyenesen meg is akadályozta Wei WuXiant. Mindeközben minden pár napban megütköztek a Wen-kutyákkal, nyíltan vagy titokban. Mindketten könnyen ingerelhetőek voltak azokban a napokban, így gyakran váltak szét rossz viszonyban. Most, ahogy hallgatta, amint mások ezt felemlegették, Wei WuXian úgy érezte, egy egész élettel korábban történt mndez, majd hirtelen ráébredt – tényleg egy másik életben történt.
- Véleményem szerint HanGuang-Junnak igazán nem kellene ezt csinálnia – mondta valaki más. – Még az élőknek sem sok hiányzik, hogy életüket vesztsék, mit kell annyit törődnie azokkal a holtakkal?
- Igen, kemény időket élünk, nem igaz? – értett egyet egy másik. – Jiang Szekta Vezetőnek igaza van. Ha azt nézzük, ki gonosz és ki nem, ki lenne gonoszabb, mint a Wen-kutyák? Ő a mi oldalunkon áll. Azt mondom, rendben van, míg a Wen-kutyákat öldökli.
Nos, nem egészen ez volt, amit mondtatok, mikor megostrolmoltatok, gondolta Wei WuXian.
Nem sokkal ezután Lan XiChen és társai felálltak. Meng Yao a pihenőhelyre vezette őket. Nie MingJue ezzel ellentétben visszatért saját szobájába. Felkapott egy keskenyebb pengéjű kardot és Lan XiChen után indult.
Még mielőtt közel ért volna, meghallotta kettőjük beszélgetését a szobából.
- Micsoda véletlen egybeesés – mondta épp Lan XiChen. – Csatlakoztál MingJue-xiong seregeihez és a helyettese lettél.
Meng Yao:
- Túlságosan szerencsés vagyok, hogy elnyerhettem ChiFeng-Zun elismerését.
Lan XiChen mosolygott.
- MingJue-xiongnak meglehetősen tüzes a természete. Igazán nehéz lehetett számodra kivívni az elismerését.
Kis szünet után ismét megszólalt:
- Ezekben a napokban a LalingJin szekta Jin Szekta Vezetője számos nehézséggel küzd a Langya régióban. Jelenleg épp próbál magának több személyzetet találni.
Meng Yao röviden habozott.
- ZeWu-Jun, úgy érted, hogy...
Lan XiChen:
- Nincs szükség efféle tartózkodásra. Emlékszem, egyszer azt mondtad nekem, hogy reméled, kiérdemled a helyed a LanlingJin Szektában, és elnyered apád elismerését. Most, hogy már tisztséged és jövőd van MingJue-xiong csapatában, áll-e még a kívánságod?
Meng Yao úgy festett, mint aki hosszasan megfontolja a kérdést, visszatartott lélegzettel. Kis szünet után válaszolt:
- Igen, áll.
Lan XiChen:
- Én is ezt feltételeztem.
Meng Yao:
- De most Nie Szekta Vezető helyettese vagyok. Hálával tartozom Nie Szekta Vezetőnek. Nem számít, mi a kívánságom, nem hagyhatom el Hejiant.
Lan XiChen egy percig hallgatott.
- Valóban így áll. Még ha távozni akarnál is, akkor is valószínűleg nehéz lenne számodra felhozni a kérdést. Azonban mégis úgy hiszem, hogy ha úgy döntenél, hogy megkérdezed, MingJue-xiong tiszteletben tartaná a döntésedet. Ha vonakodna elengedni, megkísérelhetném, hogy meggyőzzem.
Nie MingJue hirtelen közbevágott.
- Miért ne engednélek el?
Belökte az ajtót és belépett a szobába. Lan XiChen és Meng Yao egymással szemben ült, ünnepélyes arckifejezéssel mindketten. Amikor megjelent, mindketten meglepődtek. Meng Yao azonnal feállt, de mielőtt esélye lett volna beszélni, Nie MingJue szólt:
- Ülj le!
Meng Yao nem mozdult. Nie Ming Jue ismét megszólalt:
- ĺrok neked holnap egy ajánlólevelet.
Meng Yao:
- Nie Szekta Vezető?
Nie MingJue:
- Elviheted a levelet Langyába és megtalálhatod az apádat.
Meng Yao sietett felelni.
- Nie Szekta Vezető, ha mindent hallottál, akkor bizonyára azt is, amikor azt mondtam, hogy...
Nie MingJue félbeszakította.
- Nem azért léptettelek elő, mert azt akartam, hogy hálálkodj érte. Egyszerűen azt gondoltam, be kellene töltened ezt a rangot, mivel alkalmas vagy rá és mivel viselkedésed a kedvemre való. Ha igazán vissza akarod nekem fizetni, csak ölj meg még néhány Wen-kutyát a harcmezőn!
Bár általában jól bánt a szavakkal, ezt hallván Meng Yao kifogyott belőlük. Lan XiChen szélesen mosolygott.
- Látod, mondtam neked, hogy MingJue-xiong tiszteletben fogja tartani a döntésed.
Meng Yao szemei vörösbe játszottak.
- Nie Szekta Vezető, ZeWu-Jun... én...
Lehajtotta a fejét.
- ... Én igazán nem tudom, mit mondjak.
Nie MingJue leült.
- Ha nem tudod, mit mondj, akkor ne mondj semmit.
A kezében lévő másik kardot letette az asztalra. Lan XiChen elmosolyodott, amikor meglátta.
- HuaiSang kardja?
Nie MingJue:
- Még ha biztonságban van is veled, nem kellene elhanyagolnia a tanulmányait. Kérj meg másokat, hogy felügyeljék, ha van némi szabadidejük. Amikor legközelebb találkozunk, megvizsgálom a tudományát.
Lan XiChen elrejtette Nie HuaiSang kardját qiankun ruhaujjába.
- HuaiSang azzal a mentséggel élt, hogy otthon hagyta a kardját. Most már semmilyen mentsége nem lesz a lustálkodásra.
Nie MingJue:
- Ha már erről beszélünk, miért, találkoztatok már korábban?
Meng Yao:
- Már találkoztam korábban ZeWu-Junnal.
Nie MingJue:
- Hol? Mikor?
Lan XiChen mosolyogva megrázta a fejét.
- Ne beszéljünk róla. Életreszóló szégyen. MingJue-xiong, kérlek, ne kérdezősködj tovább.
Nie MingJue:
- Miért kellene attól félned, hogy arcot veszítesz előttem? Meng Yao, beszélj!
Meng Yao:
- Ha ZeWu-Jun nem akarja elmondani, akkor nekem is meg kell őriznem a titkát.
Beszélgettek még hármasban egy darabig, de könnyedebb témákról. A társalgás sokkal fesztelenebb volt, mint a nappaliban korábban. Csevegésüket hallgatva Wei WuXian gyakorta maga is közbe akart vetni néhány szót, bár képtelen volt rá.
Azt gondolta magában: Ekkortájt még egyáltalán nem volt rossz a kapcsolatuk. ZeWu-Jun tulajdonképp egészen jó a társalkodásban, akkor Lan Zhannak miért nem megy ennyire? Nos, bár ez a helytet, a csendesség is nagyszerű. Én beszélek, ő meg csak meghallgatja és néha hozzáad néhány „ühüm”-öt. Hogy is nevezték ezt...
Néhány nappal később Nie MingJue ajánlólevelével a kezében Meng Yao elindult Langya felé.
Miután távozott, Nie MingJue másik helyettest nevezett ki. Wei WuXian azonban érezte, hogy az új mindig némiképp lassabb volt. Meng Yao szokatlanul okosnak és tehetségesnek született. Azt is megértette, amit szavak nélkül óhajtottak tőle és a legegyszerűbb parancsokat is legjobb tudása szerint hajtotta végre. Hatékony volt és sosem lazított. Bárki, aki már hozzászokott a tevékenységéhez, nem tudta többé összehasonlítani másokkal.
Kis idú múlva a Langyában állomásozó LanlingJin Szekta az összeomlás szélén állt, alig tudott boldogulni. Lan XiChen épp a környéken segédkezett. Jin GuangShan segítséget kért Heijanból, és Nie MingJue nem sokkal azután megérkezett.
Amikor a csata végetért, Jin GuangShan eljött, hogy kifejezze köszönetét, még mindig borzalmas állapotban. Nie MingJue kurta modorban beszélt vele, majd belevágott:
- Jin Szekta Vezető, hogy megy Meng Yao dolga mostanság?
Meghallván a nevet, Jin GuangShan így válaszolt:
- Meng Yao? Öööö... Nie Szekta Vezető, ne bántódj meg, de ki is ő?
Nie MingJue szemöldöke összefutott. Annak a története, ahogyan Meng Yaót lerúgták a Pontytorony lépcsőin, egészen sokáig közszájon forgott. Még mások is hallottak a komédiáról, lehetetlen volt, hogy a benne szerepet játszó személy egyáltalán ne emlékezne a névre. Csak olyan valaki, akinek a legvastagabb bőr volt a képén, tudta volna ostobának tettetni magát ebben a helyzetben. De úgy festett, Jin GuangShan történetesen éppen ilyen személy.
Nie MingJue hidegen válaszolt:
- Meng Yao a volt helyettesem. Hozott magával egy levelet, amit én írtam.
Jin GuangShan tovább tettette, hogy semmit sem tud a dologról.
- Tényleg? De én itt nem láttam semmilyen hasonló levelet vagy ilyen személyt. Ó. Ha tudtam volna, hogy Nie Szekta Vezető a saját helyettesét küldte hozzám, minden bizonnyal jól fogadtam volna. Nem történt valami baleset vele az út során?
Egyértelműen mellébeszélt, azt állítva, nem emlékszik, hallotta-e a nevet vagy sem. Nie MingJue arca egyre és egyre fagyosabb lett. Érezte, hogy valami gond lehet, ezért a legapróbb habozás nélkül faképnél hagyta. Más harcművészektől érdeklődött, de semmit nem talált. Nie MingJue kiszemelt néhány helyet és körbejárt.
Egy kis erdő esett az útjába. Az erdő csendes volt, meglehetősen elhagyatott. Meglepetésszerű támadás színhelye volt és a csatateret még nem takarították el. Nie MingJue az ösvényen sétálgatott. Széleit hardművészek hullái szegényezték, akik mind a Wen, mind a Jin, mind más, kisebb szekták egyenruháit viselték.
Hirtelen ciccegést hallott maga előtt.
Nie MingJue kardmarkolatára tette a kezét és lopva közelített. Az ágak és levelek között Meng Yaót látta egy hullahalom közepén állni. Csuklóját megcsavarintva épp hosszúkardját húzott ki egy harcművész mellkasából.
Arckifejezése teljesen nyugodt volt. Támadásai gyorsak és magabiztosak voltak, de óvatos is volt, egyetlen csepp vérnek nem engedte beszennyezni a ruháját.
A kard nem a sajátja volt. A markolatot láng alakú vas dombormű díszítette – egy Wen harcművész kardja volt.
A kardvívó technikák, melyeket használt, szintén a Wen Szektáé voltak.
És az, aki halálát lelte kardja végén, a Hóban Tündöklő Szikra köntösét viselte. A LanlingJin Szekta harcművésze volt.
Nie MingJue egy pillantással befogta az egész jelenetet. Egyetlen szó nélkül kijjebb vonta kardját egy inchel. Az éles csendülés keresztülhasította a levegőt.
Az ismerős hangot hallván Meng Yao azonnal megremegett. Sarkon perdült, lelke kis híján elillant belőle:
- ... Nie Szekta Vezető?
Nie MingJue kivonta kardját. A fegyver fényesen világított, de a penge maga vérvörös, halvány árnyékot vetett. Wei WuXian érezte a benne tornyosuló haragot, csalódottsággal és gyűlölettel párosulva.
Meng Yao jobban ismerte Nie MingJue személyiségét, mint bárki más. Hangos csattanással eldobta a kardot.
- Nie Szekta Vezető, Nie Szekta Vezető! Kérlek, várj, kérlek, várj! Meg tudom magyarázni!
- Mit akarsz megmagyarázni?! – kiáltott rá Nie MingJue.
Meng Yao elé vetette magát, félig kúszva, félig mászva.
- Nem volt más választásom, nem volt más választásom!
- Milyen más választásod nem volt?! – fújtatott Nie MingJue. – Mit mondtam, amikor ide küldtelek?!
Meng Yao a lábaihoz térdelt.
- Nie Szekta Vezető, Nie Szekta Vezető, csak hallgass rám! Csatlakoztam a LanlingJin Szekta seregéhez. Ez itt a parancsnokom volt. Amióta csak itt voltam, mindig megvetett engem. Gyakorta megalázott és vert...
Nie MingJue:
- ĺgy hát megölted?
MengYao:
- Nem! Nem ezért! Milyen megaláztatást ne tudnék elviselni? Mit ne tudnék eltűrni, ha csak verés és szidás? De minden alkalommal, amikor bevettük a Wen Szekta valamelyik erődítményét, azt minden egyes csepp energiámmal én terveztem meg. Olyan jól harcoltam, amennyire csak tudtam, és mégis csak pár elejtett szóval, csak pár könnyed ecsetvonással magának könyvelt el mindent, mondván, hogy nekem semmi közöm nem volt hozzá. Ez nem az első alkalom. Minden egyes csatánál, minden egyes csatánál! Próbáltam szót érteni vele, de ügyet se vetett rá. Másokhoz fordultam, de senki sem volt hajlandó meghallgatni. Most épp azt mondta, hogy az anyám, az anyám.. Tényleg elértem a határaimat – csak azért történt meg a baleset, mert elvesztettem a fejem!
A megrázkódtatás és rémület hatására úgy hadart, mintha attól félne, Nie MingJue nekilát a feldarabolásának, még mielőtt befejezhetné a magyarázkodást. Mindezek ellenére a magyarázat teljesen logikus volt. Minden mondat megvilágította, milyen szörnyűségesen viselkedtek mások s ő maga milyen sajnálatraméltó volt. Nie MingJue megmarkolta a gallérját és felemelte.
- Hazudsz!
Meng Yao reszketett. Nie MingJue a szemeibe meredt, szavanként tagolta a mondatot.
- Elérted a határaidat és elvesztetted a fejed? Ölne-e bárki eszét vesztett olyan arckifejezéssel, mint te? Választana-e szándékosan egy elhagyatott erdőt, mely korábban épp csataszíntér volt? A Wen Szekta kardjával ölné-e meg, a Wen Szekta vívótechnikáját használva álcául, mintha egy Wen-kutya lesből támadására lehetne fogni az egészet? Világos, hogy szándékosan kitervelted!
Meng Yao tiltakozva felemelte a kezét.
- Az igazat mondom! Minden egyes mondat igaz!
Nie MingJue őrjöngött.
- Még ha igaz is, akkor sem kellett volna megölnöd! Ez csak jelentéktelen ügy! Ennyire hajszolsz egy markonyi dicsőséget?!
- Jelentéktelen ügy? – mormolta Meng Yao. Reszkető hangon felelt: - Mit értesz azon, hogy jelentéktelen ügy? ChiFeng-Zun, tudod, mennyi munkát fektettem hasonlóan jelentéktelen ügyekbe? Mennyit szenvedtem? Dicsőség?! Egy maroknyi dicsőség nélkül semmim sincs!
Nie MingJue nézte, ahogy könnyekkel a szemében csillogva remegett előtte. Óriási különbség volt a jelenet közt és aközött, ahogyan az előbb hidegvérrel megölt valakit. A kép oly erős hatást gyakorolt rá, hogy még mindig nem fakult ki elméjéből.
- Meng Yao – mondta, - hadd kérdezzelek meg. Amikor először láttalak, szándékosan viselkedtél olyan szánalomraméltó módon, hogy a megmentésedre siessek? Ha nem tettem volna, ott is megcselekedted volna, amit ma és mindannyiukat megölöd?
Meng Yao ádámcsutkája fel-le járt, egy csepp hideg verejték gördült le rajta. Épp amikor már készült megszólalni, Nie MingJue ráförmedt.
- Ne merj hazudni előttem!
Egy rázkódással lenyelte a szavakat, melyeket kimondani készült. A földön térdelve egész teste rázkódott. Jobb kezének ujjai mélyen a földbe vájtak.
Egy kis idő után Nie MingJue lassan visszatolta hüvelyébe kardját.
- Nem teszek veled semmit.
Meng Yao egyszeriben felnézett.
Nie MingJue folytatta:
- Saját magadtól menj és valld be bűnöd a LanlingJin Szektának, majd fogadd el tőlük büntetésed. Hadd bánjanak vele úgy, ahogyan jónak látják.
- .. ChiFeng-Zun, nem adhatom fel most, hogy már idáig eljutottam – válaszolta pillanatnyi habozás után Meng Yao.
Nie MingJue:
- Ahhoz, hogy idáig juss, a rossz utat választottad.
Meng Yao:
- A halálomba küldesz.
Nie MingJue:
- Ha a szavaid igazak, nem fog megtörténni. Menj, viseld a kövekezményeket és kezdj új lapot.
- ... Az apám még csak nem is fogadott – suttogta Meng Yao.
Nem arról volt szó, hogy Jin GuangShan nem fogadta volna.
Egyszerűen úgy tett, mint aki a létezéséről sem tud.
Nie MingJue erősködésére Meng Yao végül elrebegett egy „igenis”-t, bár nagy nehézségek árán.
Kis hallgatás után Nie MingJue megszólalt.
- Állj fel!
Mintha minden életerő kiszállt volna belőle, Meng Yao révülten állt fel. Néhány lépést előre tántorodott. Látván, hogy az összeesés szélén áll, Nie MengJue megtámasztotta.
- ...Köszönöm, Nie Szekta Vezető – mormolta Meng Yao.
Élettelen alakját látván Nie MingJue elfordult. És ekkor hirtelen hallotta, amint megszólalt:
- ... Mégsem tehetem.
Nie MingJue megpördült tengelye körül. Nem tudta, mióta, de Meng Yao kardot tartott a kezében.
A kardot a saját gyomra felé fordította, arca telve kétségbeeséssel.
- Nie Szekta Vezető, nem vagyok méltó a jóindulatodra.
Amint beszélt, teljes erővel döfött. Nie MingJue pupillái kitágultak. Kinyúlt, hogy megragadja a pengét, de elkésett. A Meng Yao kezében tartott kard átszúrta a gyomrát és a hátán jött ki. Teste összerogyott mások vérének tócsájában.
Nie MingJue a másodperc tört részére ledöbbent, majd előrelépett. Féltérdve ereszkedve a földön átfordította Meng Yao testét.
- Te...!!!
Meng Yao arca színtelen volt.Erőtlen pillantást vetett Nie MingJuére, és arcára erőltetett egy mosolyt.
- Nie Szekta Vezető, én...
Mielőtt befejezhette volna a mondatot, feje lassan lebukott. Nie MingJue óvatosan kikerülve a kardpengét tenyerét Meng Yao mellkasára nyomta, mágikus energiát adott át neki. Nie MingJue ennek ellenére érezte, ahogyan test megreszket. Hideg, szűnni nem akaró energiaáram ömlött át rajta.
Wei WuXian tudta, hogy blöff volt az egész, így nem volt túlzottan meglepve. Nie MingJue azonban sosem számított rá, hogy Meng Yao képes lenne ártani neki. Ezért, amint nézte, hogy Meng Yao nyugodtan talpra áll előtte, még mindig mozdulni képtelenül, sokkal inkább döbbent volt, semmint dühös.
Meng Yao feltehetőleg gondosan eltervelte, hogyan kerülje el a létfontosságú szerveket. Óvatosan és nagy nyugalommal kihúzta a kardot a gyomrából, nyomában vékony, véres csíkot hagyva, majd kezét a sebre nyomta – mindössze ennyivel elintézte. Nie MingJue azonban még mindig ugyanabban a testhelyzetben maradt, mint amiben segíteni próbált neki. Féltérden, felemelt fejjel belenézett a szemébe.
Nie MingJue nem mondott semmit. Meng Yao sem mondott semmit. Hüvelyébe tette kardját, meghajolt Nie MingJue felé, majd elfutott anélkül, hogy egyszer is visszanézett volna.
Épp csak elismerte hibáját és egyetértett, hogy megkapja érte a büntetését, mielőtt öngyilkosságot színlelt volna és felállította a csapdát. Már messze járt. Valószínűleg először történt meg Nie MingJue életében, hogy ilyen szégyentelen személlyel találkozott, különösen olyannal, akiben korábban megbízott, akit saját maga léptetett előre. Ezért iszonyatos haragra gerjedt, melyet főleg a Wen Szektával vívott csatákban élt ki. Még mikor Lan XiChennek ideje jutott segédkezni Langyában néhány nappal később, haragja akkor sem csillapodott egy cseppet sem. Amint megérkezett, Lan XiChen nevetve üdvözölte:
- MingJue-xiong, micsoda kedélyállapotban talállak! Hol van Meng Yao? Miért nem jön és önt vizet a lángjaidra?
Nie MingJue:
- Ne is említs ilyen személyt!
Mindenféle túlzás nélkül elmondta Lan XiChennek, hogyan ölt Meng Yao és próbált mást okolni érte, majd hogyan színlelt halált és menekült el. Miután meghallgatta a történetet, Lan XiChen szintén meglepődött.
- Hogyan lehetséges ez? Talán valami félreértés történt?
Nie MingJue:
- Rajtakaptam a helyszínen. Miféle félreértés lenne?
Lan XiChen gondolkodott egy darabig.
- A szavaiből ítélve a személy, akit megölt, valóban rosszat tett ellene. De akkor sem kellett volna elvennie az életét. Kemény időket élünk, és nehéz megítélni, ki volt a hibás. Szeretném tudni, hol lehet most.
Nie MingJue nyersen szólt:
- Reménykedhet benne, hogy nem kapom el. Mert ha igen, felajánlom áldozatnak a kardommal!
De mintha szavai próféciává váltak volna, a következő néhány évben úgy festett, hogy Meng Yao nyomtalanul eltűnt, mint az óceán mélyén a szikla. Egyetlen jel sem utalt a hollétére.
Nie MingJue most hasonlóképp megvetette, mint amennyire értékesnek tartotta régen. Amikor csak a neve felmerült, haragos arcot vágott, de érzelmeit nem magyarázta senkinek. Amikor megbizonyosodott róla, hogy semmit nem tud kideríteni felőle, visszautasította, hogy valaha is bárkivel Meng Yaóról beszéljen.
Nie MingJue sosem volt közel más emberekhez. Ritkán nyílt meg bárkinek. Bár végül sikerült szert tennie egy alkalmas, megbízható helyettesre, akinek személyiségét és képességeit elismerte, rájött, hogy helyettese valódi színei egyáltalán nem azok voltak, mint ő azt gondolta. Természetes hát, hogy ennyire szélsőséges volt a reakciója.
Amint Wei WuXian ezen gondolkodott, feje hirtelen annyira sajogni kezdett, mintha szét akarna repedni. Testének csontjai mintha szekér alatt morzsolódtak volna szét. Mozdulni sem tudott – a legkisebb moccanásra teste csikorgott és nyöszörgött. Szemét kinyitva látása annyira homályos volt, hogy alig tudta kivenni maga körül, hány alak feküdt összeroskadva a csarnok hideg, fekete padlóján. Úgy látszott, hogy Nie MingJue fejsebet kapott. A seb máris zsibbadni kezdett. Rászáradt, alvadt vér borította szemeit és arcát. Egyetlen kis rándulásától ismét meleg vérpatak csordult le a homlokán.
Wei WuXian elámult.
A Naplemente Hadjárat során Nie MngJue szinte minden csatáját megnyerte. Az ellenfél meg se tudta közelíteni, nemhogy ilyen súlyos sebet ejteni rajta.
Mi történhetett?!
Finom mozgás kelt mellette. Wei WuXian odapillantott a szeme sarkából és néhány homályos alakot látott. Nagy erőfeszítések árán fókuszálta a szemét és látta, hogy néhány harcművész van mellette, a nap és a lángok mintázatával ellátott köntösben. Térdelve csúsztak előre a földön.
Wei WuXian:
- ...
Hirtelen a semmiből érkezve csontfagyasztó nyomás nehezedett rá, Nie MingJue testén keresztül elérte Wei WuXiant is. Nie MingJue egy kicsit megemelte a fejét. A fekete kőpadló végén egy hatalmas, jáde trónszék állt. Valaki ült rajta.
Messze volt és Nie MingJue szemeit elborította a vér, ezért nem tudta kivenni az arcát. De mégis tudta, ki volt, anélkül, hogy látta volna.
A palota ajtajai hirtelen kitárultak. Valaki belépett.
A palotában minden növendék térden csúszott, de ez a személy csak bólintott üdvözlésképpen, amikor bejött. A többiekkel ellentétben közömbösen sétált előre. A csarnok végén meghajolni látszott és szólt néhány szót a trónon ülő alakhoz, mielőtt felé fordult volna.
Lassú léptekkel közelített, csendesen végignézve Nie MingJuén, aki a talpán maradt még vérbe fürödve is. Úgy tűnt, mintha nevetett volna.
- Nie Szekta Vezető, rég nem találkoztunk.
Ki lett volna más, mint maga Meng Yao?!
Wei WuXian végre megbizonyosodott róla, melyik jelenetet látja.
Amikor Nie MingJue információhoz jutott, meglepetés támadást szervezett Yangquan ellen.
Nie MingJue támadásai szinte mindig sikeresek voltak. De nem tudni, vajon hiba esett-e az információba vagy pusztán balszerencse folytán, de senki sem számított rá, hogy a támadás egyenesen a QishanWen Szekta vezetője, Wen RuoHan kezére adja.
Mivel rosszul számítottak, a QishanWen Szekta feladta védekező állását. Az összes érkező harcművészt elfogták és az Éjtelen Városba vitték őket.
Meng Yao féltérdre ereszkedett Nie MingJue oldalán.
- Soha nem vártam volna, hogy ilyen szörnyű helyzetben látlak.
Nie MingJue csak három szót szólt.
- Menj a fenébe!
Meng Yao nevetésébe sajnálat vegyünk.
- Még mindig azt hiszed, te vagy Hejian királya? Nézd meg jobban – ez a Nappalota.
Az egyik, oldalt térdelő harcművész kiköpött.
- Nappalota? Csak a Wen-kutyák odúja!
Meng Yao arckifejezése elváltozott és előhúzta kardját.
Vér fröccsent a harcművész nyakából. Hang nélkül halt meg. Szektája többi tagja jajgatni kezdett, sikoltozva vetették előre magukat. Nie MingJue dühöngött.
- Te!
- Te Wen-kutya! – ordította egy másik harcművész. – Ha annyira magabiztos vagy, miért nem ölsz meg engem is?
Meng Yaónak még szemöldöke sem rezzent. Egy visszakezes vágás nyomán vérvirág nyílt a harcművész torkában. Meng Yao mosolygott.
- Hát hogyne.
Karddal a kezében, vértócsa közepén állt, két fehér köntösű harcművész hullája hevert a lábainál. Még mindig mosolyogva megkérdeze:
- Más is szeretne szólni?
- Wen-kutya – felelte Nie MingJue hidegen.
Tudta, hogy csak a halál várhat rá most, hogy Wen RuoHan kezébe került, ezért nem félt semmitől. Ha Wei WuXian lett volna a helyében, ő is átkozódott volna olyan csúnyán, amennyire csak akart, mielőtt valami mást tett volna – hiszen meg fog halni, bármi történjék is. Ennek ellenére Meng Yao csak mosolygott, nem dühödött fel. Ujjaival egyet csattintott és az egyik Weng Szekta-beli harcművész a térdein csúszott előre. Kezeit feje fölé emelve egy hosszú dobozt helyezett Meng Yao kezeibe.
Meng Yao kinyitotta adobozt és kivett belőle valamit.
- Nie Szekta Vezető, miért nem vetsz erre egy pillantást?
Nie MingJue kardja volt, Baxia!
Nie MingJue megvadult.
- Menj a fenébe, azonnal!
Meng Yao azonban már kiemente Baxiát a dobozból és a kezében tartotta.
- Nie Szekta Vezető, Baxia már jónéhányszor volt a kezemben korábban. Nem gondolod, hogy túl késő már ahhoz, hogy most gurulj dühbe miatta:?
Nie MingJue szavanként tagolta a mondatot.
- Vedd. Le. Róla. A. Kezed.
Mintha szándékosan próbálta volna ingerelni, Meng Yao méregette a kard súlyát a kezében, majd megjegyezte:
- Nie Szekta Vezető, mondhatni, hogy a kardod első osztályú mágikus fegyver. Mindezzel együltt apádnak, az előző Nie Szekta Vezetőnek a kardjához viszonyítva mégis alábbvaló, Mit gondolsz, Wen Szekta Vezetőnek hányszor kell majd lesújtania erre, hogy eltörjön?
A másodperc tört része alatt Nie MingJue testéből a vér mind a fejébe zúdult. Wei WuXiannak még a fejbőre is elzsibbadt a hirtelen dühkitöréstől. Milyen kegyetlen, jegyezte meg némán.
Nie MingJue életében a legjobban megvetett és megbánt dolog apjának halála volt.
Nie MingJue serdülőkorában, mikor a QingheNie szektát még apja vezette, valaki ajándékozott Wen RuoHannak egy ritka kardot. Wen RuoHan jónéhány napig elégedett volt. Kérdezgette vendég harcművészeit: mit gondolsz a kardomról?
Mindig is kiszámíthatatlan volt, az egyik pillanatban nevetett, a másik pillanatban ellenségessé vált. Természetsen mindenki hízelgett neki, ahogyan csak kívánta, magasztalták, hogy mennyire nem hasonlítható egyetlen más fegyver sem a történelemben hozzá. Szerencsétlen módon azonban az egyik vendég vagy keserűséget táplált az előző Nie Szekta Vezetővel szemben, vagy egyedi válasszal akart előállni, hogy figyelemben részesüljön. Azt mondta: „természetesen a kardod páratlan, de látod, attól tartok, hogy egy bizonyos személy nem fog ezzel egyetérteni”.
És így Wen RuoHan nem volt többé elégedett. Megkérdezte, ki ez a személy. A vendég azt válaszolta: „természetesen a QingheNie Szekta vezetője, mely szekta jól ismert kardvívásáról; szörnyen beképzelt, mindig arról kérkedik, hogy értékes kardjának nem akad vetélytársa, és hogy még száz év múlva sem lesz olyan kard, mely ahhoz fogható. Teljesen mindegy, hogy valakinek milyen jó a kardja, nem fogja elismerni, és még ha hangosan el is ismerné, szívében soha”.
Wen RuoHan nevetett, amikor ezt meghallotta: „biztos vagy benne? Látni akarom”.
És így azonnal meghívta magához a Qinghe-i Nie Szekta előző Vezetőjét. A kardot fogva Wen RuoHan nézegette egy darabig, majd egy mondatban válaszolt: „igen, tényleg jó kard”.
Csapott vele párat a levegőbe, majd visszaadta Nie Szekta Vezetőnek.
Akkoriban mindez nem tűnt kirívó dolognak. Nie Szekta Vezető zavarba jött. Ingerelte is a parancsoló magatartás. Pár nappal visszatérte után azonban egy éjjeli vadászat során, miközben egy fenevaddal küzdött, kardja hirtelen darabokra tört. Őt magát súlyosan megsebezték az állat szarvai.
Nie MingJue, aki csatlakozott apjához a vadászaton, a saját szemeivel látta a jelenetet.
Miután Nie Szekta Vezetőt hazavitték, nem tudott megbékélni ezzel az esettel sehogyan sem, és sérülései sem akartak begyógyulni. Félévi betegeskedés után végül elhagyta ezt a világot, akár haragja, akár betegsége áldozatául esett. Nie MingJue és az egész QingheNie Szekta a QishanWen Szekta iránti erős megvetése ennek az esetnek volt köszönhető.
Most, Wen RuoHan előtt állva, Meng Yao a kardját kezében tartva ismét felemlegette, hogyan pusztult el apja és annak kardja. Olyan kegyetlen volt, amennyire csak lehetett!
Nie MingJue egyetlen csapására Meng Yao hátratántorodott és vért köhögött fel. Ezt látván a jádekő trónon ülő alak előrehajolt, mintha csak mozdulni akarna. Meng Yao azonnal összeszedte magát és Nie MingJue mellkasa felé rúgott. Nie MingJue előző támadása már amúgy is meghaladta mindazt, amire képesnek vélte magát. Keményen a földre zuhant. Végül már nem tudta visszatartani a benne forrongó vér áradatát tovább.
Wei WuXian ellenben megnémult a döbbenettől.
Számos változata létezett ennek a pletykának, de sosem gondolta volna, hogy létezett ilyen csodálatos részlet, amikor LianFang-Zun belerúgott ChiFeng-Zunba!
Meng Yao nagy erővel Nie MingJue mellkasára taposott.
- Hogy mersz így viselkedni Wen Szekta Vezető szeme láttára!
Miközben beszélt, lefelé döfött a kardjával. Nie MingJue tenyere élével elütötte a pengét és az darabokra tört. Meng Yao szintén hátrazuhant a támadás erejétől. De épp amikor Nie MingJue le akart sújtani Meng Yao fejének tetejére, érezte, hogy testét egy szokatlan erő egy másik irányba rángatja.
Ez az irány Wen RuoHan trónja volt. Nie MingJue teste nagy sebességgel szánkázva harminc lábnyi hosszú vércsíkot húzott a fekete kőpadlón. A csík egyre hosszabb lett.
Nie MingJue megragadta az egyik térdepelő Wen növendéket és a jáde trónszék felé hajította. Egy robbanással bíbor vérsugár fröcskölt szerte a levegőben, mintha görögdinnye durrant volna szét, a padlót húspép terítette be. Wen RuoHan egyetlen, levegőbe mért ütéssel szétzúzta a növendék fejét. Ez azonban időt nyert Nie MingJuének. A harag megsokszorozta erejét. Kezével jelet rajzolt a levegőbe és Baxia egyszeriben hozzá reppent.
- Szekta Vezető, vigyázz! – kiáltotta Meng Yao.
Egy hang őrülten nevetett.
- Legyen!
Fiatalos hang volt. Wei WuXian cseppet sem volt meglepve. Wen RuoHan harcművészetét különlegesen magas fokra nemesítette, természetesen fizikai testét is tökéletesen karbantartotta az energia. Amint Nie MingJue keze ráfonódott Baxia markolatára, előresújtott vele. Az őt körülvevő, tucatnyi Wen harcművészt mind félbevágta a suhintás!
Számtalan, elformátlanodott holttest hevert össze-vissza a szénszínű padlón. Wei WuXian érezte, ahogy borzongás kúszik végig a gerincén.
Egy szempillantás leforgása alatt egy alak jelent meg mögötte. Nie MingJue vadul arrafelé vágott, mágikus ereje törmelékké változtatta a kőpadló egy részét, de senkit nem talált el. Saját mellkasában azonban olyan érzés kelt, mintha erős ütés érte volna. Nekivágódott a palota egyik arany oszlopának, meleg vért köhögve fel. A homlokán is vér csorgott, elhomályosítva a látását. Érzékelve, hogy valaki közeledik felé, újabb támadásra lendítette a kardját. Ezúttal egy ököl csapódott bele teste közepébe. Az egész teste belesüppedt néhány inchre a kőpadlóba!
Wei WuXian érzékei szorosan hozzákapcsolódtak Nie MingJue érzékeihez. Amint verték, titokban megdöbbent.
Wen RuoHan képességei ellenállhatatlanul félelmetesek voltak!
Wei WuXian maga sosem került közvetlenül szemtől szembe Nie MingJuével, ezért nem tudta, ki nyerne és ki vesztene közülük. De megfigyelései alapján Nie MingJue harcművészeti szintje az első három közt volt minden ember közül, akivel valaha is csak találkozott. És mindezek ellenére teljességgel védtelen volt Wen RuoHannal szemben! És még ha saját maga szállt volna is szembe Wen RuoHannal, akkor sem merte volna azt állítani, hogy kevesebb sérüléssel megúszta volna, mint Nie MingJue...
Wen RuoHan Nie MingJue mellére lépett. Wei WuXian látása kezdett elsötétülni. Véríz kúszott le a torkán.
Meng Yao hangja közelített:
- Az alárendelted haszontalan, mivel segítségedre szorult, Szekta Vezető.
- Te semmirekellő – nevetett Wen RuoHan.
Meng Yao is nevetett.
- Ő az, aki megölte Wen Xut? – kérdezte Wen RuoHan.
Meng Yao:
- Úgy van. Ő volt. Szekta Vezető, meg fogod-e ölni ellenséged most rögtön, vagy a Tűzpalotába viszed? Az én személyes javaslatom az, hogy vigyük a Tűzpalotába.
A Tűzpalota Wen RuoHan játszótere volt. Ott tartotta több ezer darabból álló kínzószerszám gyűjteményét. Ez azt jelentette, hogy Meng Yao nem szán egyenes halált Nie MingJuének. Meng Yao Wen RuoHan kínzókamráiba akarta hurcolni és kipróbálni rajta az összes kínzóeszközt, amit ő maga készített, mielőtt végül meghalhat.
Hallván, hogy azok ketten tréfálkoznak körülötte, azt vitatva, mihez kezdjenek vele, Nie MingJue úgy érezte, hogy tomboló tűz forralja fel a vért egész belsejében.
- Miért mosnánk fel a követ olyasvalakivel, aki már úgyis félholt? – válaszolta Wen RuoHan.
Meng Yao:
-- Nem hiszem, hogy ez így megy. Nie Szekta Vezető izmos testével pusztán néhány napnyi pihenő után ismét nagy és hatalmas lesz.
Wen RuoHan:
- Tégy, ahogy szeretnéd.
Meng Yao:
- Igenis.
De amint válaszolt, a keskenynél is keskenyebb, hideg fény cikázott fel.
Wen RuoHan hirtelen elcsendesedett.
Meleg vércseppek hullottak Nie MingJue arcára. Úgy tűnt, mintha érzékelne valamit, megpróbált felnézni, hogy lássa, mi folyik. De súlyos sérülései voltak, feje a padlóhoz koppant. Végül becsukta a szemét.
Wei WuXian nem tudta, mennyi idő telt el, mire végül ismét fény töltötte be a látását. Nie MingJue lassan kinyitotta a szemeit.
Amint felébredt, látta, hogy egyik karját a vállára vetve Meng Yao cipeli őt. Meng Yao valahogy képes volt haladni, félig cipelve, végig vonszolva Nie MingJue testét.
Meng Yao:
- Nie Szekta Vezető?
Nie MingJue:
- Wen RuoHan halott?
Meng Yao mintha lépést tévesztett volna. Reszkető hangon válaszolt.
- Feltehetőleg... halott.
A kezében vitt valamit.
Nie MingJue mély hangon hörögte.
- Add ide a kardot.
Wei WuXian nem látta Meng Yao arckifejezését. Csak hallotta a szomorú mosolyt a hangjában.
- Nie Szekta Vezető, egy ilyen időpontban kérlek, ne arra gondolj, hogyan akarsz engem felszeletelni a kardoddal.
Nie MingJue hallgatott egy percig. Miután összeszedte erejét, megragadta a kardot. Még ha Meng Yao fürge volt is, a puszta erő felül tudott múlni bármilyen egyéb képességet. A kardot elveszítve azonnal oldalt ugrott.
- Nie Szekta Vezető, megsebesültél.
Karddal a kézben Nie MingJue hidegen válaszolt.
- Megölted őket.
Azokat a harcművészeket, akiket Nie Ming Juével együtt fogtak el.
Meng Yao:
Nie Szekta Vezető, meg kell értened. Abban a helyzetben... nem volt választásom.
Nie MingJue legjobban a felelősség elhárítását gyűlölte. Fújtatva előrelendült a karddal.
- Nem volt választásod? Rajtad állt, megteszed-e vagy sem, megölöd-e őket vagy sem!
Meng Yao tiltakozva kitért előle.
- Tényleg rajtam állt? Nie Szekta Vezető, ha az én nézőpontomból nézed...
Nie MingJue tudta, mit akart mondani.
- Nem fogom! – szakította félbe.
Meng Yao szintén úgy festett, mint akinek semmi energiája nem maradt. Megpróbálta elkerülni a támadásokat, de lába kis híján megcsúszott, felfedve, milyen nehéz helyzetben volt. Miután visszanyerte lélegzetét, úgy tűnt, végül kifutott az önuralomból. Hirtelen kiabálni kezdett:
- ChiFeng-Zun!!! Hát nem érted, hogy ha nem ölöm meg őket, neked kell meghalni helyettük?!!
Ezzel gyakorlatilag ugyanazt sugallta, mintha azt mondaná, „én voltam az, aki megmentettem az életed, ezért nem ölhetsz meg engem, mert erkölcstelen lenne”. Jin GuangYao valóban méltó volt a hírnevére. Ugyanaz a jelentés, de másféle a megfogalmazás, és máris képes volt vele elfojtott zavart és feltörő megbánást kelteni. Amint várta, Nie MingJue mozdulata megállt. Erek dagadtak ki a homlokán.
Mereven állt egy darabig, majd keze ismét ráfeszült a kardmarkolatra és felkiáltott:
- Rendben! Akkor megölöm magam, miután téged megöltelek!
Meng Yao azonnal visszahúzta magát korábbi kitörése után. Figyelve, ahogyan Baxia felé sújt, egyszeriben félreugrott, látszólag halálra rémülve. Kettejük közül az egyik őrülten vagdalkozott, a másik őrülten menekült. Mindketten vérben ázva támolyogtak. Miközben Wei WuXian elnézte a jövőbeli Vezető Harcművész felszeletelésének mulatságos kísérletét, magában majd megrepedt az oldala a nevetéstől. Azt gondolta, ha Nie MingJue nem lett volna súlyosan sérült és mágikus erejének fogytán, Meng Yao valószínűleg már halott lett volna.
A cselekmény csúcspontján hirtelen meglepett hangot hallottak.
- MingJue-xiong!
Egy tiszta, fehér köntösbe öltözött alak száguldott elő az erdőből. Meng Yao úgy nézett, mintha az égből egy isten szállt volna alá elébe. Azonnal előrevetette magát és elrejtőzött a személy háta mögött.
- ZeWu-Jun!!! ZeWu-Jun!!!
Nie MingJue őrjöngése közepén tartott. Arra sem volt érkezése, hogy megkérdezze, miért volt ott Lan XiChen, csak rákiáltott:
-XiChen, félre!
Baxia csapásai olyan fenyegetőek voltak, hogy Shuoyue kireppent hüvelyéből. Lan XiChen megállította, félig támogatva őt, félig a támadásait hárítva.
- MingJue-xiong, csillapodj le! Mit csinálsz?
Nie MingJue:
- Miért nem kérdezed, ő mit csinált?!
Lan XiChen megfordult, hogy Meng Yaóra pillantson, akinek arca teljes iszonyatot tükrözött. Csak dadogott, mintha nem merne szólni.
Nie MingJue:
- Akkor, miután elmenekültél Langyából, nem értettem, miért nem tudlak sehogyan sem megtalálni! Há a Wen-kutyák talpnyalója lettél és az Éjtelen Város zsarnokának oldalára álltál!
Lan XiChen:
- MingJue-xiong.
Igen ritkán szakított félbe másokat. Nie MingJue habozott. Lan XiChen folytatta.
- Tudod, ki volt az, aki a QishanWen Szekta taktikai formációiról szóló térképeket adta neked az elmúlt néhány alkalommal?
Nie MingJue:
- Te.
Lan XiChen:
- Én csak kézbesítettem őket. Tudod, ki volt a forrása az összes információnak?
Ilyen körülmények között nehéz volt észrevenni, mit akart mondani. Nie MingJue Meng Yaóra pillantott, aki fejét mélyen lehajtva állt mögötte. Szemöldökei irányíthatatlanul rángatóztak, mintha nem tudná elhinni.
Lan XiChen:
- Nincs szükség rá, hogy kételkedj. Ma is csak azért érkeztem ide, hogy segítsek, mert ő kapcsolatba lépett velem. Vagy máskülönben hogyan kerültem volna ide?
Nie MingJue képtelen volt arra, hogy bármit mondjon.
Lan XiChen hozzátette:
- A langyai incidens után A-Yao megbánást érzett, de félt, hogy beléd fut. Ezért beférkőzött a QishanWen Szekta soraiba, megkörnyékezte Wen RuoHant, és titokban leveleket írt nekem. Először nem tudtam azt sem, ki küldi a leveleket. Csak akkor jöttem rá, ki volt, amikor véletlenül felfedeztem néhány erre való utalást.
Meng Yaóhoz fordult, lehalkította a hangját.
- Nem mondtad el mindezt MingJie-xiongnak?
“- …”
Karján levő sebét fogva Meng Yaónak sikerült kipréselnie magából egy mosolyt.
-ZeWu-Yun, láttad magad is. Még ha el is mondtam volna, Nie Szekta Vezető akkor sem hitt volna nekem.
Nie MingJue néma maradt, míg Baxia és Shuoyue újabb szót váltott. Meng Yao egy pillantást vetett a csapkodó kardok ragyogására, tekintete félelemmel volt tele. Egy idő után azonban egy lépést előrelépett. Letérdelt Nie MingJue elé.
Lan XiChen:
- Meng Yao?
- Nie Szekta vezető - suttogta Meng Yao, - a Nappalotában, bár csak azért tettem, hogy elnyerjem Wen RuoHan bizalmát, valóban ártottam neked és helytelen dolgokat mondtam. Szándékosan piszkáltam a sebed, tudván, hogy az előző Nie Szekta Vezető emléke mennyire fáj neked... Bár nem volt más választásom, mégis igazán nagyon sajnálom.
Nie MingJue:
- Nem előttem kellene térdelned, hanem a harcművészek előtt, akiket saját kezeddel öltél meg.
Meng Yao:
- Wen RuoHannak kegyetlen a természete. Ha engedetlenséget látott, azonnal úgy viselkedett, mint aki megőrült. Mivel olyasvalakinek adtam ki magam, akiben megbízhat, hogyan ülhetnék nyugodtan, ha mások megszégyenítik őt? Ezért...
Nie MingJue:
- Jó. Úgy tűnik, már egy ideje csinálod ezeket a dolgokat.
Meng Yao sóhajtott.
- Qishanban voltam.
Lan XiChen is felsóhajtott, támadásai kitartóan folytatódtak.
- MingJue-xiong, kém volt Qishanban, és néha vannak olyan dolgok, amik... amiken nem lehet segíteni. Amikor ezeket a dolgokat tette, a szívében...
A szívében. Wei WuXian megrázta a fejét. ZeWu-Jun, ő még mindig... túl kedves, túl tiszta.
Miután még egyszer végiggondolta azonban, úgy vélte, hogy ő maga csak azért volt olyan óvatos Jin GuangYaóval szemben, mert már tudott a különféle gyanúkról, míg Lan XiChen szemében Meng Yao olyasvalaki volt, aki választása ellenére vált kémmé és egyedül kellett kiállnia a megszégyenítést. Teljesen más volt a nézőpontjuk, hogyan lehetett volna érzéseiket összehasonlítani?
Egy pillanattal később Nie MingJue megint kardját emelte. Lan XiChen:
- MingJue-xiong!
Meng Yao behunyta szemeit. Lan XiChen szorítása megfeszült Shuoyuén.
- Kérlek, bocsáss...
Mielőtt befejezhette volna, a penge ezüst fénye erőszakosan lecsapott, egyenesen egy oldalt álló sziklára.
Meng Yao meghőkölt a széthasadó szikla mennydörgő reccsenésétől. Amikor odanézett, látta, hogy tetejétől az aljáig két darabra hasadt.
Végül a kard mégsem tudott lesújtani rá. Baxia visszakerült hüvelyébe. Nie MingJue elsétált és soha nem nézett vissza.
Most, hogy Wen RuoHan meghalt, bár még maradtak tagjai a QishanWen Szektának, már nem volt számukra reménysugár - a vereségük kőve volt vésve.
És az önfeláldozó Meng Yao, ki kém volt az Éjtelen Városban évekig, azonnal a csata után híressé vált.
Wei WuXian ezt is különösnek találta. Amióta csak Meng Yao elárulta a QingheNie Szektát, a kapcsolat Nie MingJue és őközte nem volt olyan, mint korábban. Akkor később miért váltak fogadott fivérekké? Megfigyeléseiből leszűrve, attól eltekintve, hogy Lan XiChen mindig is remélte, hogy ők ketten megbékélnek egymással, a legfontosabb tényező az lehetett, hogy Nie MingJue mégis hálát érzett élete megmentéséért és a levelek írásáért. Hogy egészen pontosak legyünk, minden elmúlt csatájának többé-kevésbé azokon az információkon múlott a kimenetele, melyeket Meng Yao küldött Lan XiChennek. Még mindig azt gondolta, hogy Jin GuangYao ritka tehetséges ember volt és szándékozott őt visszavezetni a helyes ösvényre. Jin GuangYao azonban nem volt többé a beosztottja. Csak miután letették egymásnak az esküt, akkor lehetett olyan helyzetben, hogy úgy terelgesse Jin GuangYaót, mint ahogyan öccsét, Nie HuaiSangot fegyelmezte.
Miután a Naplemente Hadjárat véget ért, a LanlingJin Szekta egy virágfesztivált rendezett, mely napokig tartott és melynek megünneplésére számtalan harcművész, számtalan szekta gyűlt össze.
Pontytoronyban emberek jöttek és mentek. Nie MingJue szálas alakja előtt szétnyílt a tömeg, mindenki bólintott felé tisztelete jeléül, és "ChiFeng-Zun"-nak szólították. Wei WuXian azt gondolta: ez a különcködő magamutatás egészen az egekig fog nyújtózni. Ezek az emberek mind félik és tisztelik Nie MingJuét. Nagyon kevés ember van, aki tőlem fél és még kevesebb, aki tisztel.
Jin GuangYao jobb oldalt állt a palota talapzata előtt. Most, hogy fogadott testvérévé vált Nie MingJuének és Lan XiChennek és befogadta a klán, máris szemöldökei közé festette az élénkpiros jelet és a Hóban Tündöklő Szikr fehér, arannyal szegélyezett ruhájában pompázott. Fátyolszövet sapkát viselve szinte felismerhetetlen volt. Jóképű, mint rég, éppoly okos is; az őt körülvevő légkör azonban nyugodtabb volt, mint valaha.
Mellette Wei WuXian meglepetten fedezett fel egy ismerős alakot.
Xue Yang.
Ekkoriban Xue Yang még meglehetősen fiatal volt. Bár vonásai még kissé gyerekesek voltak, máris eléggé magas volt. Ő is a Hóban Tündöklő Szikra köntösét viselte. Jin GuangYao mellett állva olyan volt, mint a tavaszi szellő a fűzfák felett - tele fiatalos tehetséggel. Úgy tűnt, valami nagyon szórakoztatóról beszélgetnek. Jin GuangYao mosolygott, intett a kezével. Egy pillantást váltottak és Xue Yang nevetésben tört ki. Közömbösen rápillantott az elhaladó harcművészekre. Szemeit hanyag megvetés töltötte el, mintha néhány szemétkupac haladt volna el mellette. Amikor meglátta Nie MingJuét, nem mutatott félelmet, mint másik. Ehelyett vigyorgott, kivillantva szemfogait. Jin GuangShan észrevette, hogy Nie MingJue arckifejezése nem volt valami szívélyes. Sietősen elnyomta mosolyát és valamit odasúgott Xue Yangnak. Xue Yang legyintett, majd odébbállt.
Jin GuangYao odalépett hozzájuk és a tisztelet hangján szólalt meg:
- Testvérem.
Nie MingJue:
- Ki volt az?
Egy pillanatnyi habozás után Jin GuangYao óvatosan válaszolt.
- Xue Yang.
Nie MingJue összehúzta a homlokát.
- A kuizhoui Xue Yang?
Jin GuangYao bólintott. Xue Yang gyerekkora óta hírhedt volt. Wei WuXian tisztán érezte, ahogy Nie MingJue homloka még jobban elfelhősödik.
- Miért vesztegeted az időd egy ilyen személyre?
Jin GuangYao:
- A LanlingJin Szekta toborozta.
Nem mert tovább ellenkezni. Kimentve magát azzal, hogy gondot kell viselnie a vendégekre, a másik oldalra sietett. Nie MingJue megrázta a fejét és megfordult. Wei WuXian azonnal érezte, ahogy felgyúlnak a szemeiben a fények. Úgy érezte, mintha hirtelen hó kezdett volna szállingózni az égből és a holdfény által megvilágítva belepte volna a csarnokot. Egymás mellett haladva Lan XiChen és Lan WangJi érkezett.
A Lan Két Jádeköve megállt egymás mellett, egyikük a xiaót viselte, másikuk a guqint hordozta; egyikük gyengéden mosolygó, másikuk hidegen zord. Ennek ellenére mindketten egyformán lenyúgözőek, egyformán kecsesek voltak; ugyanaz a szín, két különböző légkör. Nem csoda, hogy mások csak bámultak és felhördültek látványukra.
Ezen a Lan WangJin még volt némi az ártatlanság hímporából, de fagyos arckifejezése, mellyel mindenkit karnyújtásnyi távolságra tartott magától, ugyanaz volt. Wei WuXian tekintete rátapadt az arcára, képtelen volt róla levenni a szemét. Nem törődve azzal, hogy úgysem hallja, Wei WuXian boldogan kiáltozott: "Lan Zhan! Annyira hiányzol! Hahaha hahaha!"
Hirtelen egy hang szólalt meg:
- Nie Szekta Vezető, Lan Szekta Vezető.
Az ismerős hang hallatán Wei WuXian szíve megugrott. Nie MingJue ismét megfordult. Jiang Cheng közeledett felé lilába öltözötten, keze kardja markolatán.
És a Jiang Cheng mögött álló személy nem más volt, mint maga Wei WuXian.
Látta magát, amint hátratett kézzel sétál, feketébe öltözve. Tintafekete árnyalatú fuvola függött az övén, rajta vörös színű bojtok. Vállat vállhoz vetve megállt Jiang Cheng mellett, ebbe az irányba bólintott tiszteletét kifejezendő. Tartása enyhén gőgös volt, viselkedése mélységesen megvető. Amint Wei WuXian meglátta fiatalabb kori mását, még a foga gyökere is belesajdult. Úgy érezte, borzasztóan elbizakodott volt és viszketett a tenyere, hogy laposra verje saját magát.
Lan WangJi szintén megpillantotta a Jiang Cheng mellett ácsorgó Wei WuXiant. Szemöldöke végei oly finoman rándultak meg. Világos szemeinek pillantása kisvártatva visszatért oda, ahová eredetileg nézett, egyenesen előre az ő higgadt módján. Jiang Cheng és Nie MingJue komor arccal bólintottak egymásnak. Egyiküknek sem volt szükséges bármit mondania. A sietős üdvözlés után a kettő elvált egymásról. Wei WuXian látta, ahogy fekete köntösös énje körbepillant és végre meglátja Lan WangJit. Úgy nézett ki, mintha épp meg akart volna szólalni, de Jiang Cheng odalépett hozzá és megállt az oldalán. Lehajtott fejjel mondtak egymásnak valamit, arcukon komoly kifejezés ült. Wei WuXian hangosan nevetett magában. Még mindig Jiang Cheng oldalán lépdelve egy másik terület felé vették az irányt. Az emberek őelőttük is szétnyíltak, hogy utat engedjenek nekik.
Wei WuXian alaposan végiggondolta - miről is beszélgettek éppen? Eredetileg sehogyan sem tudta felidézni. Csak akkor jutott eszébe, mikor leolvasta szájmozgásukat Nie MingJue szemén át. Akkor épp azt mondta: "Jiang Cheng, ChiFeng-Zun annyival magasabb, mint te, haha."
És Jiang Cheng erre azt válaszolta: "Menj a fenébe. Meg akarsz halni?"
Nie MingJue tekintete ismét odafordult.
- Miért nem hordja Wei Ying a kardját?"
A kard gyakorlatilag a formális viselet darabja volt. Az efféle összejöveteleken a társasági szabályok elhanyagolhatatlan része. A neves szekták tagjai különlegesen fontosnak tartották. Lan WangJi lagymatagon válaszolt:
- Valószínűleg elfelejtette.
Nie MingJue felemelte a szemöldökét.
- Hogy tud valaki ilyet egyszerűen elfelejteni?
Lan WangJi:
- Egyáltalán nem szokatlan tőle.
Wei WuXian: nahát, nahát, leszólsz a hátam mögött. Most megcsíptelek.
Lan XiChen mosolygott.
- A Fiatal Wei Mester megmondta már, hogy nem akar fölösleges formaságokkal foglalkozni. Legkevésbé kardját hordozni. Még ha nem visel ruhát sem, akkor is mit tudnak vele tenni mások? Igazán fiatalos a lendülete.
Másik ember szájából hallva a fennhéjázó szavakat, melyet valaha kimondott, leírhatatlan érzést keltett. Wei WuXian kissé szégyenkezett, de más amúgy sem igen tudott csinálni. Hirtelen meghallotta, hogy Lan WangJi az orra alatt mormolja: "milyen ledér".
A hangja különlegesen puha volt, mintha csak magának szánta volna a megjegyzést. A két szó megütötte Wei WuXian fülét és mintha szíve is kihagyott volna pár ütemet.
Lan XiChen ránézett:
- Hmm? Miért vagy még mindig itt?
Lan WangJi kissé zavartnak tűnt. Rezdületlen arccal válaszolta:
- A bátyám itt van, természetesen én is itt vagyok.
Lan XiChen:
- Miért nem mentél még oda, hogy beszélgess vele? Hamarosan elmennek.
Wei WuXian ezt meglehetősen furcsának találta. Miért hozta ezt fel ZeWu-Jun? Lehet, hogy Lan Zhannak volt valami mondandója a számomra?
De mielőtt láthatta volna, hogyan reagált Lan WangJi, lárma hangzott fel a talapzat másik vége felől. Wei WuXian saját hangját hallotta dühösen kiabálni:
- Jin ZiXuan! Elfeledted a dolgokat, amiket mondtál és tettél? Mit értesz most ezen?!
Wei WuXian egyszeriben visszaemlékezett. Szóval ez volt az az alkalom!
A másik oldalon Jin ZiXuan szintén fújtatott.
- Jiang Szekta Vezetőt kérdeztem, nem téged! Akiről kérdeztem, az a hajadon Jiang volt. Hogy van ennek köze hozzád?
Wei WuXian:
- Jól mondod! Hogy van az én shidzsémnek köze hozzád? Régen vajon ki volt az, akinek szemei nőttek a tarkóján?
Jin ZiXuan:
- Jiang Szekta Vezető - ez a szektánk virágfesztiválja és ez itt a te szektád tagja! Gondot fogsz rá viselni vagy sem?!
Lan XiChen:
- Miért kezdtek már megint vitatkozni?
Lan WangJi odanézett, de lábai még mindig mintha a földhöz lettek volna ragasztva. Kis idő múlva azonban, mintha végre elhatározta volna, hogy tesz valamit, előre lépett. Épp oda akart menni, amikor Jiang Cheng hangja hallatszott.
- Wei WuXian, te csak fogd be a szád. Fiatal Jin Mester, sajnálom. A nővérem jól van. Köszönöm érdeklődésed. Majd következő alkalommal beszélhetünk róla.
Wei WuXian hidegen nevetett.
- Következő alkalommal? Nem lesz következő alkalom! Akár jól van, akár nem, ahhoz sincs köze! Mit gondol, ki ő?
Megfordult, hogy távozzon.
- Azonnal gyere vissza! - kiabálta Jiang Cheng. - Hova mész?
Wei WuXian meglengette a kezeit.
- Bárhová jó lesz. Csak ne lássam az arcát. Amúgy sem akartam jönni. Képes vagy te bármit egyedül is kezelni itt.
Miután Wei WuXian magára hagyta, Jiang Cheng arca elfelhősödött. Jin GuangYao ezerféle sürgölődéssel foglalta el magát. Minden vendéget mosollyal fogadott, minden problémát megoldással. Látván, hogy valami nem ment arrafelé jól, azonnal előbukkant.
- Fiatal Wei Mester, kérlek, várj!
Kezeit háta mögött összekulcsolva Wei WuXian gyors tempóban lépkedett. Az arca sötét volt, senkinek nem szentelt különösebb figyelmet. Lan WangJi egy lépést felé lépett, de mielőtt megszólalhatott volna, Wei WuXian válla súrolta a vállát és továbblépett.
Jin GuangYao sem tudta utolérni Wei WuXiant. Lábával toppantott a földön és sóhajtott.
- És ott megy. Jiang Szekta Vezető, most.... most mit kellene tennem?
Jiang Cheng elhessentette a felhőket az arcáról.
- Ne foglalkozz vele. Nézd, milyen udvariatlan. Hozzászokott otthon az efféle goromba viselkedéshez.
Majd beszédbe elegyedett Jin ZiXuannal.
Kettejüket figyelve Wei WuXian csendben hosszú sóhajt eresztett meg. A jó az volt, hogy Nie MingJuét nem nagyon érdekelték az ott folyó dolgok. Gyorsan félrenézett és Wei WuXian nem látta őket többé.
A QingheNie Szekta rezidenciája, a Tisztátalan Birodalom.
Nie MingJue egy bambuszülőkén ült. Lan XiChen előtt egy guqin volt vízszintesen elfektetve, ujjai a húrokat súrolták. Amikor a dal befejeződött, Jin GuangYao felnevetett.
- Most, hogy már hallottam bátyám guqinjátékát, akár össze is törhetem a sajátomat, amint hazaérek.
Lan XiChen:
- A te képességeid is egészen figyelemreméltóak Gusun kívül. Az anyád tanított?
Jin GuangYao:
- Nem. Magamtól tanultam azzal, hogy másokat figyeltem. Ő sosem tanított nekem efféle dolgokat. Csak írni és olvasni tanított, és egy csomó drága kardvívó és harcművész útmutatót vett nekem, hogy gyakoroljak.
Lan XiChen meglepettnek tűnt.
- Kardvívó és harcművész útmutatókat?
Jin GuangYao:
- Bátyám, sosem láttál még ilyeneket, ugye? Ezeket a kis könyveket a köznép árulja. Először jönnek benne az emberek kusza figurái, utána pedig a szándékosan misztifikált magyarázatok.
Lan XiChen mosolyogva rázta a fejét. Jin GuangYao is ingatta a magáét.
- Mindegyik átverés, különösen arra jó, hogy becsapjanak vele olyan embereket, mint az anyám vagy tudatlan kisgyerekek. Semmit nem fogsz veszíteni vele, ha gyakorolsz belőlük, de nyerni sem nyersz vele semmit.
Bánatosan sóhajtott.
- De honnan tudhatta volna ezt az anyám? Megvette őket, bármilyen drágák voltak is, mondván, hogy ha majd visszatérek apámhoz a jövőben, olyan szakértelemmel felfegyverezve találkozzak vele, amennyire csak lehet, hogy ne maradjak le a többiektől. Minden pénzét erre költötte.
Lan XiChen megpengette a guqin húrjait.
- Nagyon tehetséges vagy, hogy ennyire vitted pusztán azzal, hogy másokat figyeltél. Ha egy mester tanácsokkal tudna ellátni, gyors fejlődésnek tudnál indulni.
Jin GuangYao arca széles mosolyra nyílt.
- A mester itt van a szemeim előtt, de soha nem merném ezzel zaklatni.
Lan XiChen:
- Miért ne? Fiatal Mester, ülj le, kérlek.
És Jing GuangYao leült elé, egyenes háttal, nyugodtan. Úgy tett, mintha alázatosan tanácsokat hallgató tanítvány volna.
- Lan Tanító, mit fogsz tanítani?
Lan XiChen:
- Mit szólnál a Világosság Hangjához?
Jin GuangYao szemei kigyúltak, de mielőtt beszélhetett volna, Nie MingJue felnézett.
- A Világosság Hangja egyike a GusuLan Szekta kizárólagos tanításainak. Nem volna szabad kiszivárognia.
Lan XiChen azonban úgy tűnt, mint aki nem bánja. Mosolygott.
- A Világosság Hangja különbözik a Győzelem Hangjától abban, hogy célja az elme kitisztítása. Milyen önző lenne tőlem, ha ilyen terápiás célzatú technikát visszatartanék? Emellett, miért lenne kiszivárogtatás, ha harmadik fivérünknek megtanítom?
Látván, hogy szívében már eldöntötte, Nie MingJue nem szólt tovább semmit.
Egy nap, amikor visszatért a Tisztátalan Birodalom fő csarnokába, Nie HuaiSangot pillantotta meg, aki egymás után feszített ki maga előtt vagy egy tucat, arannyal szegélyezett legyezőt, gyengéden tapogatva őket, motyogva magában, amint a rájuk írt szövegeket összehasonlítgatta egymással. Az erek azonnal kidagadtak Nie MingJue homlokán.
- Nie HuaiSang!
Nie HuaiSang azonnal térdre borult.
Tényleg a rémülettől rogyott térdre. Nagy nehezen talpra kecmergett.
- B-b-b-bátyám.
Nie MingJue:
- Hol a kardod?
Nie HuaiSang lapított.
- A... a szobámban. Nem, az edzőtéren. Nem.. hadd gondolkodjam...
Wei WuXian érezte, hogy Nie MingJue a legszívesebben ott helyben darabokra szaggatta volna.
- Egy tucat legyezőt hurcolsz magaddal mindenhova, ahová csak mész és közben azt sem tudod, hol a kadod?!
Nie HuaiSang sietve ajánlkozott.
- Megyek és azonnal megkeresem!
Nie MingJue:
- Szükségtelen! Még ha meg is találod, akkor se válik hasznodra. Menj és égesd el ezeket itt!
Minden szín kiszaladt Nie HuaiSang arcából. Rohant, hogy karjaiba szedje az összes legyezőt és közben könyörgött:
- Ne, bátyám! Ezek mind ajándékok!
Nie MingJue az asztalra csapta tenyerét, az pedig megrepedt.
- Kitől? Mondd meg neki, hogy siessen ide rögvest!
- Tőlem - mondta valaki.
Jin GuangYao sétált be. Nie HuaiSang úgy festett, mint aki ragyogó páncélzatú lovagot lát, arca felragyogott.
- Bátyám, itt vagy!
Valójában egyáltalán nem arról volt szó, hogy Jin GuangYao le tudta volna csillapítani Nie MingJue haragját, de mivel Jin GuangYao ott volt, Nie MingJue haragja teljes egészében rá irányulhatott és így nem maradt ideje másokat szidni. Ezért semmi rossz nem volt abban, hogy Nie HuaiSang fénylő páncélú lovagot látott benne. Nie HuaiSang teljes elragadtatásban volt. Újra és újra üdvözölte Jin GuangYaót, miközben sietősen kapkodta fel legyezőit. Látván, hogyan reagált öccse, Nie MingJue annyira felháborodott, hogy az már szinte mulatságos volt. Jin GuangYaóhoz fordult:
- Ne küldj neki ilyen haszontalanságokat!
Nie HuaiSang sietségében néhány legyezőt a földre pottyantott. Jin GuangYao felvette őket és a karjaiba tette.
- HuaiSang kedvtelései igazán elegánsak. Elkötelezett a művészetek és a kalligráfia iránt és nincs benne hajlam a csínytevésre. Hogy mondhatod, hogy ez haszontalan?
Nie HuaiSang olyan gyorsan bólogatott, amennyire csak tudott.
- Igen, bátyámnak igaza van!
Nie MingJue:
- De a szekta vezetőknek nincs szüksége efféle dolgokta.
Nie HuaiSang:
- Én nem leszek szekta vezető. Lehetsz te, bátyám. Én nem csinálom!
Amint bátyja pillantása végigsepert rajta, egyszeriben befogta a száját. Nie MingJue Jin GuangYaóhoz fordult.
- Miért jöttél?
Jin GuangYao:
- Második fivérünk azt mondta, hogy adott neked egy guqint.
,A guqin akkor lett adományozva, mikor Lan XiChen volt itt, hogy eljátssza a Világosság Hangját Nie MingJuének, annak érdekében, hogy segítsen neki vérmérsékletét féken tartani. Jin GuanYao folytatta:
- Bátyám, az elmúlt napokban a GusuLan Szekta létfontosságú pontra ért Felhőzug újraépítésében és ezért nem engeded meg Lan XiChennek, hogy eljöjjön, épp ezért tanította meg nekem a Világosság Hangját. Feltételezem, hogy bár nem vagyok olyan képzett, mint második fivérünk, még képes lennék arra, hogy megnyugtassalak téged egy bizonyos mértékben, bátyám.
Nie MingJue:
- Csak törődj a saját dolgoddal.
Nie HuaiSang azonban nagy érdeklődést mutatott.
- Bátyám, ez milyen dal? Meghallgathatom? Hadd mondjam el, az a korlátozott példányszámú kiadvány, amit a múlt alkalommal adtál...
- Menj vissza a szobádba! - ordította Nie MingJue.
Nie HuaiSang egyszeriben menekülőre fogta, de nem szobájába futott, hanem a nappaliba azokért az ajándékokért, amiket Jin GuangYao hozott neki. Nie MingJue vak dühe elszállni látszott. Megfordult, hogy Jin GuangYaóra pillantson, akinek meglehetősen fáradtnak tűnt az arca, Hóban Tündöklő Szikra köntösét por fedte. Valószínűleg egyenesen Pontytoronyból érkezett. Kis szünet után Nie MingJue megszólalt:
- Ülj le.
Jin GuangYao könnyedén bólintott és leült, ahogy mondták neki.
- Bátyám, ha valóban törődsz HuaiSanggal, nem ártana néhány kedvesebb szó. Mire jó ez?
Nie MingJue:
- Még ha kardot tartanék a nyakához, akkor is ilyen lenne. Úgy tűnik, örökre semmirekellő marad.
Jin GuangYao:
- Nem arról van szó, hogy HuaiSang semmirekellő lenne, csak egyszerűen máshol van a szíve.
Nie MingJue:
- Te aztán jól kiismerted, hol a szíve, ugye?
Jin GuangYao mosolygott.
- Természetesen. Nem ebben vagyok a legjobb? Az egyetlen személy, akit nem tudok kiismerni, az te vagy, bátyám.
Tudta, mit kedvelnek az emberek és mit nem, hogy mindig megfelelő megoldásokkal tudjon előállni; szeretett feladatokat teljesíteni és kétszer annyi munkát tudott elvégezni feleannyi erőfeszítéssel. Ezért Jin GuangYao igazán tehetségesnek volt mondható más emberek érdeklődési területeinek megítélésében. Nie MingJue volt az egyetlen személy, akiről Jin GuangYao semmilyen hasznos információt nem tudott kideríteni. Wei WuXian ezt már akkor is látta, mikor Meng Yao még Nie MingJue parancsnoksága alatt állt. Nők, ital, gazdagság - egyikhez sem nyúlt; művészet, kalligráfia, antikvitások - tinta és sár halmaza; a legfinomabb zöld tea levelek vagy útszéli bárka üledéke - mindegy volt a számáta. Meng Yao mindent megpróbált, amit csak ki tudott gondolni, mégsem talált semmit, ami iránt Nie MingJue érdeklődött volna, kivéve a kardvívást és a Wen-kutyák öldöklését. Igazán olyan volt, mint valami vasból készült fal, melyet még a legélesebb penge sem tud kikezdeni. Észrevéve, hogy hanghordozása inkább öngúnyt hordozott, Nie MingJue nem háborodott fel annyira rajta, mint máskor tette volna.
- Ne segíts neki azzal, hogy efféle hóbortokra biztatod.
Jin GuangYao finoman elmosolyodott, majd megkérdezte:
- Bátyám, hol van második fivérünk guqinja?
Nie MingJue megmutatta neki az irányt.
Onnantól kezdve Jin GuangYao minden pár napban Lanlingből Qinghébe utazott és eljátszotta a Világosság Hangját, hogy segítsen Nie MingJue haragos természetét kordában tartani. Keményen próbálkozott, egyetlen panaszszó nélkül. A Világosság Hangja valóban hatékony volt. Wei WuXian tisztán érezte, ahogy az Nie MingJuéban tomboló, rosszindulatú energiák elcsitulnak. És miközben a guqin hangja szólt, kettejük beszélgetése szinte békés színezetet öltött, majdnem úgy, mint mielőtt kenyértörésre került köztük a sor. Kezdte azt gondolni, hogy a Felhőzug úgynevezett újjáépítése csak kifogás volt. Talán Lan XiChen egyszerúen esélyt akart adni Nie MingJuének és Jin GuangYaónak, hogy enyhítsék a köztük levő feszültséget.
De amint ezt végiggondolta, a következő pillanatban még erősebb haraghullám öntötte el.
Nie MingJue messzire hajított két növendéket csak azért, mert meg merték állítani és egyenesen besétált a Virágzó Kertbe. Lan XiChen és Jin GuangYao épp ünnepélyes arccal vitatott valamit a dolgozószobában. Néhány tervrajz feküdt kettejük előtt az asztalon, mindenféle színű jegyzetekkel borítva. Amikor látták, milyen ingerült, Lan XiChen könnyedén habozott.
- Bátyám?
Nie MingJue:
- Ne mozdulj.
Azután Jin GuangYaóhoz fordult, hideg hangon:
- Gyere ki.
Jin GuanYao megfordult, hogy rápillantson, majd mosolyogva visszanézett Lan XiChenre.
- Bátyám, tudnál segíteni? Van némi magántermészetű megbeszélnivalóm legidősebb bátyánkkal. Egy későbbi időpontban szeretném kérni a magyarázatodat.
Lan XiChen arcát aggodalom felhőzte, de Jin GuangYao megállította, majd követte Nie MingJuét a Virágzó Kerten kívülre. Amint Pontytorony széléhez értek, Nie MingJue a vállára csapta tenyerét.
Az oldalt álló növendékek megdöbbentek. Jin GuangYao fürgén kitért a csapás elől. Jelzett nekik, hogy maradjanak nyugton és így szólt Nie MingJuéhez:
- Bátyám, mire ez a harag? Nyugodj meg.
Nie MingJue:
- Hol van Xue Yang?
Jin GuangYao:
- Már a börtönben elzárva, életfogytiglan...
Nie MingJue:
- Mit mondtál nekem akkor?
Jin GuangYao hallgatott. Nie MingJue folytatta:
- Azt akartam, hogy a kiontott vérért a vérével fizessen, de te mégis életfogytiglan bebörtönözted?
Jin GuangYao óvatosan válogatta szavait.
- Amíg büntetésben részesül és nem tud ártani másoknak, talán a vérrel vérért fizetség és az életfogytiglani börtön...
Nie MingJue:
- A jócselekedetek, melyeket a jóságos vendég harcművész tett, akit te magad ajánlottál! Máris így mennek a dolgok és még védeni mered?
Jin GuangYao tiltakozott.
- Nem védem. Engem is megrázott a ChangyangYue Szekta esete. Honnan tudhattam volna, hogy Xue Yang több, mint ötven emberrel végez? De az apám eltökélte, hogy magánál tartja...
Nie MingJue:
- Megrázott? Ki volt az, aki meghívta? Ki volt az, aki ajánlotta? Ki volt az, aki oly sokra tartotta? Ne használd kifogásként az apádat. Hogy nem tudhattad, mit csinált Xue Yang?!
Jin GuangYao sóhajtott.
- Bátyám, tényleg az apám parancsa volt. Nem tudtam visszautasítani. Most ha azt akarod, hogy intézzem el Xue Yangot, mit fogok neki mondani?
Nie MingJue:
- Nincs szükség magyarázkodásra. Gyere vissza hozzám Xue Yang fejével a kezedben.
Jin GuangYao még ennek ellenére is tovább akart beszélni, de Nie MingJue már minden türelmét elvesztette.
- Meng Yao, ne ejts ki elbizakodott szavakat előttem! Minden furfangod megszűnt működni rajtam hosszú idővel ezelőtt.
Egy másodpercig némi kényelmetlenség hullámzott végig Jin GuangYao arcán, mintha valakit kimondhatatlan betegséggel lepleztek volna le a nyilvánosság előtt. Nem volt hova rejtőznie.
- Minden furfangom? Milyen furfangom? Bátyám, te mindig kiabáltál velem, hogy számító vagyok és túlságosan becstelen. Azt mondtad, hogy büszke, igazságos ember vagy, hogy nem félsz semmitől, hogy az igazi férfiak nem játszanak a szavakkal. Rendben van. A háttered nemes és harcművészeted magas fokú. De mi a helyzet velem? Ugyanaz lennék, mint te? Először is, harcművészetem messzire nem oly szilárd, mint a tiéd. Amióta csak megszülettem, tanított-e engem bárki? És másodszor, nincs kitűnő hátterem. Azt gondolod, olyan szilárd a helyzetem itt a LanlingJin Szektában? Azt gondolod, hogy hatalomra emelkedhetek abban a pillanatban, hogy Jin ZiXuan meghal? Jin GuangShan inkább ismerné el egy másik törvénytelen gyerekét, minthogy engem akarna örököséül! Azt hiszed, nem kell félnem semmitől? Hát igenis félek mindentől, még a többi embertől is! Az, akinek folyton tele van a gyomra, soha nem hisz annak, aki éhezik.
Nie MingJue hidegen válaszolt.
- A végén csak azt hozod ki belőle, hogy nem akarod megölni Xue Yangot, nem akarod megingatni a helyzeted a LanlingJin Szektán belül.
Jin GuangYao:
- Persze, hogy nem akarom!
Felnézett, ismeretlen fények táncoltak a szemében.
- De bátyám, mindig meg akartam tőled kérdezni valamit: a te kezed sokkal több életet oltott ki, mint az enyém, akkor miért van az, hogy én kétségbeesésből csak néhány harcművészt öltem meg és mégis folyton felhánytorgatod, egészen mostanáig?
Nie MingJue annyira dühös volt, hogy nevetni kezdett.
- Jól van! Megadom neked a választ. Számtalan lélek esett áldozatul a kardomnak, de soha nem saját vágyaim által hajtva öltem, még kevésbé csak azért, hogy feljebb másszak a ranglétrán!
Jin GuangYao:
- Értem, amit mondasz. Azt akarod ezzel mondani, hogy mindazon emberek, akiket megöltél, megérdemelték a halált?
Légből kapott bátorsággal felnevetett és néhány lépéssel közelebb lépett Nie MingJuéhez. Hangját is felemelte, szinte erőszakosan kérdezte:
- Akkor megkérdezhetem, hogyan döntöd mégis el, ki érdemel halált? A te elveid teljesen helyesek? Ha egyet meg kell ölnöm, hogy százakat mentsek meg, a jó mértéke meghaladná-e a rosszat, vagy még mindig halált érdemelnék? A nagy dolgok megtételéhez szükségesek az áldozatok.
Nie MingJue:
- Akkor miért nem áldozod fel magad? Nemesebb lennél, mint ők? Különböző vagy bármely módon tőlük?
Jin GuangYao rámeredt. Egy pillanattal később mintha döntést hozott volna vagy feladott volna valamit, nyugodtan válaszolt:
- Igen.
Felnézett. Arckifejezésében volt némi büszkeség, némi nyugodtság és némi halvány őrület.
- Én és ők, persze hogy különbözünk!
Nie MingJiét mind szavai, mind arckifejezése a végletekig ingerelte.
Felemelte a lábát. Jin GuangYao azonban se nem tért ki, se nem védte magát. A rúgás egyenesen telibe találta és megint legurult Pontytoronyból, akár egy kavics.
- Nem csoda, egy prostituált fiától! - ordította utánanézve Nie MingJue.
Jin GuangYao csak azután állapodott meg, hogy több, mint ötven lépcsőnyit gurult lefelé. De nem maradt a földön sokáig, mielőtt feltápászkodott volna. Keze egy intésével elküldte a szolgákat és a növendékeket, akik azonnal körülvették. Leporolta köntösét és lassan Nie MingJuére emelte tekintetét. A szemei nyugodtak, szinte közömbösek voltak. Épp amint Nie MingJue előhúzta a kardját, Lan XiChen előkerült, hogy megnézze, mi folyik, mivel aggódott, hogy olyan sokáig várakozott. Látván a helyzetet ő is előhúzta Shuoyuét.
- Ezúttal mi történt?
Jin GuangYao:
- Semmi. Bátyám, köszönöm a jó tanácsot.
Nie MingJue:
- Ne tarts fel!
Lan XiChen:
- Bátyám, tedd elébb hüvelyébe a kardod. Az elméd teljesen összezavarodott.
Nie MingJue:
- Nem zavarodott össze. Tudom, mit csinálok. Nincs remény a számára. Ha ez tovább folyik, egészen biztosan ártani fog a világnak. Minél előbb meghal, annál hamarabb fellélegezhetünk!
Lan XiChen megrázkódott a meglepetéstől.
- Bátyám, miről beszélsz? Ezekben az elmúlt napokban folyamatosan fel és alá futott Lanling és Qinghe között. Csak azért, hogy reménytelen esetnek tituláld?
Általában jó taktika volt az olyan emberekkel szemben, mint Nie MingJue, hogy felhozzák neki a jó és rossz tetteket, melyeket mások tettek velük. Amint várta, Nie MingJue megtorpant és Jin GuangYaóra pillantott. Jin GuangYao fejéből vér csorgott a homlokára, de az eséstől származó seben kívül egy másik, régi, bekötözött seb is volt rajta. Csak azért nem látszott eddig, mert a fekete fátyolszövet sapkát viselte. Most mindkét seb felnyílt, így levette a kötést és arra használta, hogy letörölje vele a vért, hogy ne szennyezze be ruháját. Azután a földre dobta a kötést és csendesen állt, ki tudja, mire gondolva. Lan XiChen hozzá fordult:
- Te visszamehetsz. Majd én beszélek a bátyánkkal.
Jin GuangYao meghajolt felé és távozott. Érezve, hogy Nie MingJue szorítása meglazul, Lan XiChen is eltette a kardját. Megveregette Nie MingJue vállár és oldalra vezette.
Lan XiChen menet közben beszélt.
- Bátyám, attól félek, hogy nem tudod. Harmadik fivérünk igazán szörnyű helyzetben van jelenleg.
Nie MingJue hangja még mindig fagyos volt.
- A szavaiból ítélve úgy tűnik, mindig szörnyű helyzetben van.
Bár így beszélt, kardját mégis eltette. Lan XiChen folytatta:
- Ki mondja, hogy nem? Egy pillanattal ezelőtt visszabeszélt neked, ugye? Azt hiszed, ezt szokta csinálni?
Igaza volt, nem szokta, ez a viselkedés nagyon szokatlan volt tőle. Jin GuangYao nem olyasvalaki volt, aki nem tudta megfékezni saját érzelmeit. Tudta, hogy a Nie MingJuéval való helyes bánásmód kulcsa a meghátrálás volt. Ez a robbanásig fűtött vitatkozás valóban nem olyannak tűnt, mint amit csinálni szokott.
Lan XiChen:
- Az anyja sosem szerette, kezdjük itt. Miután ZiXuan-xiong meghalt, gyakran verte és szidalmazta. Ezekben a napokban még az apja sem akar rá hallgatni. Visszautasítja minden javaslatát.
Wei WuXian visszaemlékezett a halom tervrajzra az asztalon és egyszeriben tudta. Az őrtornyok.
Lan XiChen eljutott a végkövetkeztetésig.
- Egyenlőre ne hamarkodjuk el semmit. Bízom benne, hogy tudja, mit kell tennie, amennyiben adunk még neki egy kis időt.
Nie MingJue:
- Remélhetőleg.
Wei WuXian azt gondolta volna, hogy miután Nie MingJue megrúgta, Jin GuangYao távoltartja magát tőle egy darabig. Néhány nappal később mégis megjelent a Tisztátalan Birodalomban, mint addig.
Nie MingJue az edzőtéren volt, személyesen oktatta és felügyelte Nie HuaiSang kardvívó leckéit. Nem vett tudomást Jin GuangYaóról, ezért megállt a mező szélén, tiszteletteljesen várakozva. Mivel Nie HuaiSang meglehetősen kevéssé érdeklődött és a nap is tűzött, félszívvel gyakorolt, panaszkodván már néhány mozdulat után, mennyire elfáradt. Felragyogott az arca és Jin GuangYao felé indult, hogy megtudja, ezúttal milyen ajándékokat hozott. A múltban Nie MingJue csak a szemöldökét vonta volna össze, de ma dühöngött:
- Nie HuaiSang, azt akarod, hogy ez a vágás a fejedet érje?! Azonnal gyere vissza ide!
Ha Nie HuaiSang olyan lett volna, mint Wei WuXian és érezte volna, milyen hatalmas volt Nie MingJue haragja, nem vigyorgott volna olyan ostobán.
- Bátyám, lejárt az idő - tiltakozott. - Ideje pihenni!
Nie MingJue:
- Félórával ezelőtt pihentél. Folytasd, amíg meg nem tanulod!
Nie HuaiSang még mindig oktalan volt.
- Amúgy se fogom sose megtanulni. Végeztem mára!
Gyakran mondta ezt, de ma Nie MingJue reakciója gyökeresen különbözött a múltbélitől.
- Egy disznó is meg tudta volna tanulni mostanra, te miért nem?! - ordította.
Soha nem gondolván, hogy Nie MingJue ilyen hevesen kitörhet, Nie HuaiSang arca megmerevedett a döbbenettől, miközben Jin GuangYao felé iszkolt. A kettőt együtt látva Nie MingJue csak még jobban feldühödött.
- Már egy év eltelt és még mindig nem tanultad meg ezeket a vívótechnikákat. Csak harmic percet töltesz a gyakorlótéren és máris panaszkodsz, hogy elfáradtál. Nem kell kiválónak lenned, de még csak megvédeni se tudod magad! Hogy kerülhetett ki a QingheNie Szektából egy ilyen semmirekellő? Mindkettőtöket meg kellene kötözni és minden nap véresre verni. Vigyétek ki az összes olyan holmit a szobájából!
Ez utóbbi mondatot az edzőtér oldalán álló növendékeknek mondta. Látván, hogy eltávoznak, Nie HuaiSang úgy érezte, tűkön ül. Kisvártatva egy csapat növendék valóban kihordta az összes legyezőt, festményt és porcelánt a szobájából. Nie MingJuer mindig azzal fenyegette, hogy felégeti a szobáját, de eddig még sosem vetemedett ilyesmire. Ezúttal azonban komolynak látszott. Nie HuaiSangot elfogta a vakrémület. Rávetette magát.
- Bátyám! Nem égetheted el őket!
Jin GuangYao, aki észlelte, hogy nem állt jól a helyzet, szintén megszólalt:
- Bátyám, ne cselekedj elhamarkodottan!
Nie MingJue kardja azonban már le is sújtott. A mező közepén feltornyozott, finom holmikat elborították a lángok. Nie HuaiSang siránkozott és a tűzbe vetette magát, hogy megmentse őket. Jin GuangYao sietett visszatartani.
- HuaiSang, légy óvatos!
Nie MingJue kezének egy intésére a két értékes porcelán régiség darabokra tört a tenyerében. A tekercsek és festmények már hamuvá porladtak a másodperc egy tört része alatt. Nie HuaiSang csak üres tekintettel bámulni tudta, ahogy évek óta gyűjtögetett, szeretett dolgai eltűnnek a tűzben. Jin GuangYao megragadta a kezeit, hogy megvizsgálja.
- Megégetted?
Odafordult néhány növendékhez.
- Kérlek, készítsetek elő némi gyógyírt.
A növendékek meghajoltak és elmentek. Nie HuaiSang ugyanazon a helyen állt, egész testében reszketve, ahogy Nie MingJue vérbe borult szemét nézte. Látván, mennyire nem volt rendjén az arckifejezése, Jin GuangYao a válla köré tette karját és suttogva mondta:
- HuaiSang, hogy érzed magad? Ne nézd. Menj vissza a szobádba és pihenj egy kicsit.
Nie HuaiSang szemét vörösség környékezte. Egy hangot sem adott ki. Jin GuangYao hozzátette:
- Minden rendben, még akkor is, ha a dolgaid már nincsenek meg. Következő alkalommal találok neked sokkal...
Nie MingJue félbeszakította, szavai, mint a jég:
- Minden alkalommal el fogom égetni őket, ha visszahozza ide ebbe a szektába.
Hirtelen harag és gyűlölet suhant át Nie HuaiSang arcán. A földre dobta a kardját és kiabált:
- Akkor égesd el őket!!!
Jin GuangYao gyorsan megállította.
- HuaiSang! A bátyád még mindig mérges. Ne...
Nie HuaiSang Nie MingJuére ordított.
- Kard, kard kard! Ki a fene akar azzal az átkozott karddal gyakorlatozni? Mi van, ha semmirekellő akarok lenni?! Akárki lehet a szekta vezető, aki akar. Én nem tudom megtanulni, ez azt jelenti, hogy nem tudom megtanulni, és nem szeretem, ami azt jelenti, hogy nem szeretem! Minek kényszeríteni engem?!
Félrerúgta a kardot és elfutott a mezőről. Jin GuangYao kiabált utána.
- HuaiSang! HuaiSang!
Épp amikor már üldözőbe vette volna, Nie MingJue hideg hangon utasította.
- Állj!
Jin GuangYao azonnal megtorpant és körbefordult.
Nie MingJue haragját visszafojtva rámeredt.
- Még mindig ide merted tolni a képed?
Jin GuangYao halkan válaszolt:
- Azért jöttem, hogy beismerjem a hibám.
Wei WuXian: micsoda arca van - még vastagabb a bőre, mint nekem.
Nie MingJue:
- Beismerted-e valaha is a hibáid?
Épp amikor Jin GuangYao szóra nyitotta a száját, visszaértek a növendékek, akiket gyógyszerért küldött.
- Szekta Vezető, LianFang-Zun, a Fiatal Mester bezárta az ajtót és senkit nem enged be.
Nie MingJue:
- Lássuk, mennyi ideig tud bezárkózni. Hogy mer ellenkezni velem?!
Jin GuangYao kedvesen szólt a növendékhez:
- Köszönöm. Add ide a gyógyszert. Majd utána elviszem neki.
Elvette a gyógyszeres üveget. Miután mindenki távozott, Nie MingJue odafordult hozzá.
- Miért vagy itt?
Jin GuangYao:
- Bátyám, elfelejtetted? Ma játszom neked a guqinon.
Nie MingJue egyenes beszédű volt.
- Nincs helye semmilyen megbeszélésnek Xue Yang ügyét illetően. Nem szükséges hízelegned nekem. Egyáltalán nem működik.
Jin GuangYao:
- Először is, nem hízelgek. Másodszor, ha nem működik, bátyám, akkor miért foglalkoztatna téged egyáltalán, hízelgek-e vagy sem?
Nie MingJue hallgatott.
Jin GuangYao:
- Bátyám, ezekben a napokban egyre és egyre szigorúbb vagy HuaiSanggal. A kardszellem...?
Kis szünet után folytatta.
- HuaiSang még mindig nem tud a kardszellemről?
Nie MingJue:
- Miért mondanám el neki ilyen korán?
Jin GuangYao sóhajtott.
- HuaiSang elkényeztetéshez szokott, de nem lehet Qinghe üresfejű Második Fiatal Mester egész életében. Egy napon rá fog jönni, hogy mindezt érte csinálod. Bátyám, mint ahogy én is rájöttem, hogy értem csinálod.
Wei WuXian: bravó, bravó. Még két élet alatt sem lettem volna képes ilyen szavakat mondani, de Jin GuangYao úgy képes a hangszínén állítani, hogy egyáltalán nem hangzik különösnek. Még kellemesnek is találhatja a fül.
Nie MingJue:
- Ha tényleg érted, akkor gyere hozzám Xue Yang fejével a kezedben.
Jin GuangYao szinte azonnal rávágta:
- Igenis.
Nie MingJue felé nézett. Jin GuangYao visszanézett rá és megismételte:
- Igenis, bátyám. Ha adsz nekem még egy utolsó esélyt, két hónapon belüol ott leszek nálad Xue Yang fejével a kezemben.
Nie MingJue:
- És ha nem leszel képes megtenni?
Jin GuangYao hangja határozott volt.
- Ha nem leszek lépes megtenni, bátyám, azt tehetsz velem, amit csak akarsz.
Wei WuXian szinte már tisztelni kezdte Jin GuangYaót.
Még ha mindig is rettegett Nie MingJuétől, a végén mégis hasznát vette milliárdnyi beszédtechnikájának ahhoz, hogy rávegye, adjon neki még egy esélyt. Ugyanazon az estén, mintha semmi sem történt volna, Jin GuangYao ismét eljátszotta a Világosság Hangját a Tisztátalan Birodalomban.
Esküje oly ünnepélyes volt, amilyen csak lehetett. Nie MingJuénak azonban már nem volt két hónapja.
Egy napon a QingheNie Szekta harcművészeti konferenciának adott otthont. Amikor Nie MingJue elhaladt az egyik melléképület mellett, hirtelen valakinek, feltehetőleg Jin GuangYaónak a lehalkított hangját hallotta meg. Egy másodperc múlva egy másik ismerős hangot is meghallott.
Lan XiChen:
- Mivel bátyánk úgy döntött, hogy leteszi veled az esküt, ez azt jelenti, hogy tényleg elismert téged.
- De bátyám, nem hallottad, mit mondott az eskü során? - felelte Jin GuangYao csüggedten. - Minden mondat valami mást jelentett. "Nézzen szembe ezer vádló ujjal, végtagról végtagra legyen széttépve" - ezek figyelmeztetések voltak számomra. Én... én még soha nem hallottam ilyen esküről azelőtt.
Lan XiChen gyengéd hangon válaszolt.
- Azt mondta, "ha valaki másképp gondolná". Másképp gondolod? Ha nem, akkor meg mit aggodalmaskodsz rajta ilyen sokat?
Jin GuangYao:
- Én nem gondolom másképp, de bátyánk már eldöntötte, hogy igen, akkor mit tehetek?
Lan XiChen:
- Mindig ápolta a tehetséged, remélvén, hogy a helyes ösvényt választod.
Jin GuangYao:
- Nem arról van szó, hogy nem tudom, mi a jó és mi a rossz, de néha tényleg nem tehetek róla. Mostanában minden rosszul sül el, teljesen mindegy, melyik oldalon állok. Biztosnak kell lennem afelől, hogy mindenki jó oldalán állok. Nem érdekelne, ha bárki másról volna szó, de rosszul bántam én a bátyánkkal valaha is? Bátyám, te is hallottad. Minek nevezett engem?
Lan XiChen sóhajtott.
- Egyszerűen túlságosan elfogta a harag ahhoz, hogsy gondolkodjon, mielőtt beszél. A bátyánk vérmérséklete nem fogható ahhoz, mint amilyen régen volt. Nem szabad ingerelned megint. Az elmúlt napokban igencsak zaklatta a kardszellem és HuaiSang is vitatkozott vele ismét. Mái napig nem békéltek meg egymással.
Jin GuangYao majdnem zokogott.
- Ha ilyen dolgot tud rám mondani, amikor mérges, akkor mit gondol rólam vajon a mindennapokban? Azért, mert nem választhattam meg a hátterem, mert az anyám nem választhatta meg a sorsát, meg kell, hogy alázzanak mások egész életemben? Ha ez így van, akkor miben különbözik bátyám mindazoktól az emberektől, akik lenéznek engem? Nem számít, mit teszek, a végén csak elhangzik egy mondat és én vagyok "a prostituált fia".
Jin GuangYao Lan XiChennek panaszkodott, de épp előző éjjel csupa kedvesség és ártatlanság volt, amikor Nie MingJuével beszélgetett és a guqinon játszott. Hallván, hogyan sározza őt Jin GuangYao a háta mögött, Nie MingJue fortyogott a haragtól és berúgta az ajtót. A fejében örjöngő lángok egész testét elárasztották. Mennydörgésszerű ordítás robbant a levegőbe:
- Hogy merészeled!
Amikor látta berontani, Jin GuangYao halálra rémült és Lan XiChen mögé ugrott. Kettőjük közt állva Lan XiChennek esélye sem volt arra, hogy beszélni kezdjen, mikor Nie MingJue már karddal a kezében vetődött feléje. Lan XiChen hárította saját kardjával a támadást és felkiáltott:
- Fuss!
Jin GuangYao kivetette magát az ajtón. Nie MingJue lerázta magáról Lan XiChent.
- Ne állj az utamba!
Üldözőbe vette. Amint kilépett a hosszú folyosóra, hirtelen meglátta Jin GuangYaót maga felé sétálni. Felé csapott a karddal és vér spriccelt szerte azonnal. De Jin GuangYao az előbb még az életéért futott. Hogyan sétálgathatna visszafelé ilyen nemtörődöm módon?
A vágás után Nie MingJue ismét előretört, tántorogva. Ahogy kiért a térre, felnézett, visszafojtott lélegzettel. Wei WuXian hallotta, milyen gyorsan ver a szíve.
Jin GuangYao!
A téren minden arra járó ember Jin GuangYao arcát viselte!
Nie MingJuét elérte a qi eltérés!
Eszelős volt, csak azt tudta, hogy meg akarja ölni, ölni, ölni, ölni, ölni, ölni Jin GuangYaót. Bárkinek nekitámadt, aki az útjába került. Sikolyok zengték be a környéket. Hirtelen Wei WuXian hallotta, amint valaki felkiált:
- Bátyám!
Nie MingJue megremegett, amikor a hangot meghallotta, egy kicsit megnyugodott. Amikor hátrafordult, végül egy, Jin GuangYao arcvonásaitól különböző arcot is ki tudott venni.
Sérült karját tartva Nie HuaiSang vonszolta egyik lábát maga mögött, kétségbeesetten haladva Nie MingJue felé. Látván, hogy végre megtorpant, Nie HuaiSang arca felragyogott. Könnyekkel a szemében kiabált:
- Bátyám! Bátyám! Én vagyok az, tedd le a kardod, én vagyok az!
De mielőtt Nie HuaiSang odaért volna, Nie MingJue a földre zuhant.
Mielőtt elesett volna, Nie MingJue szemei végül kitisztultak, és meglátta a valódi Jin GuangYaót.
Jin GuangYao a folyosó végén állt. Egy csepp vér sem látszott rajta. Felé nézett, két könnypatak ömlött a szeméből.
Mellkasa közepén a Hóban Tündöklő Szikra virított, mintha helyette mosolygott volna.
Wei WuXian hirtelen meghallotta, hogy valaki őt szólítja messziről. A hang mély, hideg volt. Az első hívás még elmosódott volt. Úgy hallatszott, mintha nagyon távolról szólt volna, valahol valóság és illúzió között. A második már sokkal tisztább volt. Még az eltéveszthetetlen aggodalmat is meghallotta a hangban.
A harmadik hívást már egészen tisztán és világosan hallotta.
- Wei Ying!
Wei WuXian azonnal visszahúzta magát!
Még mindig vékonyka papíremberke volt, a sisakhoz ragadva, mely Nie MingJue fejét lepecsételte. Kibontotta a csomót, mely a vas ellenzékeket tartotta Nie MingJjue szeme előtt, és megpillantott egy vérbeborult szemet, mely haragosan tágra nyílt.
Nem sok ideje maradt. Azonnal vissza kellett térnie fizikai testébe!
Papírember WuXian meglebbentette a ruhaujjait és kireppent, mintha csak pillangó volna. De amint a függöny felé vetődött, megpillantott valakit a titkos szoba sötét sarkában állva. Jin GuangYao mosolygott. Egy szó nélkül hajlékony kardot húzott elő övéből. Híres kardja, Hensheng (1) volt.
(1) Szó szerinti jelentése: gyűlölni/megbánni az életet.
Amikor Jin GuangYao még kémként tevékenykedett Wen RuoHan oldalán, gyakran rejtette el a kardot az övében, vagy hurkolva karja köré, hogy csak a legvégső esetben használja. Bár Hensheng pengéje a végletekig rugalmas volt, támadás közben is hajlott, a valóságban éles volt és kísérteties. Ha a penge egyszer az ellenfél köré tekeredett, Jin GuangYao valamiféle különös mágikus erővel töltötte meg, és áldozatát egyszeriben miszlikké aprította, minden lágy megjelenése ellenére. Néhány híres kard is végezte sok darab vasként ennek köszönhetően. Ebben a pillanatban a kard pengéje úgy támadott, mintha ezüstpikkelyes kígyó lett volna, habozás nélkül suhanva a papíremberke felé. Egyetlen pillanatra veszti el az összpontosítást és Wei WuXian a fogai között végzi!
Papírember WuXian ide-oda iramodott, ügyesen kikerülve a támadásokat, de ez mégsem a saját teste volt. Néhány mozdulattal később Hensheng hegye kis híján felnyársalta. Ha ez így folytatódik, egész biztosan darabokban végzi!
Hirtelen a szeme sarkából meglátott egy kardot heverni csendesen a falon lévő egyik fa fülkében. Senki sem fényezte meg ezt a kardot hosszú idő óta. Mind a kard, mind a körülötte lévő terület vastagon volt lepve porral.
Nem más kard volt ez, mint a sajátja, Suibian!
Papírember a fülkéhez reppent és erővel Subian markolatára lépett. A kard, engedelmeskedve parancsának, csengve kivágódott hüvelyéből!
Suibian hárítani kezdte Hensheng kísérteties ragyogását. Láttára döbbenet futott végig Jin GuangYao arcán. De egyszerre visszanyerte a lélekjelenlétét és ügyesen megfordította jobb csuklóját. Mint valami inda, HenSheng Suibian világos, egyenes pengéjére fonódott. Azonnal elengedte, hagyta, hogy a két penge egymással harcoljon. Bal kezével egy talizmánt dobott Wei WuXian felé. A talizmán meggyulladt a levegőben, vadul lángra lobbant. Wei WuXian érezte a hőséget, ahogyan felé közeledett. Előnyt kovácsolva a két, felette küzdő kard vakító sugaraiból, gyorsan meglebbentette ruhaujjait és kirohant a szobából!
Az ideje a végére járt. Wei WuXian nem törődhetett azzal, hogy rejtegesse magát, repült egész úton a vendég rezidenciák felé. Lan WangJi kinyitotta az ajtót. És így egy végső lendülettel Lan WangJi arcára vetette magát.
Papírember WuXian mint a ragasztó, úgy tapadt Lan WangJi arcára. Mintha reszketett volna. Lan WangJi szemeit betakarta két széles ruhaujja. Az engedte reszketni kicsit, mielőtt gyengéden megfogta.
Kis idő múlva, mikor lelke sikeresen visszatért, Wei WuXian mély lélegzetet vett. Felemelte a fejét, kinyitotta a szemét és hirtelen felállt. De mivel nem várta, hogy teste még mindig ennyire zavart lesz, elszédült és előre dőlt. Ezt látván Lan WangJi elkapta őt karjaival. Wei WuXian ismét felemelte a fejét és fejének teteje összeütközött Lan WangJi állával. Egy puffanás, és mindketten felnyögtek a fájdalomtól. Wei WuXian megdörgölte fejét egyik kezével és megsimította Lan WangJi állát a másikkal.
- Au! Sajnálom. Lan Zhan, jól vagy?
Miután végigsimította állát néhányszor, Lan WangJi könnyedén elvette magáról Wei WuXian kezét, mielőtt biccentett volna. Wei WuXian megrángatta.
- Menjünk!
Lan WangJinek nem volt szüksége sok részletre. Felállt, hogy indulni tudjanak, úgy kérdezte:
- Hova?
Wei WuXian:
- Az Illatpalotába! Az ottani bronztükör egy titokszoba bejárata. A felesége kitalálta valamely titkát és ő bevonszolta oda és még mindig ott kell lennie! És ChiFeng-Zun feje is ott van!
Jin GuangYao minden bizonnyal megerősítette a pecsétet Nie MingJue fején ismét és valahová áthelyezte. De még ha el is tudta mozdítani a fejet, nem tudná elmozdítani a feleségét, Qin Sut! Végül is ő volt Pontytorony úrnője. Nem sokkal ezelőtt még részt vett a banketten. Ha egy ilyen tiszteletreméltó személy egyszer csak eltűnt volna a semmiben, lehetetlenség lenne, hogy senki se gyanítson semmit. Kihasználva a lehetőséget és behatolva oda, gyorsaságukat felhasználva meg tudnák akadályozni Jin GuangYaót abban, hogy elég ideje legyen hazugságokat szőni vagy elnémítani Qin Sut!
Borzasztó erővel támadtak ketten, mindenkit félrerúgtak az útból, aki megpróbálta megállítani őket. Jin GuangYao arra képezte az Illatpalotát körülvevő növendékeket, hogy folyamatosan résen legyenek. Amint behatolóra bukkantak, akkor is megfújták a riadót, ha nem is volt szükség védekezésre, hogy mindenképp figyelmeztessék urukat az Illatpalotában. Azonban időnként az emberek hajlamosak volna saját bölcsességük áldozataivá válni. Minél hangosabban riadóztattak a növendékek, annál előnytelenebbé vált a helyzet Jin GuangYao számára. Mivel számtalan szekta gyűlt ott össze, a riadó nemcsak Jin GuangYaót figyelmeztette a behatolókra, de a vendégeket is odavonzotta!
Az első, aki odasietett, Jin Ling volt. Kardját már kezében tartotta, úgy firtatta:
- Miért vagytok itt?
Miközben beszélt, Lan WangJi már három lépcsőfokot megtett a ruyi lépcsőkön és kivonta Bichent. Jin Ling óvatosnak tűnt.
- Ez a nagybátyám hálókamrája. Rossz helyre jöttetek? Nem, ti vagytok a behatolók, igaz? Mit akartok?
A Pontytoronyban összegyűlt harcművészek is odaértek, egyikük a másik után. Mindegyik meglepett volt.
- Mi történt?
- Mi ez a nagy lárma?
- Ez az Illatpalota, egy kicsit illetlen számunkra, hogy...
- Csak most hallottam a riadót...
A harcművészek egyszerre bosszankodtak és ijedeztek. Egyetlen hang nem jött a palota belsejéből. Wei WuXian dörömbölt az ajtókon.
- Jin Szekta Vezető? Jin Vezető?
Jin Ling fújtatott.
- Mit akartok? Mindenki idecsődült miattatok! Ez a nagybátyám hálókamrája, a hálókamrája, értitek?! Nem megmondtam neked, hogy ne...
Lan XiChen érkezett oda és Lan WangJi ránézett. Amint szemeik találkoztak, Lan XiChen arcára habozás ült ki, mielőtt valami sokkal összetettebb arckifejezést öltött volna, mintha valami hihetetlent hallott volna. Úgy tűnt, ő már értette.
Nie MingJue feje az Illatpalotában volt.
Hirtelen egy mosolygó hang csendült fel.
- Mi a baj? Nem volt elég jó a nap folyamán a fogadtatás és mindenki éjszakai bankettet szeretne tartani az én szobáimban?
Jin GuangYao sétált ki nyugodtan a tömeg közepéből.
Wei WuXian:
- LianFang-Zun, micsoda remek időzítés. Ha egy kicsit később jössz, nem fogjuk meglátni, mi van az Illatpalota titokszobájában.
Jin GuangYao megtorpant.
- Titokszoba?
Mindenki meglehetősen zavarodottnak tűnt, bizonytalannak abban, mi folyik. Jin GuangYao némiképp elveszettnek látszott.
- És? Olyan ritkaság a titokszoba? Minden szektának van kincstára néhány ritkán használatos értékkel, nem?
Amikor Lan WangJi szólni akart, Lan XiChen vágott közbe.
-A-Yao – mondta, - lehetséges volna, hogy bemenjünk és megengednéd, hogy körülnézzünk a kincsestáradban?
Jin GuangYao úgy festett, mint aki nem csak különösnek, de nehezen teljesíthetőnek is találja a kérést.
- Bátyám, mivel kincstárnak hívják, a benne található dolgok jobb, ha nincsenek szem előtt. Erre hirtelen azt akarod, nyissam meg előttetek. Hát...
Ilyen rövid idő alatt lehetetlen volt, hogy Jin GuangYao máshová vigye Qin Sut anélkül, hogy bárki észrevette volna. A Teleport Talizmán csak azon működött, aki használta. Qin Su jelenlegi állapotából ítélve lehetetlenség volt, hogy legyen elég mágikus ereje, vagy akár csak szándéka arra, hogy efféle talizmánt használjon. Épp ezért Qin Sunak még ott kellett lennie.
Élve vagy holtan – bárhogyan is, Jin GuangYao számára végzetesnek bizonyul, ha megtalálják.
Jin GuangYao megpróbált még tiltakozni. Még mindig nyugodt volt, kifogásokat keresett. Sajnálatos módon azonban minél inkább visszautasította őket, Lan XiChen hangja annál magabiztosabban csengett.
- Nyisd ki.
Jin GuangYao ráfüggesztette a tekintetét. Hirtelen széles mosoly terült el az arcán.
- Mivel bátyám ennyire ragaszkodik hozzá, akkor ki kell nyitnom, hogy mindenki lássa, ugye?
Odasétált az ajtóhoz, mely keze egyetlen intésére feltárult. A tömeg közepéből valaki hidegen megjegyezte:
- Az emberek azt mondják, hogy a GusuLan szekta mindennél nagyobbra tartja a helyes viselkedést. Ezt látván úgy tűnik, ezek csak kósza pletykák. Igazán nemes viselkedés egy szekta vezető hálókamrájába betörni.
Korábban, amikor még a téren voltak, Wei WuXian hallotta, ahogy a Jin Szekta növendékei nagy tisztelettel fogadják ezt az embert, Su Szekta Vezetőnek nevezték. Ő volt a felemelkedőben lévő MolingSu Szekta feje – Su She. Su She fehér köntöst viselt. Kecses vágású szemeivel, finom szemöldökével és vékony ajkaival egészen jóképű volt, de némiképp gőgös is. De bár mind megjelenését, mind vonásait szépnek lehetett nevezni, nem volt különleges.
Jin GuangYao:
- Felejtsd el, felejtsd el. Nem mintha bármi szégyenletes dolog volna itt.
Hangszínét nagy gonddtal választotta meg. Mások azt gondolhatták, milyen kedves természete van, mégis ki lehetett belőle hallani némi zavart. Jin Ling szorosan mögötte követte. Méltatlankodva azon, hogyan törtek be nagybátyja hálókamráiba, meglehetősen sok rosszalló tekintetet vetett Wei WuXianra.
Jin GuangYao ismét megszólalt:
- A kincseskamrát szeretnétek látni, igaz?
Kezét a bronztükörre fektette. Miután felrajzolt rá néhány varázslatot, ő volt az első, aki átlépett rajta. Közvetlenül mögötte Wei WuXian ismét belépett a titokszobába. Látta az igézetekkel borított függönyt lógni a fülke előtt. Látta a hullák szétdarabolására való vas asztalt.
És látta Qin Sut is.
Qin Su az asztal mellett állt, háttal nekik. Lan XiChen megrökönyödött.
- Miért van itt Jin asszony?
Jin GuangYao:
- Minden tárgyunk közös. A-Su szintén gyakran jár ide megnézni őket.
Qin Sut megpillantván Wei WuXian maga is meglepődött. Szóval Jin GuangYao nem vitte máshová és nem ölte meg? Nem fél attól, hogy Qin Su mondani talál valamit?
Aggódva Qin Su felé fordult és megvizsgálta arcát. Qin Su nemcsak, hogy életben volt, de egész jó színben. Semmi szokatlan nem látszott rajta. Bár arckifejezése üres volt, Wei WuXian bizonyos volt benne, hogy sem valamiféle varázslat nem ült rajta, sem valami furcsa mérget nem kapott. Öntudatánál volt. De minél jobban magánál volt, annál furcsább volt az egész helyzet. Wei WuXian a saját szemével látta, milyen erősek voltak Qin Su érzelmei és mennyire ellenállt Jin GuangYaónak. Hogyan egyezhetett ki vele Jin GuangYao és érte el, hogy hallgasson, ilyen rövid idő leforgása alatt?
Wei WuXiant baljós előérzet fogta el. Azonnal eldöntötte magában, hogy ez cseppet sem volt olyan sima ügy, mint amilyennek látszott. A kincsesfülkéhez sétált és gyors mozdulattal megemelte a függönyt.
A függöny mögött sisak sem volt, nemhogy fej. Csak egy tőr.
A tőr hidegen fénylett, erős gyilkos szándékot árasztott magából. Lan XiChen is a függönyre meredt, de nem tudta elszánni magát, hogy félrelebbentse. Látván, hogy nem azt rejtette, amit gondolt, úgy tűnt, megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőle.
- Mi ez?
Jin GuangYao odasétált és játszadozva kezébe vette a tőrt.
- Ez egy igazi ritkaság. Ez a tőr egy bérgyilkos fegyvere volt. Számtalan embert ölt meg és különösképp éles. Tekintsd meg a tőr pengéjét – ha figyelmesen szemléled, láthatod, hogy nem saját tükörképed adja vissza. Néha egy férfit, néha egy nőt mutat, néha idősebbeket is. Ezen tükörképek mindegyike egy szellem, amelyik a bérgyilkos keze által vesztette életét. Az energiája túlságosan erős, ezért tettem elé függönyt, hogy lepecsételjen.
Lan XiChen a homlokát ráncolta.
- Ez bizonyára…
- Úgy van – válaszolta Jin GuangYao nyugodtan. – Ez Wen RuoHan tőre.
Jin GuangYao valóban okos volt. Számított rá, hogy valaki esetleg felfedezi a rejtett szobát. Ezért Nie MingJue fején kívül számos más kincset is ide rejtett, kardokat, talizmánokat, kőasztalokat, mágikus fegyereket – tele volt ritka tárgyakkal. A titkos szoba éppúgy nézett ki, mint egy átlagos kincstár. A tőr, amint mondta, ritka tárgy volt, mely erős sötét enegiával bírt. Számos szektának volt szokása az ilyen fegyverek gyűjtése, különösen az olyan háborús trófeáké, melyek a QiShanWen szekta vezetőjének meggyilkolásakor kerültek elő.
Minden annyira szokványosnak látszott, amennyire csak lehetett.
Qin Su Jin GuangYao mellett állt. Amint nézte, hogy játszadozik a tőrrel, hirtelen kinyúlt és elragadta a kezéből!
Arcvonásai eltorzultak és megremegtek. A többiek nem tudták jól értelmezni az arckifejezését, de Wei WuXian látta már, amikor Jin GuangYaóval vitatkozott.
Fájdalom, harag, megszégyenülés!
Jin GuangYao mosolya az arcára fagyott.
- A-Su?
Lan WangJi és Wei WuXian egyszerre vetődött a tőrért. A tőr pengéje egy villanással máris belemélyedt az asszony gyomrába.
- A-Su! – jajdult fel Jin GuangYao.
Odaugrott és elkapta Qin Su elernyedő testét. Lan XiChen azonnal gyógyszert vett elő. De nem csak a tőr pengéje volt élesebb, mint bármi más, hanem energiája is sokkal erősebb. Qin Su egy szempillantás múlva halott volt!
Senki sem számított erre; mindannyian megdöbbentek. Jin GuangYao gyászos hangon szólongatta a feleségét. Szemei kitágultak, ahogyan egyik tenyerébe fogta az asszony arcát. Könnyek árja folyt orcáira.
Lan XiChen:
- A-Yao, Jin asszony… sajnálom.
Jin GuangYao felnézett.
- Bátyám, mi folyik itt? Miért vette el A-Su hirtelen a saját életét? És miért gyűltetek össze mindannyian az Illatpalota előtt és követeltétek, hogy nyissam ki a kincstáramat? Van valami, amit nem mondtál el nekem?
Jiang Cheng, aki későn érkezett, hideg hangon szólt:
- ZeWu-Jun, kérlek, magyarázd meg. Mndannyian csak a sötétben tapogatózunk.
Mindenki egyetértett vele. Lan XiChen belekezdett.
- Kis idővel ezelőtt a GusuLan Szekta néhány növendéke éjjeli vadászaton vet részt. Amikor Mo faluba jutottak, egy levágott bal kar támadott rájuk. Mind ártó energiája, mind gyilkos ösztöne kiemelkedő volt. Ezt a fonalat követve WangJi nyomozni kezdett. De miután a hulla minden részét összegyűjtöttük, felfedeztük, hogy a… legidősebb bátyánk holtteste volt.
A kincstárban tolongó összes ember szörnyű lármában tört ki!
Jin GuangYao több, mint döbbentnek látszott?
- A bátyánk? De hát nem temettük-e el? Te is, én is a saját szemünkkel láttuk!
Nie HuaiSang úgy gondolta, talán rosszul hallotta.
- Bátyám? Xi Chen bátyám? Az én bátyámra gondolsz? Aki a te bátyád is???
Lan XiChen súlyosan bólintott. Nie HuaiSang szemei kifordultak. Nagy puffanással a földre rogyott. A körülötte állók azonnal kiáltozni kezdtek.
- Nie Szekta Vezető! Nie Szekta Vezető!
- Hol az orvos?!
Jin GuangYao szemei még mindig csordultig voltak könnyel, de úgy festett, mintha harag is vörösre színezte volna. Ökölbe szorította kezeit és felkiáltott gyászában és bosszúságában.
- Felszabdalták… felszabdalták! De ki tehetett széles e világon ilyen őrültséget?!
Lan XiChen megrázta a fejét.
- Nem tudom. Amikor a fejet kerestük, a nyomok egyszeriben mind eltűntek.
Jin GuangYao megállt, mintha hirtelen megértette volna, mi történik.
- Eltűntek a nyomok… ezért ide jöttetek átjutatni engem?
Lan XiChen hallgatott. Jin GuangYao úgy tűnt, mint aki nem hisz neki. Ismét megkérdezte:
- Azért akartad, hogy kinyissam a kincstárat, mert arra gyanakodtatok... hogy bátyánk feje nálam van?
Bűntudat fátyolozta el Lan XiChen arcát.
Jin GuangYao lehajtotta a fejét, QinSu holtteste még mindig a karjaiban feküdt. Egy kis idő múlva megszólalt.
- ... Felejtsük el. Hagyjuk ezt a kérdést. De bátyám, honnan tudta HanGuang-Jun, hogy efféle kincstár van a hálókamráimon belül? És hogyan döntöttétek el, hogy a bátyánk feje az én szobámban lehet? Pontytorony jól meg van erősítve. Ha tényleg az én művem lett volna, hagytam volna vajon, hogy bátyám fejét ilyen könnyen felfedezzék?
Kérdéseit hallván Lan XiChen látszólag semmilyen válasszal nem tudott szolgálni. De nem csak ő, Wei WuXian sem tudott megfelelni neki. Ki számított volna arra, hogy ilyen rövid idő alatt Jin GuangYao nem csak áthelyezi máshová a fejet, de arra is ráveszi Qin Sut, hogy mindenki szeme láttára oltsa ki saját életét?!
Miközben kétségbeesetten forgott az agya, Jin GuangYao felsóhajtott.
- XuanYu, te mondtad ezt a bátyámnak és ennek a sok embernek? Mi értelme van ilyen könnyen leleplezhető hazugságokkal előállni?
- LianFang-Zun, kiről beszélsz? – kérdezte az egyik szekta vezetője.
- Kiről? Hát természetesen arról, aki HanGuang-Jun oldalán áll – válaszolta valaki hidegen.
Az emberek megfordultak, hogy megnézzék. A beszélő Su She volt. Folytatta:
- Azok, akik nem a LanlingJin Szektából valók, talán nem hallották még, ki ez. A neve Mo XuanYu. Valaha a LanlingJin Szekta növendéke volt. Akkoriban helytelen magatartása miatt kirúgták, mivel LianFang-Zunt zaklatta. De a mostanság terjedő szóbeszédből ítélve valamiképp megkedveltette magát HanGuang-Junnal és mindenfelé követi, amerre csak megy. Miért tartana HanGuang-Jun, ki mindig ismert volt kegyes és igazságos természetéről, egy ilyen embert maga mellett? Igazán nehéz felfogni.
Amint hallgatta, Jin Ling arca elsötétült. A tömeg zajongása közepette Jin GuangYao lefektette Qin Su holttestét és lassan felállt. Egyik kezét Hensheng markolatára téve közelebb lépett Wei WuXianhoz.
- Nem fogok semmit felhozni a múltból, de magyarázd meg mindezt őszintén. A-Su különös halála – benne volt a kezed?
Amikor Jin GuangYao hazudott, az különösen szégyentelen és jól célzott volt! Amikor a többiek ezt meghallották, természetesen azonnal azt gondolták, hogy Mo XuanYu megrágalmazta LianFang-Zunt és ezért vette el az életét Jin asszony, aki gyűlölte. Még Wei WuXian sem tudott semmit kigondolni, amit cáfolatul mondhatna. Mit mondhatott volna? Hogy látta Nie MingJue fejét? Hogy belopakodott a rejtekszobába? Annak a személynek a nevét, akivel Qin Su halála előtt találkozott? A különös level történetét, melyről könnyedén lehetne állítani, hogy pusztán kitaláció? Az efféle cáfolat csak még gyanúsabbá tenné őt a többiek szemében! Amint próbált valamiféle tervet kitalálni, Hensheng kikerült hüvelyéből. Lan WangJi azonnal elélépett és Bichen kivédte a támadást.
A többi harcművész ezt látván szintén előhúzta kardját. Egyszerre két vágás is érkezett felé oldalról. Mivel Wei WuXiannak nem volt fegyvere, nem tudta védeni magát. Megfordulva azonban megpillantotta Suibiant a szekrény tetején. Azonnal megragadta és kihúzta hüvelyéből!
Jin GuangYao arckifejezése megfagyott és felhördült:
- A YiLing Pátriárka!
Egy szempillantás alatt a LanlingJin Szekta növendékeinek valamennyi kardja felé fordult. Még Jin Lingé is!
Kilétére hirtelen fény derült. Wei WuXian rábámult Jin Ling felkavart arcára. Suihua pengéjével a kezében még mindig zavarodott volt.
- Micsoda meglepetés – szólalt meg Jin GuangYao ismét, - hogy a YiLing Pátriárka visszatért erre a világra és úgy döntött, tiszteletét teszi itt. Elnézésed kérem a fogadtatás hiányosságaiért.
Wei WuXian még mindig tanácstalan volt, nem lévén leghalványabb fogalma sem arról, hogyan fedhette fel magát. Nie HuaiSang szólalt meg szédelegve:
- Bátyám? Minek nevezted? Hát ez nem Mo XuanYu?
Jin GuangYao Wei WuXianra bökött Henghenggel.
- HuaiSang, A-Ling, gyertek ide. Mindenki, legyetek óvatosak. Mivel kihúzta a kardját, bizonyosan ő maga a YiLing Pátriárka – Wei WuXian!
Mintha Wei WuXian kardjának neve túl zavarbaejtő lett volna, amikor az emberek emlegették, csak úgy hivatkoztak rá, mint “ez a kard” meg “az a kard”, “a kardja” és így tovább. A “YiLing Pátriárka” kifejezés még sokkal nagyobb félelmet gerjesztett, mint az a tény, hogy ChiFeng-Zunt feldarabolták. Még azok is, akik eredetileg nem szándékoztak harcba bocsátkozni, kivonták kardjaikat, körözve a titkoszobában. Wei WuXian a kardtengerre pillantott maga előtt és nem mondott semmit.
Nie HuaiSang:
- Ne mondd nekem, hogy az, aki kihúzza ezt a kardot, csak a YiLing Pátriárka lehet. Bátyám, HanGuang-Jun, gondolom, itt valamiféle félreértés van a két oldal között, nem igaz?
Jin GuangYao:
- Nincs itt semmiféle félreértés. Ő az, Wei WuXian.
Jin Ling hirtelen felkiáltott:
- Várj! Nagybátyám, várj! N-n-nem vágott végig rajta a nagybátyám Zidiannal a Dafan hegyen? A lelkét nem szakította ki a korbács, ennek azt kellett jelentenie, hogy nem szállta meg ezt a testet, nem igaz? És akkor nem lehet Wei WuXian, ugye?!
Jiang Cheng arca egészen elsötétedett. Nem szólalt meg, miközben kezét a kardja markolatán nyugtatta, mintha gondolkodna, mit tegyen. Jin GuangYao:
- A Dafan hegyen? Úgy van. A-Ling, most, hogy emlékeztetsz rá, eszembe jutott, mi is volt még a Dafan hegyen. Nem ő volt az, aki megidézte Wen Ninget?
Látván, hogy nem csak bizonyítani nem tud semmit, de még meg is cáfolják, Jin Ling vonásai elsápadtak. Jin GuangYao folytatta:
- Biztos vagyok benne, hogy egyikőtök sem tudja, de régen, amikor még XuanYu a Pontytoronyban volt, látta nálam a YiLing Pátriárka egyik kéziratának másolatát. A kézirat egy sötét módszert jegyzett fel, mely a test feláldozásáról szólt. A test és lélek feladásával alkalmazója meg tud idézni egy hatalmas szellemet, hogy helyette bosszút álljon. Jiang Szekta Vezető nem tudná ezt felderíteni még akkor sem, ha százszor csap rá. Azért, mert a személy, aki ezt a módszert felhasználta, önként adta fel a testét. Nem számít megszállásnak egyáltalán!
A magyarázat kerek és ésszerű volt. Gyűlölet szökkent szárba Mo XuanYu szívében, miután kidobták Pontytoronyból. Eszébe idézvén a módszert, amit olvasott, kérte az ádáz szellemet, hogy hallgasson rá és megidézte a YiLing Pátriárkát. Minden, mit Wei WuXian tett, annak érdekében történt, hogy bosszút álljon Mo XuanYuért, így biztosan ChiFeng-Zun feldarabolása is az ő műve volt. Bármi legyen is a helyzet, mielőtt az igazság kiderülne, a legvalószínűbb az volt, hogy minden a YiLing Pátriárka gonosz terve alapján történt!
De néhányan még mindig kételkedtek.
- Mivel az áldozatra nincs bizonyíték, akkor a egyedül a te véleményedre támaszkodva, LianFang-Zun, nem leszünk képesek bármilyen következtetést levonni, ugye?
Jin GuangYao:
- Igaz, hogy az áldozat nem bizonyítható, de az, hogy ő-e a YiLing Pátriátka, igen. Amióta csak a YiLing Pátriárkára visszafelé sült el saját mágiája és saját élőholtjai tépték darabokra a Temetőbuckákon, a kardját a LanlingJin Szekta tartotta magánál. De nem sokkal később a kard lepecsételte magát.
Wei WuXian meglepődött. Lepecsételte magát?
Aggodalmas balsejtelem kavargott benne. Jin GuangYao:
- Úgy vélem, nem kell mélyen a részleteibe bocsátkoznom annak, hogyan pecsételi magát egy kard. Ez a kard mágikus fegyver. Csak Wei WuXiannak engedi meg, hogy forgasa, senki másnak, ezért zárta le magát. A YiLing Pátriárka kivételével senki más nem vonhatja ki. De épp csak egy pillanattal ezelőtt Mo XuanYu könnyedén kihúzta, mindenki szeme láttára, azt a kardot, amely tizenhárom éve le volt pecsételve!
Még mielőtt befejezhette volna beszédét, tucatnyi kardpenge suhant Wei WuXian felé. Lan WangJi minden támadást kivédett. Bichen félrelökte az embereket, akadálytalan út nyílt előttük az egyik oldalon. Lan XiChen:
- WangJi!
Az a néhány szekta vezető, akiket felborított Bichen hűvös energiája, dühösen fújtatott.
HanGuang-Jun! Te…
Wei WuXian egyetlen szükségtelen szót sem ejtett ki. Jobb kezét az ablak rácsára nyomta, teste fürgén kicsusszant. Amint földet ért, rohanni kezdett, miközben vadul gondolkodott: Amikor Jin GuangYao meglátta a különös papíremberkét és látta Suibiant kivonva, kitalálhatta már akkor, ki vagyok. És ezért gyorsan egy seregnyi hazugságot talált ki, rávette Qin Sut, hogy végezzen magával, és utána szándékosan szorított engem a szekrényhez rajta Suibiannal, hogy kivonjam és felfedjem saját magam. Ijesztő, ijesztő. Ki sejthette volna, hogy ennyire gyorsan reagál és ennyire folyékonyan hazudik?
Valaki más is futott a nyomában. Lan WangJi egyetlen szó nélkül követte. Wei WuXian hírneve mindig is szörnyű volt, nem először került hasonló helyzetbe. Ebben az életben azonban másképp viszonyult a dolgokhoz, mint eddig. Nyugodtan tudott már szembenézni az efféle helyzetekkel. Először mindenképp el kell tűnnie. Talán az elkövetkezendő napokban lehetőség nyílik ellentámadásra. De akkor se fogja erőltetni, ha nem jön ilyen esély. Ha ott marad, kardcsapások százai érték volna. Azt állítania, hogy ártatlan volt, még viccnek is rossz lett volna. Mindenki a legnagyobb bizonyossággal hit benne, hogy vissza fog térni bosszút állni valamikor a jövőben. Miután számtalan szektát elpusztított, senki sem lenne kíváncsi a magyarázatára, különösen úgy, hogy Jin GuangYao közben folyamatosan szítja a tüzet. Lan WangJi esete azonban más volt. Neki nem kellett volna magyaráznia, az emberek kerestek volna magyarázatokat helyettte, mondván, hogyan tévesztette meg HanGuang-Junt a YiLing Pátriárka.
Wei WuXian:
- HanGuang-Jun, nem kell követned engem!
Lan WangJi egyenesen előre meredt, semmit nem válaszolt. Maguk hagyták a vérért kiáltó harcművészek tömegét. A zűrzavar közepette Wei WuXian folytatta:
- Tényleg velem akarsz jönni? Gondold meg alaposan. Ha kisétálsz ezen az ajtón, a hírneved romokban fog heverni!
Már leértek a Pontytorony lépcsőin. Lan WangJi megragadta a csuklóját, mintha csak szólni akart volna. De hirtelen fehér fény villant fel szemeik előtt. Jin Ling állította meg őket.
Látván, hogy Jin Ling volt, Wei WuXian megkönnyebbülten sóhajtott. Csak mikor épp meg akarták kerülni, Jin Ling feléjük sújtott kardjával és ismét elállta útjukat.
- Te vagy Wei Ying?! – kérdezte.
Arckifejezése zavarodott volt. Harag, gyűlölet, kétség, habozás, szorongás egyszerre volt jelen. Ismét rákiáltott:
- Tényleg te vagy Wei Ying, Wei WuXian?
Látván, ahogy nézett, hogy hangjában a fájdalom végtelenül nagyobb volt, mint a gyűlölet, Wei WiXuan érezte, ahogy megreszket a szíve. De csak néhány pillanatnak kellett eltelnie, hogy a tömeg utolérje őket. Nem tudott rá tovább figyelni. Összeszorítva fogait, harmadszor is megpróbálta megkerülni. Hirtelen hidegség futotta végig a gyomrát. Amikor lenézett, Jin Ling már kihúzta a fehér – most vértől vöröslő – pengét belőle.
Nem várta, hogy Jin Ling tényleg megtámadja.
Wei WuXian agyán átfutott a gondolat: lehetne olyan, mint bárki más és mégis történetesen nagybátyja, Jiang Cheng nevelte. Még szúrni is csak ugyanarra a helyre tudnak.
Később nem tudott tisztán visszaemlékezni arra, mi történt ezután. Úgy érezte, megpróbált támadni. Minden őrületbe fordult körülötte. Menekülésük nemcsak zajos volt, de tele ütődésekkel és rázkódásokkal. Nem tudta, mennyi idő telt el, de amikor ködösen ismét felnyitotta a szemét, Lan WangJi Bichenen állva szállt, őt pedig a hátán vitte. Vér ömlött hófehér orcájának egyik felére.
Igazság szerint a gyomrán lévő seb nem fájt túlságosan. De akkor is kilyukasztották a testét. A kezdetekben meg tudott birkózni vele, mintha semmi sem történt volna. De valószínű volt, hogy ez a test nem sok sebesülést kapott korábban. Amint a seb tovább vérzett, egyre jobban szédült és nem tudta uralni.
- … Lan Zhan – szólt.
Lan WangJi lélegzetvétele nem volt oly higgadt, mint máskor, mintha kicsit kapkodta volna a levegőt. Feltehetőleg azért, mert Wei WuXiant is vinnie kellett, miközben sokáig hárította a támadásokat, majd futottak az életükért.
Válasza azonban egyetlen szó volt, állhatatosan, mint valaha.
- Ühüm.
Aztán az “ühüm” után hozzátette:
- Itt vagyok.
Szavait meghallván valami, amit még soha nem érzett korábban, szárba szökkent a szívében. Olyan volt, mint a bánat. A mellkasa fájt, de különös módon melegséget is érzett.
Még mindig emlékezett rá, hogy annak idején Jianglingben WangJi egészen odáig ment, hogy segítsen neki és ő mégsem értékelte a kedvességét egyáltalán. A mindenféle nézeteltérés közepette gyakorta váltak el rossz viszonyban.
De az, amit soha nem várt volna, az volt, hogy amikor mindenki rettegte és körbehízelegte, Lan WangJi egyenesen az arcába dobja lesújtó véleményét; s amikor mindenki elutasította és megvetette, Lan WangJi kiáll mellette.
Wei WuXian hirtelen megszólalt:
- Ó, most már emlékszem.
Lan WangJi:
- Mire emlékszel?
Wei WuXian:
- Emlékszem, Lan Zhan. Épp így volt. Én… tényleg vittelek téged a hátamon már.
