IX. Mezők - 2.
A lány megtörölte a szemét és a száját, majd belevágódott a testébe. Egész lelke belé csapódott. A koporsónak támaszkodva Wei WuXian lassan lecsúszott a földre. A fiúk sietősen felhalmoztak egy adag szalmát és ráültették. Jin Ling szorosan markolta a csengőt, senki sem tudta, mire gondol.
Amikor a lány belésiklott, Wei WuXiannak hirtelen egy probléma ötlött az eszébe. A hajadon vak. Ha Átélem, amit ő, nem leszek én is vak, s nem látok majd semmit? Ez nagyon akadályozná a hatékonyságot. Na mindegy, majd a fülek működnek.
Néhány szédítő pillanat után a könnyűnek érződő lélek mintha szilárd talajon landolt volna. Amikor a lány kinyitotta a szemeit, Wei WuXian szemei is felnyíltak vele. A feltáruló jelenet azonban nem koromsötét volt, hanem tiszta táj fényes színekkel.
Látott!
Úgy festett, ebben az emléktöredékben a lány még nem volt vak.
Az átélés során megtekintett jelenetek emlékeinek azon töredékeit fedték fel, melyekhez a legerőteljesebb érzelmek kötődtek, és amelyeket a legjobban meg akart mutatni másoknak. Wei WuXiannak egyszerűen csendesen figyelnie kellett, miközben a lány minden érzelmét átérezte. Ebben a pillanatban közös érzékszerveken osztoztak. A lány szeme az övé volt; a lány szája az ő szája.
Egy patak partján ülve a lány magát csinosította a víztükörben. Bár ruhái szakadozottak voltak, mégis szükségét érezte némi tisztálkodásnak. Lábával ütemet verve dúdolgatott, miközben megfésülte a haját, mintha sehogyan sem lett volna elégedett vele, ahogyan eddig feltűzte. Wei WuXian érezte, ahogy a vékony, fa hajtű böködi a fejbőrét. A lány hirtelen letekintett tükörképére. Wei WuXian nézőpontja is megsüllyedt. Fiatal, ovális arcú, hegyes állú hajadon képe tükröződött a patak vizében.
A lány szemében nem voltak pupillák, csak végtelen fehérség.
Wei WuXian eltöprengett. Egyértelműen úgy néz ki, mintha vak lenne, de hát látok, nem?
Miután a lány megigazította a haját, leporolta a ruháját és felszökkent. Megmarkolva a lába mellett heverő bambuszpálcát az út irányába indult. Forgatta maga körül a pálcát menet közben, szakadatlanul ütögette vele az ágakat a feje felett, kopogtatta a sziklákat, melyek mellett elhaladt, ijesztgette a szöcskéket a bokrok között. De amint valaki közelített felé, azonnal abbahagyta. A megfelelő módon megfogva a pálcát a földet ütögette, amint lassan vászorgott előre, igencsak megviseltnek tűnve. A szembejövő csoport néhány falusi asszonyból állt. Látván helyzetét mind félreálltak az útjából és sugdolóztak egymás között. A lány sietve bólogatott.
- Köszönöm, köszönöm.
Úgy tűnt, az egyik asszony megsajnálta. Felemelve a kosarát fedő fehér ruhát egy gőzölgő zsemlét vett elő és a kezébe adta.
- Hugocskám, légy óvatos. Éhes vagy? Vedd el és edd meg ezt.
A lány csodálkozó sóhajjal és hálás köszönetekkel felelt.
- Hogy vehetném el? Én... én...
Az asszony rákulcsolta a zsemlére az ujjait.
- Vedd el!
Végül elfogadta.
- Nővérkém, A-Qing nagyon hálás neked!
A lány neve tehát A-Qing volt.
Búcsút intve a falusi asszonyoknak, A-Qing néhány nagy harapással végére járt a zsemlének és folytatta a gyaloglást, nagyokat szökdécselve. Vele ugrándozva testén belül Wei WuXiannak szédült a feje. Azt gondolta magában: Ez a hajadon olyannyira tele van energiával. Most már értem. Vaknak tettette magát. Valószínűleg ilyen fehér szemekkel született. Bár vaknak néz ki, teljesen jól lát, ezért vaknak adja ki magát és becsapja az embereket, akik megsajnálják. Miután olyan lány volt, aki az utcákon csavargott, ha vaknak mutatta magát, az emberek természetszerűleg el is hitték, hogy nem lát, és elmúlt a gyanakvásuk. A valóságban azonban nagyon is jól látott mindent. Ez lehetővé tette számára, hogy alkalmazkodjon a körülményekhez. Az önvédelem igen okos módját választotta.
Mindezek ellenére A-Qing lelke valóban vak volt, ami azt jelentette, hogy halála előtt elvesztette a látását. Vajon hogyan vált ál-vakból valódivá?
Látott volna olyasmiket, amiket nem kellett volna?
Amikor senki sem volt a közelben, A-Qing szökdécselt; mikor emberek jöttek arra, meghajlott és vakságot mímelt. Időnként meg-megállva elérkezett a piactérre.
Mivel zsúfolásig volt telve emberekkel, természetesen itt is megcsillogtatta képességeit. A legkiválóbb alakítást nyújtva kopogtatta a földet bambuszpálcájával, igen hihetőnek látszott. Lassan sétálva a tömegben hirtelen egy középkorú, fényes és drága kinézetű ruhákba öltözött férfiba ütközött. Úgy tette, mintha nagyon meg lett volna rémülve.
- Bocsánat! Bocsánat! Nem látok. Bocsánat!
Nem látott? De hiszen egész nyilvánvalóan szándékosan ütközött bele a férfiba!
Mivel valaki meglökte, a férfi dühösen fordult hátra, mintha csak átkozni akarta volna, bárki is állt előtte. De látván, hogy nem csak vak, de fiatal leány is volt az, meglehetősen csinoska, rájött, hogy ha arcul csapja az utcán, megszólják mind a járókelők. Így beérte annyival, hogy megszidja:
- Vigyázz, merre mész!
A-Qing folytatta a mentegetőzést. De amikor a férfi tovább akart lépni, még mindig nem volt elégedett a puszta szidalmazással, és jobbjával erősen belemarkolt A-Qing fenekébe. Mivel osztoztak az érzékekben, Wei WuXian saját testén érezte a fogást. Úgy érezte, mintha egy lúdbőröző takaró borult volna a szíve fölé. Szerette volna a földre küldeni a férfit egy ütéssel.
A-Qing összehúzta magát, mintha komolyan megrettent volna. De miután a férfi kissé eltávolodott, bekopogott egy kihalt sikátorba, és a földre köpött. Előhalászott egy pénzeserszényt, tenyerébe öntötte a tartalmát, megszámolta, majd ismét kiköpott.
- Ezek a tetves férfiak mind ilyenek. Úgy öltöznek, mintha valakik volnának, pénzük meg nincs. Még egy kis aprót sem lehet kirázni belőlük.
Wei WuXian nem tudta, homlokot ráncoljon vagy nevessen-e. A-Qing még fiatal volt, talán tizenöt évesnél is fiatalabb, s máris meglehetősen jártas volt a káromkodásban, és még jobban abban, hogy emelje el mások pénzét. Ha az én pénzem lopnád el, nem káromkodnál ennyire. Akkoriban gazdag voltam...
Épp mikor sóhajtozni kezdett volna azon, hogy elszegényedett, A-Qing kiszemelte következő célpontját. Vaknak adva ki magát ismét kisétált a sikátorból, kóborolt egy ideig az utcákon, majd ugyanazt csinálta. Halk ah! kíséretében egyenesen nekiment egy fehér köntösű harcművésznek, majd mentegetőzni kezdett:
- Bocsánat! Bocsánat! Nem látok. Bocsánat!
Wei WuXian némán rázta a fejét. Ez a fiatal szépség még csak a szövegét sem változtatta!
Amikor beleütközött a másikba, az megfordult. Megtámasztotta, amíg a lány visszanyerte egyensúlyát.
- Jól vagyok. Hajadon, te sem látsz?
A férfi viszonylag fiatal volt. Harcművész köntöse egyszerű, de tiszta, hátán fehér ruhába csavart kardot hordott. Arca alsó fele egészen jóképűnek mutatta, bár némiképp sovány volt. Másfelől azonban arca felső felét nagyjából négy ujjnyi széles kötés takarta. A kötés alól finoman vércseppek szivárogtak.
A-Qing egy pillanatig habozott, mielőtt válaszolt volna.
- N-nem.
Xiao XingChen:
- Akkor menj kicsit lassabban. Ne légy olyan gyors! Nem akarsz megint nekimenni valakinek, ugye?
Azt egyáltalán nem említette, hogy ő maga sem lát. A-Qing kezét tartva az út szélére vezette a lányt.
- Menj itt. Itt kevesebb az ember.
Mind szavai, mind tettei gyengédek, gondoskodóak voltak. A-Qing habozva nyúlt felé, de végül csak elvette a pénzeserszényt, ami a férfi övén lógott.
- Bátyám, A-Qing nagyon hálás neked!
Xiao XingChen:
- Nem „bátyám”. A megszólítás Daozhang.
A-Qing pislogott.
- De a „bátyám” és a Daozhang egyaránt jó.
Xiao XingChen mosolygott.
- Akkor, mivel a bátyádnak neveztél, miért nem adod vissza a bátyádnak az erszényét?
Nem számított, miféle gyors zsebmetsző volt A-Qing, egy harcművész érzékeit nem tudta megtéveszteni. Megriadva megmarkolta a pálcáját, és olyan gyorsan elfutott, ahogy csak tudott. De nem jutott messzire. Xiao XingCHen megmarkolva a gallérját egy kezével és visszavitte.
- Mint már mondtam, nem kellene olyan gyorsan szaladnod. Mi lesz, ha megint nekimész valakinek?
A-Qing küszködött, hogy megmeneküljön a szorításból. Szája megrándult, felső fogaival beharapja alsó ajkát. Wei WuXian azonnal megértette. Jaj ne, mindjárt azt fogja kiabálni, hogy molesztálják! Hirtelen egy középkorú férfi bukkant elő az utca sarka mögül. Amint meglátta A-Qinget, szemei felfénylettek. Odaviharzott és átkozódni kezdett.
- Te kis szuka! Végre megvagy. Add vissza a pénzem!
Az átkozódás nem volt elég arra, hogy mérgét kiadja. Karját felemelte, kezével a lány arca felé suhintott. A-Qing azonnal lehajtotta a fejét és behunyta a szemét. De mielőtt a csapás az arcát érte volna, félúton megállították.
Xiao XingChen:
- Uram, nyugodj le egy pillanatra. Meglehetősen udvariatlan dolog így kezelni egy fiatal hajadont, nem gondolod?
A-Qing titokban kikukucskált leeresztett szempillái alól. A középkorú férfi nagy erővel ötütt, karját mégis könnyedén tartotta Xiao XingChen, hogy mozdítani sem tudta. Bár kissé megijedt, makacsul erősködött tovább.
- Mit csinál itt egy olyan vak, mint te? Megmented a bajba került leányzót? A kis szuka a szeretőd? Tudod, hogy tolvaj? Ellopta a pénzem! Ha védelmezed, te is tolvaj vagy!
Egyik kezével a férfit, másik kezével A-Qinget markolva Xiao XingChen megfordult.
- Add vissza ennek a férfinak a pénzét.
A-Qing előkotort némi pénzt és átadta. Xiao XingChen elengedte a férfit, aki megszámolta a pénzt. Minden megvolt. A vak harcművészre pillantva ismét a férfi tudta, hogy nehét lenne vele elbánnia, így ügyetlenül elcammogott.
Xiao XingChen:
- Igazán bátor vagy. Hogy mersz még úgy is lopni, hogy vak vagy?
A-Qing szökkelt egyet.
- Megfogdosott! Megcsipkedte a fenekem, és annyira fájt! Mi a baj azzal, ha elveszem egy kis pénzét? Olyan kevés volt abban a nagy erszényben, és mégis erőszakoskodik miatta. Nincstelenül fog meghalni!
Wei WuXian nem értett egyet vele. Egyértelműen lopni akartál és szándékosan ütköztél neki, most meg azt mondod, ő tett előbb rosszat veled. Micsoda csalóka érvelés!
Xiao XingChen megrázta a fejét.
- Ha így van, akkor igazán jobban tudhattad volna annál, mint hogy ingereld. Ma, ha senki sem lett volna itt, nem úsztad volna meg egy sima pofonnal. Hajadon, légy óvatos.
Miután befejezte, megfordult az ellenkező irányba és távozott. Nem kérte vissza a pénzeserszényét, vette észre Wei WuXian. Ez az én shishum igen gyengéd a nőkkel szemben is.
Az ellopott erszényt fogva A-Qing még állt és üres tekintettel bámult utána egy darabig. Azután hirtelen kabátja hajtókájába dugta, botját megragadva űzőbe vette Xiao XinChenget, míg egyenesen a hátába nem szaladt. Xiao XingChen ismét megtámasztotta.
- Valami más?
A-Qing:
- Még nálam van az erszényed!
Xiao XingChen:
- A tiéd. Amúgy sincs sok benne. Mielőtt mindent elköltöd, legalább addig nem lopj el mást.
A-Qing:
- Hallottam, ahogy az a koszos férfi átkozódott. Akkor te is vak vagy?
A második mondatot meghallván Xiao XingChen arckifejezése elfelhősödött. Mosolya is tovaszállt.
Mindig a gyermekek bátor, ártatlan megjegyzései a legkegyetlenebbek. A gyerekek nem tudtak semmit. Éppen azért, mert semmit sem tudtak, a lehető legegyszerűbb módon sértették meg emberek érzelmeit.
A Xiao XingChen szeme köré tekert kötés alól szivárgó vér egyre sötétebb színt öltött, szinte átütötte a kötést. Felemelte kezét, hogy eltakarja a szemét, karja enyhén remegett. Ha valaki a saját szemét vájta ki, a fájdalmon nem volt könnyű felülemelkedni, a seb nehezen gyógyult. A-Qing azonban azt gondolta, egyszerűen elszédült. Felragyogott az arca.
- Akkor hadd menjek veled!
Xiao XingChennek sikerült elmosolyodnia.
- Miért akarnál velem jönni? Hogy harcművész légy?
A-Qing:
- Magas vagy és vak, én alacsony és vak. Ha együtt utazunk, gondoskodhatunk egymásról. Én bárhová bárkit tudok követni. - Mivel okos volt, attól félt, hogy Xiao XingChen vissza fogja utasítani, ezért előnyt kovácsolt annak lelkiismeretes természetéből és így fenyegetőzött: - Nagyon gyorsan el fogom költeni a pénzt. Ha nem viszel magaddal, a pénz elfogy, és megint lopnom kell és embereket becsapnom. És akkor valaki majd jól megver és elesek és nem találom többé az utat. Jaj nekem!
Xiao XingChen nevetett.
- Valakinek, aki olyan okos, mint te, úgy el kell tudnia bolondítani másokat, hogy ők nem találják majd az utat. Ki tudná ezt tenni veled?
Mivel már nézgelődött egy ideje, Wei WuXian felfigyelt valami érdekesre.
Most, hogy saját szemével látta Xiao XingChent, felfedezte, hogy az eredetihez hasonlítva Xue Xang nagyon is pontosan utánozta! Arcától eltekintve annak minden részletében hű volt a valódi Xiao XingChenhez. Ha bárki mondta volna neki, még akár azt is elhitte volna, hogy Xiao XingChen lelke megszállta Xue Yang testét.
Könyörögve, piszkálódva, sajnáltatva magát, A-Qing egész úton Xiao XingChenbe kapaszkodott. Xiao XingChen figyelmeztette őt párszor, hogy igen veszélyes lenne, ha az ő útitársául szegődne, de A-Qing nem hallatott rá. Még akkor sem ijedt meg, amikor egy falu mellett elhaladva Xiao XingChen egy vén marhából űzött szellemet, amelyik öntudatra ébredt. Daozhangnak szólította és úgy tapadt hozzá, mintha sziruppal kenték volna be, soha nem távolodott el tőle három méternél jobban. Miután jó darabig követte, Xiao XingChen feltehetőleg úgy döntött, hogy A-Qing gyors észjárású, bátor lány volt, s nem teher a számára a fiatal, vak hajadon, akármerre is megy, és végül ünnepélyes beleegyezését adta, hogy együtt maradjanak.
Wei WuXian eredetileg úgy vélte, hogy Xiao XingCheng egy meghatározott cél irányába tart. Azonban ahogy néhány újabb emléktöredékkel szembesült, az éghajlatból és a tájszólásból ítélve a helyek, melyeket végiglátogattak, nem alkottak egyenes csapásvonalat. Nem úgy tűnt, mintha céltalanul bóklászott volna, talán inkább éjjeli vadászatra keresett alkalmat. Oda ment, ahol az emberek különös eseményekről tettek említést. Talán a YueyangChang Klán esete túl nagy csapást mért rá, találgatta Wei WuXian. Nem akarta klánok és szekták közt élni tovább az életét, de törekvéseit sem tudta feladni, ezért választotta az éjjeli vadászatot vándorlása közben, annyiszor segítve mindenhol, ahányszor csak tudott.
Xiao XingChen és A-Qing épp egy hosszú, lapos, gyomokkal és derékig érő fűvel szegélyezett úton gyalogolt. A-Qing száját egyszer csak csodálkozó ah! hagyta el. Xiao XingChen azonnal megkérdezte:
- Mi a baj?
A-Qing:
- Ehh. Semmi. Kicsavarodott a bokám.
Wei WuXian tisztán látta, hogy semmi baja nem volt a bokájának. Éppolyan jól járt, mint annak előtte. Ha nem kellett volna vaknak tettetnie magát Xiao XingChen előtt, hogy annak legyen indoka elhessegetni magától, menet közben bizonyára még szökdécselt is volna. A-Qing felkiáltása annak szólt, hogy amikor körülpillantott, hirtelen egy fekete alakot látott meg feküdni a gyomok között.
Bár nem tudta, élő volt-e vagy holt, minden bizonnyal úgy gondolta, terhükre lenne, és nyilvánvalóan nem szerette volna, ha Xiao XingChen megtalálja azt a személyt. Sürgetni kezdte:
- Menjünk, menjünk! Pihenjünk majd a városban. Olyan fáradt vagyok!
Xiao XingChen:
- Nem épp kicsavarodott a bokád? Akarod, hogy vigyelek?
A-Qing elragadtatásában hangosan kopogott a földön bambuszpálcájával.
- Igen, igen, igen!
Xiao XingChen mosolyogva hátával fordult felé és féltérdre ereszkedett. De amikor A-Qing épp felmászni készült a hátára, Xiao XingChen hirtelen megállította. Komoly arckifejezéssel felegyenesedett.
- Valaminek vérszaga van.
A-Qing szintén érezte a halvány vérszagot. Az éjszakai szél felismerhetően sodorta feléjük.
- Igazán? Én miért nem érzem? Talán valami környékbeli család levágja az állatait?
Amint befejezte a mondatot, mintha az ég szegült volna ellen óhajának, a bokrok közt heverő személy köhögni kezdett.
Még ha a hang alig volt is észrevehető, nem kerülhette el Xiao XingChen füleit. Azonnal rálelt az irányra, belépett a bokrok közé, és leguggolt a személy mellé.
Mivel Xiao XingChen amúgy is felfedezte magának, A-Qing mérgesen toppantott, majd úgy tett, mint aki keresgéli oda az utat.
- Mi történt?
Xiao XingChen az ismeretlen pulzusát tapogatta.
- Valaki fekszik itt.
A-Qing:
- Akkor azért olyan erős a vérszag. Halott? Ássunk lyukat és temessük el?
A halott sokkal kevesebb bajjal járt, mint az élő, A-Qing alig várta, hogy az ismeretlenből kiszálljon a lélek. Xiao XingChen azonban így válaszolt:
- Még nem. Csak súlyosan megsérült.
Miután elgondolkodott kicsit, gyengéden a hátára emelte az embert.
Látván, hogy a koszos, véráztatta férfi elfoglalja a helyet, melyet ő szemelt ki magának, és hogy Xiao XingChen már biztosan nem fogja őt elvinni a városig, A-Qing lebiggyesztette a száját, és botjával néhány mély lyukat ütött a földbe. Tudta azonban, hogy Xiao XingChen mindenképp segíteni fog az ismeretlennek, így panaszkodással semmit nem ért volna el. Visszatértek az útra és folytatták a gyaloglást. Minél többet mentek, Wei WuXian érzékeinek annál ismerősebb lett a hely. Hirtelen rájött. Nem ez az út, amin Lan Zhan és én Ravatalozóvárosba jutottunk?
Bizony, az út végén Ravatalozóváros derengett fel.
A városkapuk még nem látszottak olyan megviseltnek. A torony állapota is megjárta, és nem fedték firkák a falakat. A városba betérve a köd némiképp megsűrűsödött, de a természetellenes, vastag ködhöz képest, amit tapasztaltak, egyáltalán nem jelentett akadályt. Az utcák széleiről fények és emberi beszélgetés zaja szűrődött ki a házak ajtóin és ablakain át. Bár hátborzongató hely volt, mégis volt némi élet benne.
Mivel súlyos sérüléseket rendelkező embert cipelt, és a vér átáztatta hátán a ruhát, Xiao XingChen tudta, hogy egyetlen bolt se fogja őket beengedni. Ezért nem pihenőhelyet keresett, hanem egyenesen megkérdezte az éjjeliőrt, aki arra járt, hogy van-e használaton kívüli ravatalozó a városban.
- Ott van egy - mondta az őr. - Az, aki őrizte, meghalt a múlt hónapban. Senki sincs ott most. - Mivel látta, hogy Xiao XingChen vak volt és esetleg nehezen találta volna meg a járást, még oda is vezette őket.
Ez volt az a ravatalozó, melyben halála után valaki elhelyezte Xiao XingChen testét.
Megköszönték az őrnek, és Xiao XingChen a jobb oldalon található kamrába vitte a sebesültet. A szoba nem volt nagy, de nem is túl kicsi. A fal mellett álló, alacsony ággyal egyetemben minden szükséges kellékkel fel volt szerelve. Óvatosan az ágyra fektette a sérültet. Qiankun Erszényéből kivett egy elixírt, és az ember összeszorított fogai közé öntötte. A-Qing körbetapogatózott a szobában, majd felragyogott az arca.
- Mennyi minden van itt! Itt egy mosdótál!
Xiao XingChen:
- Tűzhely van?
- Van!
Xiao XingChen:
- A-Qing, miért nem próbálsz meg némi vizet forralni? De légy óvatos, meg ne égesd magad.
A-Qing durcáskodott még kicsit, majd tette a dolgát. Xiao XingChen megérintette az ember homlokát, majd egy másik elixírt adott be neki. Wei WuXian szerette volna jobban megszemlélni a sebesült arcát, de A-Qinget nyilvánvalóan nem érdekelte. Bosszankodott, és még egy pillantást sem volt hajlandó vetni rá. Miután a víz felforrt, Xiao XingChen lassan letörölgette a vért a férfi arcáról. Puszta kíváncsiságból végül A-Qing is megnézte, és hangtalan huh hagyta el ajkait.
Most, hogy arca tiszta volt, láthatta, hogy egészen tisztességes a kinézete.
Amint Wei WuXian meglátta az arcot, szíve elszorult.
Amint várta, Xue Yang volt.
Csendben felsóhajtott. Az ellenfelek nem kerülhetik el egymást, igaz? Xiao XingChen, te igazán... reménytelenül szerencsétlen vagy.
Ekkoriban, gyermekies bájának köszönhetően Xue Yang még nem nézett ki többnek, mint egy fiú. De ki tudhatta volna, hogy egy ilyen fiú, kinek fogai kilátszottak, amikor mosolygott, valójában őrült gyilkos volt, aki egész klánokat pusztított ki.
Az éveket számlálva valószínűnek tűnt, hogy minden akkoriban történhetett meg, miután Jin GuangYao lett a Vezető Harcművész. Egy ilyen bonyolult helyzetben Xue Yang feltehetőleg épp elmenekült Jin GuangYao „leszámolása” elől. Mivel megölni nem tudta, Jin GiangYao természetesen nem akarta, hogy erről bármi is kiszivárogjon. Vagy akár azt hitte, hogy nem fogja túlélni. Mindenesetre azt mondta a nyilvánosságnak, hogy Xue Yangot elintézték.A gonosztevők azonban rendre hajlamosak voltak túlélni a hősöket. A halál mezsgyéjén járva régi ellenfele, XingChen mentette meg. Igen szerencsétlen módon Xiao XingChen nem volt elég óvatos, és nem tapogatta végig az arcát. Véletlenül legádázabb ellenségét mentette meg - azt, aki miatt ilyenné vált az élete. Bár A-Qing látott, mivel nem volt harcművész, nem ismerte Xue Yangot, még kevésbé tudott a roppant gyűlöletről kettőjük között. Azt sem tudta, mi volt Xiao XingChen neve...
Wei WuXian ismét felsóhajtott. Xiao XingChen nem lehetett volna ennél balszerencsésebb. Mintha a világ minden gonosz ereje ellene fordult volna.
Xue Yang hirtelen összeráncolta homlokát. Xiao XingChen épp sebeinek vizsgálata és bekötözése közepén tartott. Érzékelve, hogy Xue Yang magához tér, megszólalt:
- Ne mozogj.
Az olyasvalaki, mint Xue Yang, ki számtalan rosszat tett már életében, természetszerűleg éberebb volt, mint más ember. Amint hangját meghallotta, szemei felpattantak és egyszeriben felült. A szoba sarkába támolyogva vad kifejezéssel, védekező állásban meredt Xiao XingChenre. A jelenetet figyelve A-Qing haja égnek állt. Az érzést Wei WuXian is átvette, és némán kiáltozott: Szólalj meg! Xiao XingChen biztosan nem felejtette el Xue Yang hangját.
Xue Yang:
- Mi...
Amint megszólalt, Wei WuXian tudta, hogy hiábavaló volt a remény. Még ha megszólalt is, Xiao XingChen akkor sem ismerhette fel.
Xue Yang torka is megsérült. Miután nagy mennyiségű vért köhögött fel, hangja olyan reszelős volt, hogy senki sem tudta volna megmondani, ugyanarról a személyről van szó!
Az ágy szélén ülve Xiao XingChen nyugtatni próbálta.
- Mondtam, hogy ne mozogj. Fel fognak nyílni a sebeid. Ne aggódj. Mivel megmentettelek, természetesen nem foglak bántani.
Xue Yang gyorsan tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Azonnal rájött, hogy Xiao XingChen nem ismerte fel őt. Szemforgatva felköhögött.
- Ki vagy te?
A-Qing közbevágott.
- Ha vannak szemeid, látod magad is, nem? Ő egy vándor harcművész. Még a hátán is hozott téged és megmentett és mágikus elixíreket adott neked, mégis ilyen gonosz vagy!
Xue Yang egyszeriben felé fordult. Hideg hangon szólt hozzá:
- Vak vagy?
Wei WuXian érzékei riadót fújtak.
A kis gonosztevő ravasz volt és éber. Még ha látta is A-Qing fehér szemét, akkor se lankadt ébersége. A gyanú szikrája azonnal fellobbant benne, amint észrevette, hogy A-Qing nyelve megcsúszott. Xue Yang csak három szót szólt. E három szóból lehetetlen volt megállapítani, gonosz szándékkal szólt-e, hacsak A-Qing nem látta az arckifejezését.
A-Qing azonban hazugságban nőtt fel. Azonnal válaszolt:
- Van valami előítéleted a vakokkal szemben? Nos, egy vak mentett meg. Senki más nem törődött veled, akár el is rohadhattál volna az út szélén! Az első szavak, amiket kiejtettél, mégsem köszönet voltak Daozhangnak. Milyen goromba! És amilyen hangon vaknak neveztél engem. Pfff... mi a baj abban, ha valaki vak...
Sikeresen más irányba terelte a beszélgetést. Mivel A-Qing hajthatatlanul, de kedvetlenül, szünet nélkül mormogott tovább, Xiao XingCheng azonnal hozzálépett, hogy megvigasztalja. Xue Yang a szemét forgatta. Xiao XingChen ismét felé fordult.
- Ne ülj a fal mellé. Még nem kötöztem be a sebet a lábadon. Gyere ide.
Xue Yang közömbös arckifejezéssel tovább gondolkodott. Xiao XingChen hozzátette:
- Ha nem lesz ellátva hamarosan, még nyomorék leszel.
Ezt hallván Xue Yang meghozta a döntést.
Wei WuXian ki tudta találni, mit gondolhat. Súlyos sebekkel borítva sehová se tudott volna menni, hacsak valaki nem segített rajta. Mivel Xiao XingChen olyan idióta volt, hogy önként a kezébe adta magát, miért ne fogadja el a segítséget?
Így arckifejezése egyből megváltozott. Hálával telt hangon válaszolta:
- Akkor köszönöm, Daozhang.
Amint látta, hogy Xue Yang milyen ügyesen tud könyörtelenből szívélyessé válni egy másodperc töredéke alatt, Wei WuXian komoly aggodalmat érzett mind a két vak iránt, legyen az valódi vagy színlelt, de különösen A-Qing miatt aggódott. A lány mindent látott. Ha Xue Yang erre rájön, annak érdekében, nehogy titka kitudódjon, a lánynak minden bizonnyal meg kell halnia. Bár tudta, hogy a végén A-Qing amúgy is valószínűleg Xue Yang kezei által halt meg. Wei WuXian mégis izgatott volt, mivel átélte az élményt.
Hirtelen észrevette, Xue Yang milyen óvatosan vigyáz arra, hogy Xiao XingChen nehogy megérintse bal kezét. Közelebbről megtekintve látta, hogy Xue Yang bal kezének kisujja tőből hiányzott. A vágásból ítélve nem új sebesülés volt. Ezért viselte hát Xue Yang bal kezén a fekete kesztyűt, mikor az előadást tartotta neki.
Xiao XingChen igazán elkötelezetten próbált segíteni neki. Miután gyógyírt alkalmazott a sebre, figyelemreméltóan takarosan kötözte be.
- Kész van, de a legjobb, ha nem mozogsz, vagy a csontjaid ismét elmozdulnak.
Xue Yang már eldöntötte magában, hogy Xiao XingChen tényleg annyira hiszékeny volt, hogy nem ismerte fel. Bár még mindig vér borította, a nemtörődöm vigyor újra megjelent az arcán.
- Daozhang, meg sem fogod kérdezni, ki vagyok? Miért sebesültem meg ilyen csúnyán?
Bárki más az ő helyzetében gondosan kerülte volna a témát, nehogy felfedjen bármilyen részletet, mely kilétének felfedéséhez vezet. Ő azonban szándékosan az ellenkezőjét tette. Xiao XingChen megfordult, hogy megtisztítsa az orvosi készletet és a kötéseket, és puhán válaszolta:
- Ha nem mondod, miért kérdezzem? Én csak észrevettelek és úgy döntöttem, segítek rajtad. Nem olyan nehéz nekem amúgy sem. Miután meggyógyultak a sérüléseid, elválnak útjaink. Ha a helyedben lennék, számos oly dolog lenne, amiről nem szeretném, ha másik firtatnák.
Még ha Xiao XingChen megkérdezte volna, a kis gazember akkor is előállt volna valami ártalmatlan magyarázattal, amivel elbolondítja, gondolta Wei WuXian. A bonyolult múlttal élő embereknek ez természesen volt. Xiao XingChen tiszteletből kerülte a túl sok faggatózást. De Xue Yang számára igen kényelmes volt ezt kihasználni. Wei WuXian biztos volt benne, hogy nem csak engedi, hogy Xiao XingChen meggyógyítsa a sebeit, de miután felépült, minden bizonnyal nem tervezi, hogy „szétválnak útjaik”.
Xue Yang a ravatalozó őrének hálószobájában pihent, miközben Xiao XingChen átment a másik szobába. Felnyitott egy másik koporsót, felszedett némi szalmát a földről és vastagon elterítette a koporsó aljában. A-Qinghez fordult.
- Az az ember sebesült, hadd pihenjen az ágyon. Nem bánod, ha így oldom meg? Szalmát tettem az aljába, nem lesz túl hideg.
A-Qing az utcákon csavargott gyerekkora óta. Szél és éhezés kínozta, sehol sem volt aludnia. Közömbösen válaszolta:
- Egyáltalán nem. Jó, hogy egyáltalán van hol aludnom. Nem lesz hideg. Ne vedd le megint a kabátodat miattam.
Xiao XingChen megsimogatta a lány fejét. Hátán kardjával és lószőr korbácsával kiment. Hogy biztonságban legyen, Xiao XingChen soha nem engedte meg a lánynak, hogy kövesse az éjjeli vadászatokra. Miután bemászott a koporsóba és csendesen feküdt egy darabig, hallotta, hogy Xue Yang szólítja a másik szobából.
- Kicsi Vak, gyere ide.
A-Qing kidugta a fejét.
- Mi van?
Xue Yang:
- Akarsz cukorkát?
A-Qing nyelve hegye elfanyarodott, mintha tényleg cukorkát kívánt volna. Ennek ellenére elutasította.
- Nem eszem meg. Nem megyek.
Xue Yang szirupos hangon fenyegette.
- Biztos vagy benne, hogy nem eszed meg? Félsz idejönni? De tényleg azt gondolod, hogy nem tudok mozdulni? Hogy ha te nem jössz ide, én megyek oda és megtalállak?
Hallva szavainak furcsa hangszínét, A-Qinget kirázta a hideg. Elképzelte, amint a gonosz vigyor hirtelen megjelenik a koporsó felett, és még jobban hideglelést kapott tőle. Kis habozás után végül felkapta a pálcáját és lassan kitapogatta útját a szoba ajtaja felé. Mielőtt még megszólalhatott volna, egy kis tárgy repült felé.
Wei WuXian ösztönösen félre akart vetődni, aggódván, hogy valamiféle fegyver volt. Természetesen nem tudta irányítani ezt a testet. Rögtön azután rájött: csapda!
Xue Yang próbára tette A-Qinget: ha valóban vak volt, nem tudott kitérni!
De mivel gyors észjárású volt, s olyasvalaki, aki egész évben vaknak tettette magát, A-Qing nem tért ki. Még csak nem is pislogott, mikor látta a tárgyat maga felé repülni. Ehelyett hagyta, hogy mellének vágódjon, majd hátraugrott és dühösen fújtatott.
- Hé! Mivel dobtál meg?
A-Qing megfelelt a próbán.
- Cukorka, neked - válaszolta Xue Yang. - Elfelejtettem, hogy vak vagy, és nem tudod elkapni. A lábad elé esett.
A-Qing morgolódva leguggolt. Úgy tapogatva maga körül, mintha valóban vak lett volna, ujjai rátaláltak a cukorkára. Még soha nem evett ilyesmit korábban. Felkapta, letörölte, majd szájába tette és boldogan szétrágta fogaival. Xue Yang az oldalán feküdt, állát egyik kezében nyugtatta.
- Finom, Kicsi Vak? - kérdezte.
A-Qing:
- Van nevem. Nem Kicsi Vaknak hívnak.
Xue Yang:
- Nem mondtad meg a neved, csak így tudlak hívni.
A-Qing csak olyan embereknek mondta meg a nevét, akik kedvesek voltak hozzá, de mivel nem szerette, ahogy Xue Yang szólította, megmondta neki.
- Figyelj. A nevem A-Qing. Ne mondd azt, hogy Kicsi Vak így meg Kicsi Vak úgy! - De miután kimondta, úgy érezte, túlságosan goromba volt. Attól félve, hogy feldühíti, azonnal témát váltott. - Olyan furcsa ember vagy. Vér borít és súlyosan megsebesültél, mégis van nálad cukorka.
Xue Yang vigyorgott.
- Amikor kisgyerek voltam, nagyon szerettem a cukorkát, de soha nem kaptam, csak láttam, ahogy mások eszik. Ezért mindig azt gondoltam, ha egy nap gazdagabb leszek, végtelen mennyiségű cukorkát fogok hordani magamnál.
A-Qing cukorkája éppen elfogyott, amit adott neki. Ajkait nyalogatva többet kívánt. A cukorka iránti vágya legyőzte félelmét az előtte lévővel szemben.
- Akkor van még több is?
Xue Yang nevetett.
- Hát persze. Adok többet is, ha idejössz.
A-Qing felállt és bambuszpálcájával kopogva feléje lépkedett. De mikor félúton járt, Xue Yang különösen hátborzongató pillantással kezdte nézni, miközben mosolya változatlan maradt. Hang nélkül előhúzott ruhaujjából egy éles kardot.
Jiangzai volt.
A kard hegyét A-Qing felé fordította. Ha még néhány lépést megtesz, felnyársalja a penge. Ha azonban A-Qing egy pillanatra is tétovázott volna, kiderül, hogy valójában nem vak!
Wei WuXian, osztozva érzésein, szintén érezte a tűket, melyek fejbőrét böködték. Ennek ellenére a fiatal hajadon bátran kereste az utat előre nyugodt, mindennapos módján. Amikor a kard hegye már csak fél inchnyire volt a gyomrától, Xue Yang elvette és visszatette ruhaujjába. Elővett helyette két cukorkát, az egyiket A-Qingnek adta, a másikat saját szájába lökte.
- A-Qing, hová ment ez a te Daozhangod az éjszaka közepén? - kérdezte.
A-Qing nyalogatta és szopogatta a cukorkát.
- Azt hiszem, vadászni ment.
Xue Yang kuncogott:
- Vadászni? Inkább éjjeli vadászatra.
A-Qing:
- Igazán? A kettő szerintem teljesen ugyanaz. Mi a különbség? Csak másoknak segít hullafalók és fenevadakkal harcolni mindenféle ellenszolgáltatás nélkül.
Wei WuXiant tényleg lenyűgözte, mennyire okos volt.
Nem mintha A-Qing nem emlékezett volna, Xiao XingChen mit mondott neki. Valójában jobban emlékezett rá, mint bárki más. Szándékosan vadászatot mondott a helyes kifejezés helyett. Mivel Xue Yang kijavította, így beigazodott gyanúja, hogy a másik is harcművész. Xue Yang próbája csődöt mondott, ehelyett őt tették próbára. A hajadon még olyan fiatal volt, és máris ilyen taktikus.
Bár Xue Yang megvetően nézett, hangja zavartnak hatott.
- Ő is vak. Hogy tud éjjeli vadászatra menni?
A-Qing felcsattant dühében.
- Már megint itt tartasz. Mi a baj azzal, ha valaki vak? Még ha Daozhang vak is, akkor is igazán menő. A kardja huss, huss, huss. Egyszóval: gyors. - Amint mutogatott, Xue Yang hirtelen megkérdezte:
- Nem látsz, akkor honnan tudod, hogy gyors a kardja?
Az ellenfél gyors volt, de a védelem még gyorsabb.
- Gyors, mert azt mondom - válaszolta A-Qing felháborodott hangon. - Daozhang kardja a leggyorsabb! Igaz, hogy nem látok, de hallok, nem? Mit szeretnél mondani? Előítéleteid vannak a vakokkal szemben? - Pontosan úgy viselkedett, mint egy vak kislány, aki dicsekedett a személyről, akit imádott. Olyan természetesen hangzott, amennyire csak lehetett.
Most, hogy a lány megfelelt mindhárom próbán, Xue Yang arckifejezése végre ellazult. Feltehető volt, hogy végül tényleg elhitte, hogy A-Qing vak.
A-Qing azonban egyre óvatosabbá vált Xue Yanggal szemben. A következő napon Xiao XingChen talált némi fát, szalmát és cserepeket, amivel megjavíthatta a tetőt. Amint belépett az ajtón, A-Qing titokban újra kivonszolta, és suttogott neki arról, mennyire gyanús volt ez a férfi, és hogy biztosan nem volt jó ember, még akkor is titkokat rejtegetett előtte, mikor mindketten harcművészek voltak. Szerencsétlen módon a törött kisujjat nem tartotta fontosban, ezért nem is említette ezt a végzetes ismeretőjelet. Xiao XingChen vigasztalni próbálta.
- Már adott neked cukorkát, ne kergesd el. Persze el fog menni, amint a sebei meggyógyultak. Senki sem akar szívesen egy ravatalozóban lakni velünk.
Valóban ez volt az igazság. Csk egy ágy volt egy ilyen kunyhóban. Szerencséjükre sem a szél nem támadt fel, sem eső nem esett, különben a tető nagy problémát jelentett volna. Senki sem akart ilyen helyen lakni. De amint A-Qing tovább panaszkodott volna Xue Yangra, egy bizonyos valakinek a hangja hangzott fel mögöttük.
- Rólam beszéltek?
A-Qing meglepetésére már felkelt az ágyból. De nem félt, hogy minden kiderül.
- Rólad beszélünk? Ne hízelegj magadnak! - Felkapta bambuszbotját és bement, az ablak mögé osont és onnan leskelődött.
A ravatalozó előtt Xiao XingChen Xue Yanghoz fordult.
- A sebeid még nem gyógyultak be, és máris jársz-kelsz. Biztos vagy benne, hogy rendben leszel?
Xue Yang:
- Gyorsabban gyógyul, ha járkálok. Nem mintha mindkét lábam eltört volna. Hozzászoktam már az ilyen sérülésekhez. Úgy nőttem fel, hogy folyamatosan vertek mások.
Xiao XingChen úgy festett, mintha nem tudta volna, mit válaszoljon, vigasztalja-e vagy tréfának vegye a kijelentést. Kis szünet után válaszolt.
- Ó...
Xue Yang folytatta:
- Daozhang, a dolgok, amiket ide hoztál, a tető javítására valók?
Xiao XingChen:
- Igen. Valószínűleg ideiglenesen itt maradok egy darabig. A törött tető sem A-Qingnek, sem a te sérüléseidnek nem tesz jót.
Xue Yang:
- Segítsek?
Xiao XingChen megköszönte neki.
- Elboldogulok.
Xue Yang:
- Daozhang, tudod, hogy kell csinálni?
Xiao XingChen felnevetett és megrázta a fejét.
- Sajnálom, de tényleg nem próbáltam még ilyesmit korábban.
Így ketten együtt kezdték el a tetőt megjavítani. Az egyik dolgozott, a másik irányította. Xue Xang ékesszólóan bánt a szavakkal és különösen jó volt elmés megjegyzések terén. Humorát a piacokon fellelhető szemtelenség színezte. A múltban Xiao XingChennek aligha lehetett kapcsolata ilyen fajta emberekkel. Mivel könnyű volt lenyűgözni, általában már néhány mondat után nevetésre fakadt. Hallván, milyen vidáman beszélgetnek, A-Qing csendben mozgatta ajkait. Csak gondos vizsgálattal lehetett volna kideríteni, hogy alighanem azt mondja: „hadd öljem meg az átkozottat”.
Wei WuXian hasonlóképp érzett.
Xue Yang súlyos sérülései, melyek miatt kis híján életét vesztette, valószínűleg részben Xiao XingChennek voltak köszönhetőek. Kettőjük közt ádáz gyűlölet volt. Szívében valószínűleg azt remélte, hogy Xiao XingChen a lehető leggyászosabb módon veszti életét, és mégis ilyen könnyedén tudott társalogni vele. Ha Wei WuXian rejtőzött volna az ablak mögött most, azonnal megölte volna Xue Yangot, nem törődve a következményekkel, hogy elkerülje a további bajt. De ez nem a saját teste volt. És még ha A-Qing akarta volna, akkor sem lett volna képes megölni.
Nagyjából egy hónap telt és, és Xiao XingChen aprólékos gondoskodása folytán Xue Xang sebei szinte teljesen begyógyultak. Attól eltekintve, hogy enyhén sántított járás közben, semmi más nem okozott számára kényelmetlenséget. Ennek ellenére még mindig nem említette, hogy távozni készülne. Tovább éldegélt az ütött-kopott ravatalozóban a másik kettővel. Wei WuXiannak fogalma sem volt róla, mire készül.
Aznap, miután A-Qinget ágyba tette, Xiao XingChen épp ismét éjjeli vadászatra indult, mikor Xue Yang hangja hirtelen megállította:
- Daozhang, miért nem viszel engem magaddal ma éjjel?
Toroksérülésének is meg kellett volna gyógyulnia már. Azonban szándékosan nem eredeti hangját használta, és továbbra is reszelősen beszélt. Xiao XingChen felnevetett:
- Dehogy viszlek. Ha beszélsz, elkezdek nevetni, és ha nevetek, nem lesz többé biztos a kardom.
Xue Yang szánalmasan válaszolt:
- Akkor nem beszélek. Viszem a kardod és segítek neked. Kérlek, ne fordíts hátat nekem!
Mindig is mestere volt annak, hogyan viselkedjen úgy, mint egy elkényeztetett gyerek. Amikor nálánál idősebb emberekhez szólt, úgy beszélt, mintha öccsük volna. És mivel Xiao XingChen feltehetőleg sokat törődött shidijeivel és shimeijeivel, amikor még BaoShan SanRen tanítványa volt, természetes módon Xue Yangra is hasonlóképp tekintett. Xue Yang is harcművész volt, és ezért Xiao XingChen boldogan beleegyezett kérésébe. Xue Yang biztosan nem kedvességből ajánlotta fel, hogy segíteni akar Xiao XingChennek, gondolta Wei WuXian. Ha A-Qing nem megy velük, biztosan nem fog látni valami fontosat.
A-Qing tényleg okos volt. Ő is rájött, hogy Xue Yangnak nem lehetnek jó szándékai. Miután a páros távozott, leugrott a koporsóról és messziről követte őket. A távolság egy kicsit túl nagy volt közöttük, mivel félt, hogy felfedezik, és ezért végül szem elől vesztette őjet. Szerencsére, amikor Xiao XingChen korábban a zöldségeket mosta, megemlítette, hogy egy közeli kis falut élőhalottak zaklatnak, és szólt nekik, hogy ne kószáljanak el. A-Qing még mindig emlékezett a hely nevére. Megszaporázta a lépteit és hamarosan odaért. A falu kerítésének aljában átcsusszant egy kutyák számára vágott lyukon, elrejtőzött az egyik ház mögé és óvatosan kikandikált.
Wei WuXian nem volt biztos benne, hogy A-Qing értette-e, mi történik, de hirtelen fagyot érzett a szíve körül.
Karjait maga köré összefonva Xue Yang az út szélén állt, félrehajtott fejjel mosolyogva. Xiao XingCheng az ellentétes oldalon volt. Nyugodtan kivonva kardját, Shunaghua ezüsten villant fel, mielőtt egy falusi szívébe fúródott.
A falusi még élt.
Ha egy korabeli másik lány lett volna, alighanem azonnal hangosan felsikolt. A-Qing azonban oly sok évig alakította a vakot, hogy az emberek elővigyázatlanokká váltak előtte, mivel azt hitték, nem lát. Hozzászokott, hogy az emberek rosszabb énjét lássa, és ez megkeményítette a szívét. Valahogy sikerült csendben maradnia.
Ennek ellenére Wei WuXian érezte a zsibbasztó merevséget, mely lábaiból kúszott felfelé.
Számtalan falusi hullája által körülvéve Xiao XingChen eltette a kardját és ünnepélyesen szólalt meg:
- Hogy lehetséges, hogy egyetlen élő ember sem maradt ebben a faluban? Hogy mindannyian élőholttak?
Xue Yang mosolygott, de a száját elhagyó hang kiváltképp zavarodottnak tűnt, némiképp még fájdalmasnak is.
- Ja. Jó, hogy a kardod magától érzi a holttest energiáját. Máskülönben csak kettőnk számára igen nehéz lehetett volna keresztülvágni rajtuk.
Xiao XingChen:
- Vizsgáljuk át ismét a falut. Ha valóban senki sem maradt, égessük el ezeket a hullákat, amilyen hamar csak lehet.
Miután egymás mellett eltűntek a távolban, némi erő végre visszatért A-Qing lábaiba. Kikandikált a ház mögül a hullarakás irányába, és körülpillantott. Wei WuXian nézőpontja is körbefordult.
Mindegyik falusit éles, tiszta, szívnek irányzott döfés ölte meg, Xiao XingChen kardja. Wei WuXian hirtelen néhány ismerős arcot pillantott meg.
Néhány emléktöredékkel korábban hárman együtt mentek ki egy napon, és néhány férfival találkoztak, akiknek túl sok szabadideje volt, és ezért kockáztak a falu keresztútján. Amint hárman elhaladtak a falu mellett, a férfiak felpillantottak, és meglátták a vak férfit, a vak lányt és a sántikáló fiút. Mindannyian nevetni és mutogatni kezdtek. A-Qing feléjük köpött és meglóbálta bambuszpálcáját; Xiao XingChen nyugodtan továbbhaladt, mintha semmit sem hallott volna; Xue Yang pedig még mosolygott is, bár szemeiben semmilyen vidámság nem bújkált.
A-Qing átfordított néhány hullát. Szemhéjaikat felhúzva látta, hogy mindnek fehérek voltak a szemei. A hullamerevség már néhányuk arca felé kúszott. Megkönnyebbült sóhajt hallatott, de Wei WuXian szíve még inkább összeszorult.
Bár élőhalottnak néztek ki, ezek az emberek élők voltak.
Azt kivéve, hogy hullamérgezést kaptak.
Néhány hulla szája és orra mellett Wei WuXian jól látta a vöröseslila por nyomát. Természetesen azok, akik hosszabb ideig ki voltak téve a mérgezésnek, reménytelenek voltak, amúgy is hamarosan élőhottá váltak volna. De volt köztük néhány, akinek még nem volt súlyos a mérgezése. Kifejlődött bennük néhány olyan tulajdonság, mely átváltozott hullákra volt jellemző, így például holt energiát árasztottak, de még maguknál voltak, tudtak beszélni, ami azt jelentette, hogy még éltek. Ha segítettek volna rajtuk, még meg lehetett volna őket menteni, mint Lan JingYit és a többieket. Vigyázni kellett volna, hogy ne öljék meg őket, mert ez egyet jelentett élő emberek legyilkolásával.
Beszélniük kellett volna, megmondani, kik ők, segítségért kiáltani. De a szörnyűség az volt, hogy valaki már korábban mindnek kivágta a nyelvét. Minden holttest szájának szélét vér borította, akár még melegen csordogáló, akár már rászáradt.
Bár Xiao XingChen nem látott, Shuanghua mindig a holt energia irányába fordult. Mivel a falusiak elvesztették a nyelvüket, csak furcsa nyögéseket tudtak hallatni, melyek kifejezetten hasonlóak voltak az élőholtak hangjaihoz. Így semmi kétely nem volt benne, hogy a megölt falusiak már mind halottak voltak.
Őrült módja volt ez másik meggyilkolásának anélkül, hogy saját kezét szennyezné, könyörtelen mód, mellyel azt a kezet szennyezte be, amelyik etette.
A-Qing azonban nem értette, mindez hogy működik. Csak a körülbelüli folyamatot ismerte, az alapján, amit néha Xiao XingChen elejtett neki.
- Az a fattyú tényleg segít Daozhangnak? - mormolta.
Wei WuXian némán figyelmeztette: Kérlek, ne higgy Xue Yangnak!
Szerencsére A-Qing intuíciója meglehetősen éles volt. Bár nem volt elég tudása ahhoz, hogy gyanút fogjon, Xue Yang iránti ellenérzése már mélyen gyökerezett. Ösztönösen gyűlölte és nem akart belenyugodni. És ezért, ahányszor Xue Yang elkísérte az éjjeli vadászatra Xiao XingChent, titokban követte őket. Még amikor egy házon belül tartózkodtak, akkor sem vált elővigyázatlanná.
Egy éjjel téli szelek süvöltöttek odakinn. Hárman zsúfolódtak össze a kisebb szobában, az öreg kályhánál melegedve. Xiao XingChen egy kosarat foldozott, melynek egyik bambuszága eltört. A-Qing az egyetlen gyapjútakaróba burkolózott. Úgy betekerve magát, mintha zongzi (1) lett volna, szorosan mellette üldögélt. Xue Yang kezével állát támasztotta és semmi dolga sem volt. Amikor hallotta, hogy A-Qing történetet követel Xiao XingChentől, bosszankodni kezdett.
(1) A zongzi hagyományos kínai étel, különböző töltelékekkel megtöltött, ragacsos rizs, melyet bambuszlevélbe tekernek.
- Hagyd abba a lármázást! Csomót kötök a nyelvedre, ha tovább vinnyogsz.
A-Qing nem hallgatott rá és tovább könyörgött.
- Daozhang, egy történetet szeretnék hallani!
Xiao XingChen:
- Amikor gyerek voltam, nekem senki nem mondott történeteket. Honnan tudnám, hogyan kell mesélni?
A-Qing folytatta a hisztizést és már azon volt, hogy a földön kezd hemperegni, amikor Xiao XingChen végül beleegyezett.
- Rendben. Elmondok neked egy történetet, ami egy hegyen esett meg.
A-Qing:
- Egyszer volt, hol nem volt, volt egy hegy, és a hegyen állt egy templom? (2)
(2) Ez a fajta tipikus kezdés egy kínai gyerekmondóka, melyet a felnőttek sokszor addig ismételgetnek, míg a gyerek el nem alszik.
Xiao XingChen:
- Nem. Valaha volt egy mennyei hely, melyről senki sem tudott. A hegyen élt egy Halhatatlan, aki elérte a megvilágosodást. A Halhatatlan számos tanítványt képzett, de egyiknek sem engedte elhagyni a hegyet.
Amint a történet kezdetét meghallotta, Wei WuXian azonnal megértette. BaoShan SanRen.
A-Qing:
- Miért nem?
Xiao XingChen:
- A Halhatatlan azért rejtőzött a hegyen, mert nem értette a világot azon kívül. Azt mondta a tanítványainak: „Ha elhagyjátok a hegyet, nem szükséges többé visszatérnetek. Ne hozzátok el a külvilág vitáit erre a hegyre.”
A-Qing:
- Akkor hogyan tudták eltűrni az unalmat? Biztosan voltak ott tanítványok, akik szerettek volna onnan kimenni és játszani.
Xiao XingChen:
- Igazad van. Az első tanítvány, aki elhagyta a hegyet, igen kiváló volt. Amikor először elment, kiemelkedő képességei miatt mindenki dícsérte és csodálta, és hírneves, igazságos harcművész lett. De azután senki sem tudta, min mehetett keresztül, személyisége gyökeresen megváltozott, és hirtelen gonosztevő lett, aki anélkül gyilkolta le az embereket, hogy akár pislantott volna. Végül több ezer kardcsapással ölték meg.
Ez volt BaoShan San Ren első tanítványa, ki nem „békés halált halt” - YanLing DaoRen.
Azt, hogy vajon Wei WuXian shibója (3) min mehetett keresztül, miután elhagyta a hegyet, s melytől személyisége olyannyira megváltozott, máig rejtély övezte. Valószínűleg senki nem fogja megtudni soha. Miután Xiao XingChen befejezte a kosár foldozását, néhányszor megtapogatta. Biztos akart lenni benne, hogy nem sérti fel a kezet, majd letette, és folytatta:
(3) Hasonló a shishuhoz. A shishu valaki „mágikus szülőjének” shidije, a shibo pedig valaki „mágikus szülőjének” shixiongja.
- A második tanítvány egy lány volt, szintén igen kiváló.
Wei WuXian meleget érzett mellkasában.
Ő volt ZangSe SanRen.
A-Qing:
- Csinos volt?
Xiao XingChen:
- Nem tudom. Azt mondják, nagyon csinos volt.
A-Qing:
- Tessék, tudtam! Biztosan sok ember szerette és mind feleségül akarták venni, miután elhagyta a hegyet. És biztosan férjhez is ment valami magas rangú hivatalnokhoz vagy egy nagy szekta vezetőjéhez! Hihi.
Xiao XingChen nevetett.
- Rosszul gondolod. Egy nagy szekta vezetőjének szolgájához ment feleségül, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
A-Qing:
- Ezt nem szeretem. Hogyan választana egy kitűnő és gyönyörű harcművész egy szolgát? Ez a történet olyan közhelyes. Biztosan valami nincstelen tudós találta ki. És azután mi történt? Milyen volt az életük boldogan együtt?
Xiao XingChen:
- Véletlenül meghaltak egy éjjeli vadászat során együtt.
A-Qing kiköpött.
- Miféle történet ez?! Nem csak hogy szolgához ment feleségül, de még együtt is haltak meg! Nem hallgatom tovább!
Wei WuXian azt gondolta magában: Jó, hogy Xiao XingChen nem folytatta és nem mesélte el neki, hogy ketten együtt egy másik nagy gonosztevőnek adtak életet, akivel mindenki le akart számolni. Különben még engem is leköpne.
Xiao XingChen sóhajtott.
- Ezért mondtam már az elején, hogy nem tudom, hogyan kell történeteket mesélni.
A-Qing:
- Akkor, Daozhang, arra biztosan emlékszel, te milyen éjjeli vadászatokon vettél részt, ugye? Szeretnék azokról hallani! Mondd, miféle szörnyekkel harcoltál?
Xue Yang elveszett a történetben, lehunyt szemekkel hallgatta. Most azonban kissé komolyabbra váltott arckifejezése. Pupillái kitágultak, ahogyan Xiao XingChenre nézett.
Xiao XingChen:
- Tényleg túl sok volt.
- Igazán? - kérdezte hirtelen Xue Yang. - Akkor, Daozhang, egyedül is jártál éjjeli vadászatra?
Szája sarkai felkunkorodtak, jelezvén, hogy valami rosszban sántikált, hangja mégis pusztán egyszerű kíváncsiságot tükrözött. Kis szünet után Xiao XingChen finoman elmosolyodott.
- Nem.
Ez felcsigázta A-Qing érdeklődését.
- Ki volt még veled?
Ezúttal a szünet még hosszabbra nyúlt.
- Egy nagyon jó barátom - válaszolta Xiao XingChen.
Hátborzongató fény villant Xue Yang szemeiben, mosolya még szélesebb lett. Úgy tűnt, hogy a Xiao XingChen sebeiben való turkálás igen nagy örömet szerez neki. A-Qing azonban tényleg kíváncsi volt.
- Daozhang, ki ez a barátod? Miféle ember?
Xian XingChen nyugodtan válaszolt:
- Egy nemes természetű, őszinte ember.
Ezt hallván Xue Yang megvetően forgatta a szemét. Ajkai halványan megmozdultak, mintha átkot szórt volna rá. Szándékosan úgy tett, mintha összezavarodott volna.
- Akkor, Daozhang, hol van most ez a barátod? Miért nem talált meg téged, amikor ilyen lettél?
Wei WuXian: micsoda hátbaszúrás!
Ezúttal Xiao XingChen nem válaszolt. Bár A-Qing nem tudta, mi folyik, úgy festet, mint aki megérzett valamit. Lélegzetét visszafojtva Xue Yangra meredt. Összeszorította a fogait, mintha csak meg akarta volna harapni. Kis idő után Xiao XingChen törte meg a csendet.
- Én sem tudom, hol van most. De remélem, hogy...
Nem fejezte be a mondatot, megveregette A-Qing fejét.
- Rendben van. Ma estére elég ennyi. Tényleg nem tudom, hogyan meséljek történeteket. Igazán zavarbaejtő.
- Ó. Oké! - válaszolta A-Qing engedelmesen.
Xue Yang azonban hirtelen megszólalt.
- Mi lenne, ha én mondanék egyet?
A-Qing már épp kezdett csalódott lenni. Azonnal egyetértett.
- Igen, igen. Mondj egyet!
Xue Yang kényelmesen nekikezdett:
- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyerek. A gyerek igazán szerette az édességet. De mivel sem szülei, sem pénze nem volt, nagyon ritkán jutott hozzá. Egy napon, mely olyan volt, mint minden másik nap, száműzötten ücsörgött egy lépcső tetején. A lépcsővel szemben egy italbolt volt. Egy férfi ült egy asztalnál a boltban. Amint meglátta a gyereket, intett neki, hogy menjen közelebb.
Bár ennek a történetnek sem volt sokkal jobb kezdete, mégis sokkal jobban hangzott, mint Xiao XingChen közhelyes meséje. Ha A-Qingnek nyúlfülei lettek volna, már hegyezte volna őket.
Xue Yang folytatta:
- Mivel naiv volt és tanácstalan, a gyereknek amúgy sem akadt semmi jobb dolga. Látta, hogy valaki integet neki, és azonnal odafutott. A férfi egy tányér süteményre mutatott az asztalon és megkérdezte: „kérsz”?
- Persze, hogy kért. Olyan gyorsan bólintott, ahogy csak tudott. A férfi adott neki egy papírdarabot és azt mondta: „Ha kérsz, akkor vidd el ezt egy bizonyos szobába egy bizonyos helyre. Azután adok, hogy elvitted a papírt.
- A gyerek nagyon boldog volt. Megkaphatta a tányér süteményt, ha a küldetést teljesítette, és saját maga kereste meg az árát.
- Nem tudott olvasni, így csak fogta a papírt és a mondott helyre ment. Miután kinyitotta az ajtót, és hatalmas, izmos férfi lépett ki rajta. Elvette a papírt, ránézett, és akkora pofont adott a gyereknek, hogy az orra vérezni kezdett. Meghúzta a gyerek haját és megkérdezte: „ki mondta neked, hogy ilyesmit idehozz?”
A gyerek biztosan maga Xue Yang volt.
Wei WuXian sosem képzelte, hogy egy ilyen ravasz ember, mint Xue Yang, ennyire őszinte, ennyire együgyű legyen gyerekkorában, hogy bármit megtegyen, amit egy ismeretlen mondott neki. A papírra biztosan nem kellemes dolgok voltak írva. A legvalószínűbb, hogy az italboltban ülő férfinak és az izmos embernek valami vitája volt egymással. Az előbbi nem merte szemtől szembe átkozni a másikat, és ezért egy utcagyereket küldött oda a megalázó levéllel. Még akár perverznek is lehetett volna nevezni ezt a fajta viselkedést.
Xue Yang:
- Megijedt és megmutatta az irányt. A férfi odament az italbolthoz, a gyereket a hajánál fogva húzta magával. A másik már régen elment. A felszolgálók még az asztalon maradt süteményt is elvitték. A férfi olyan dühös volt, hogy szétdobált néhány asztalt, mielőtt kiviharzott.
- A gyerek megzavarodott. Küldetést hajtott végre valakinek, megverték, és hajánál fogva végighúzták az úton. Nem sokon múlott, hogy mind kitépték. Persze, hogy nem nyugodott bele, hogy nincs sütemény. Könnyekkel a szemében kérdezte a felszolgálót: „hol vannak a süteményeim? Hol vannak a sütemények, amiről azt mondta, hogy az enyém lesz?”
Xue Yang vigyorogva folytatta.
- A bolt romokban állt és a felszolgáló sarokba szorítva érezte magát. Néhányszor pofonvágta a gyereket, olyan erősen, hogy a füle is belecsendült, és kikergette az ajtón. Feltápászkodott és gyalogolt egy darabig. Találd ki, mi történt! Véletlenül épp belefutott a férfiba, aki elküldte vele a levelet.
Ezen a ponton félbeszakította történetet. A-Qinget épp elragadta a mese.
- És azután? Mi történt? - nógatta.
Xue Yang:
- Mit gondolsz, mi történt? Még néhány pofon és még néhány rúgás.
A-Qing:
- Ez te voltál igaz? Szerette az édességet - biztosan te voltál! Miért voltál ilyen, amikor gyerek voltál? Ha én lettem volna te, én pü pü pü beleköptem volna az ételébe, és azután ütöttem volna és ütöttem volna és ütöttem volna... - Körbetáncolt, majdnem fejbevágva Xiao XingChent, aki mellette ült.
Xiao XingChen gyorsan megszólalt.
- Rendben, rendben. Meghallgattad a történetet. Ideje aludni.
Még amikor a koporsóhoz vitte A-Qinget, a lány akkor is mérgesen panaszkodott.
- Huh! A történeteid annyira őrjítőek! Az egyik olyan unalmas, hogy beleőrülök, a másik meg annyira bosszantó, hogy beleőrülök! Íííííí, az a fickó, aki elküldte vele a levelet, olyan bosszantó! Annyira csalódott vagyok!
Miután Xiao XingChen berakta, tett néhány lépést, majd megkérdezte:
- És azután mi történt?
Xue Yang:
- Találd ki! Nem volt azután. Te sem mondtad végig a történetet, ugye?
Xiao XingChen:
- Mindegy, mi történt azután, mivel az életed most egészen helyénvaló, nincs szükség arra, hogy túl sokat időzz a múltban.
Xue Yang:
- Nem időzök a múltban. Csak Kicsi Vak folytonosan lopkodja a cukorkáimat és megeszi őket, úgyhogy most akaratlanul is eszembe jutnak azok a napok, amikor nem tudtam hozzájuk jutni.
A-Qing keményen belerúgott a koporsóba és tiltakozott.
- Daozhang, ne hallgass rá! Nem is ettem meg olyan sokat!
Xiao XingChen lágyan nevetett.
- Pihenjünk.
Azon az éjjelen Xue Yang nem kísérte el. Xiao XingChen egyedül ment éjjeli vadászatra. A-Qing mozdulatlanul feküdt a koporsóban, de nem tudott elaludni.
Amikor az ég világosodni kezdett, Xiao XingChen hazatért, egyetlen hang nélkül lépett be.
Amint elment a koporsó mellett, belenyúlt. A-Qing azt tettette, hogy alszik, és csak azután nyitotta ki ismét a szemét, miután Xiao XingChen elment. Egy kis darab cukorkát látott szalmavánkosa meleltt.
Kidugta a fejét és benézett a hálószobába. Xue Yang sem aludt. Az asztalnál ült, úgy tűnt, mintha gondolkodna.
Egy darab cukorka feküdt az asztal szélén.
Ez után az éjszaka után, mikor a kályha mellett beszélgettek, Xiao XingChen minden nap adott nekik egy cukorkát. Természetesen A-Qing nagyon elégedett volt. Xue Yang sem hálát nem mutatott, se visszautasítást, és ezért A-Qing nagyon dühös volt rá egy darabig.
Xiao XingChen volt a felelős mindhármuk ételéért. Mivel vak volt, nem tudta, hogyan válogasson zöldségeket, és túlságosan zavarbaejtőnek találta, hogy másokkal alkudozzon. Amikor egyedül ment, minden rendben volt, ha az árusok kedvesek voltak, de néha olyan árussal is találkozott, akik szándékosan hasznot húztak vakságából. A zöldségek, amiket hazahozott, sem minőségileg, sem mennyiségileg nem feleltek meg. Xiao XingChen maga nem törődött sokat ezzel, mondhatnánk, nem szentelt neki sok figyelmez, de A-Qing gyakran feldühödött. Hogy elsimítsa a dolgokat, azt követelte, hogy együtt vásárolják a zöldségeket. Sajnálatos módon, még ha látott is, nem szólhatott semmit. Nem merte kiverni a hisztit és ledönteni a zöldségesállványokat Xiao XingChen orra előtt. Ekkor vált Xue Yang igazán hasznossá. Éles szemével és még élesebb nyelvével, melyet bűnöző életének köszönhetett, ha vele ment, akármit is akartak vásárolni, az első dolog az volt, hogy szégyentelenül a felére alkudta az árat. Ha a kereskedő egyetértett, még továbbb alkudozott; ha nem, akkor olyan fenyegető pillantást vetett rá, hogy már attól is szerencsésnek érezte magát az árus, hogy egyáltalán kapott valamit a portékájáért, és reménykedett benne, hogy minél előbb elmennek. Valószínűleg, amikor szabadon csavargott Kuizhouban és Lanlingben, semmiért sem kellett fizetnie, amit megkívánt magának. Most, hogy A-Qing haragja elmúlt, még meg is dícsérte Xue Yangot néhányszor a boldogságtól. És a finom, mindennapi cukorkának köszönhetően azóta egy rövid időre törékeny béke szövődött A-Qing és Xue Yang között.
De soha nem lett kevésbé elővigyázatos Xue Yang előtt. A rövid békét is át- meg átszabdalta számos kétely és gyanú.
Egy napon A-Qing megint az utcákon játszott, vaknak tettetve magát. Ezt a játékot játszotta egész életében, és sosem fáradt bele. Amint bambuszpálcájával kopogtatva járt körbe, hirtelen egy hangot hallott maga mögül:
- Fiatal hajadon, ha nem látnak a szemeid, jobb, ha nem futsz olyan gyorsan.
Fiatal ember hangja volt, meglehetősen hidegen szólt. A-Qing megfordult, és egy magas harcművészt látott pár méterrel arrébb állva, aki fekete köntöst viselt. A hátán kardot hordott, karjára lószőr korbács volt fektetve. Egyenes tartásával és hullámzó köntösujjaval büszke, szinte gőgös levegő lengte körül.
Ez a férfi volt Song Lan.
A-Qing félrebillentette a fejét. Song Lan már odalépett hozzá. A korbácsot A-Qing vállára fektette, és az utca oldalára vezette a lányt.
- Az utca oldalán kevesebben járnak.
Igazán jó barátok, nem? A jó barátok nagyon hasonló személyiségek, jegyezte meg Wei WuXian.
A-Qing felkuncogott.
- A-Qing nagyon hálás Daozhangnak!
Song Lan visszavette a korbácsát és ismét a kezében tartotta. Rápillantott.
- Ne játszadozz erre túl sokat. A sötét energia igen erős errefelé. A jövőben légy óvatos és ne nagyon menj az utcára.
A-Qing:
- Oké!
Song Lan bólintott és folytatta a sétát, de A-Qing önkéntelenül is megfordult és utánanézett. Miután ment egy darabig, megállított egy játókelőt.
- Elnézést! Nem látott egy vak harcművészt a környéken, aki kardot hord?
A-Qing egyszeriben figyelmesen fülelni kezdett.
- Nem vagyok benne biztos - mondta a járókelő. - Daozhang, próbáld meg megkérdezni azokat az embereket ott.
Song Lan:
- Köszönöm.
A-Qing odatapogatózott hozzá.
- Daozhang, miért keresed a másik daozhangot?
Song Lan azonnal megfordult.
- Láttad?
A-Ling:
- Talán igen, talán nem.
Song Lan:
- Honnan tudhatom meg, láttad-e?
A-Qing:
- Ha válaszolsz pár kérdésemre, akkor talán emlékezni fogok arra, hogy láttam. A daozhang barátja vagy?
Song Lang habozott. Csak pár pillanat után válaszolt.
- … Igen.
Miért habozott?, töprengett Wei WuXian.
A-Qing szintén érzékelte, hogy a válasz némiképp vonakodó volt. A gyanakvása újra szárba szökkent.
- Tényleg ismered? Milyen magas? Csinos vagy csúnya? Milyen a kardja?
Song Lan azonnal válaszolt.
- Olyan magas, mint én. A külseje meglehetősen jó. A karját fagy faragott mintái díszítik.
Látván, hogy mindenre helyesen felelt és mivel nem látszott rossz embernek, A-Qing így szólt hozzá:
- Tudom, hol van. Daozhang, kövess engem!
Song Lan már jó pár éve kereste barátját, és számtalanszor érte csalódás. Most, hogy végre híreket hallott róla, nem hitt a fülének. Erőfeszítésébe került megszólalni:
- … Kö... Köszönöm...
A-Qing a ravatalozó közelébe vezette, de Song Lan hirtelen megtorpant. A-Qing megkérdezte:
- Mi a baj? Nem jössz?
Valami oknál fogva Song Lan arca rendkívül elsápadt. Rámeredt a ravatalozó ajtajáta, mintha berohanna rajta, ha tudna, de túlságosan megrettent hozzá. Büszke kinézetének teljesen nyoma veszett. Talán ideges, hogy már olyan régen nem látták egymást?, találgatta Wei WuXian.
Épp amint elhatározta magát és azon volt, hogy belép, egy nemtörődöm alak csusszant be előtte.
Amint meglátta, Song Lan arca sápadtról hanuszínre váltott!
Nevetés hangzott fel a ravatalozóból. A-Qing felhorkant.
- Ez a bosszantó alak megjött.
Song Lan:
- Ki ez? Miért van itt?
A-Qing nyafogott.
- Egy fattyú. Soha nem mondta meg a nevét, ki tudja, kicsoda? Daozhang megmentette. Most állandóan Daozhang nyakán lóg. Igazán fájdalmas!
Song Lan arckifejezése meglepődöttből elkeseredettbe váltott. Egy pillanat múlva így szólt:
- Maradj csendben!
A-Qinget megijesztette az arckifejezése és engedelmeskedett. Párosuk csendesen megközelítette a ravatalozót, az egyik az ablak mellé állt, a másik lebújt alá. A ravatalozóban Xiao XingChen megkérdezte:
- Kin van ma a sor?
Amint a hangot meghallotta, Song Lan keze olyan hevesen kezdett remegni, hogy A-Qing tisztán látta.
Xue Yang:
- Mi van, ha mostantól kezdve nincs sor? Cseréljük meg!
Xiao XingChen:
- Csak azért mondod, mert ma a te sorod lenne, ugye? Hogy akarod megcserélni?
Xue Yang:
- Tessék. Itt van két pálcika. Ha a hosszabbat húzod, nem kell menned; ha te húzod a rövidebbet, akkor te mész. Mit gondolsz?
Egy pillanatnyi hallgatás után Xue Yang felnevetett.
- A tiéd a rövid. Én nyertem. Te mész!
- Rendben, megyek - mondta Xiao XingChen vonakodva.
Úgy hangzott, mintha végül feállt volna és az ajtó felé indult. Wei WuXian éljenzett: nagyszerű! Gyere ki gyorsan! Az a legjobb, ha Song Lan megragadja és elszalad vele, amint kilép.
De még mielőtt túl messzire jutott volna, Xue Yang utána szólt:
- Gyere vissza! Én megyek.
Xiao XingChen:
- Most mért akarsz hirtelen mégis te menni?
Xue Yang is felállt.
- Bolond vagy? Becsaptalak. Én húztam a rövidebbet. Eldugtam a leghosszabbat a hátam mögé, hogy bármelyiket is választod, az enyém mindig hosszabb legyen. Csak kihasználtam a tényt, hogy nem látsz.
Nevetett még egy kicsit Xiao XingChenen és kiment, egy kosarat tartva a kezében. A-Qing felnézett Song Lanra, akinek egész teste remegett. Nem értette, miért volt olyan mérges. Song Lan intett neki, hogy maradjon csendben. Csak amikor már kissé eltávolodtak a háztól, akkor kezdte megint Song Lan A-Qinget a részletek felől kérdezni.
- Ez a férfi, mikor mentette meg Xing... a daozhang?
Hangszíne komoly volt. A-Qing megértette, hogy nem tréfás a helyzet, és hasonlóan komolyan válaszolt.
- Régen, pár éve.
Song Lan:
- A daozhang sosem jött rá, ki ez?
A-Qing:
- Nem.
Song Lan: Mit csinált, míg itt lakott a daozhanggal?
A-Qing:
- Tréfálkozott, terrorizált engem, ijesztgetett engem... ó, és éjjeli vadászatokra is jár daozhanggal!
Song Lan a homlokát ráncolta, azt gondolván, hogy Xue Yang biztosan nem volt ilyen kedves.
- Éjjeli vadászatokra? Milyen éjjeli vadászatokra? Tudod?
A-Qing nem mert óvatlan lenni. Kis gondolkodás után így válaszolt:
- Régen élőholtakra vadásztak együtt. Mostanában hullafalókra, furcsán viselkedő állatokra, és hasonlókra.
Amint tudakozódott, Song Lan érezte, hogy valami furcsa volt a dologban, de nem tudta megtalálni, micsoda. Folytatta:
- A daozhang közel áll hozzá?
Bár nem akarta elismerni, A-Qing mégis őszintén felelt.
- Azt hiszem, Daozhang nagyon boldogtalan, amikor egyedül van... Végre talált valaki mást, aki szintén harcművész. Ezért úgy gondolom, végül is szereti hallgatni, amikor az a fattyú vicceseket mond.
Song Lan arcát düh és elkeseredés felhőzte. A zűrzavarban egyetlen dolog volt egészen bizonyos:
Erről semmiképp sem ejthetett Xiao XingChennek egy szót sem!
- Ne mondj a daozhangnak semmi szükségtelent! - figyelmeztette a lányt.
Amint befejezte, arra indult, amerre Xue Yang távozott.
- Daozhang, meg fogod verni azt a fattyút? - kérdezte A-Qing.
Song Lan már messze járt tőle. Több, mint megverni, gondolta Wei WuXian. Apró darabokra fogja Xue Yangot felvagdalni!
Xue Yang egy kosárral a kezében indult útnak. A-Qing tudta, melyik ösvényt használta arra, hogy zöldségeket vásárolni menjen. Lerövidítve az utat átnyargalt az erdő egy részén, a szíve erősebben dobogott, mint valaha. Miután futott egy ideig, végre megpillantotta Xue Yang alakját maga előtt. Egyik kezében a kosarat tartotta, mely káposztával, répával, zsömlékkel és más étellel volt tele. Miközben sétált, ásított. Valószínűleg már befejezte a bevásárlást.
A-Qing mindig is jó volt abban, hogy elrejtőzzön és onnan leskelődjön. Bebújt egy bokorba az erdő szélén, és együtt haladt vele. Hirtelen Song Lan fagyos hangja szólt előtte:
- Xue Yang.
Mintha valaki egy vödör jeges vizet zúdított volna az arcába, vagy mintha mély álomból ébredve valaki pofon vágta volna, Xue Yang arckifejezése egyszeriben félelmetesen elváltozott.
Song Lan kilépett egy fa mögül. A kardját már előhúzta. A kezében tartotta, hegye a föld felé nézett.
Xue Yang meglepetést színlelt.
- Ó, csak nem Daozhang Song? Micsoda ritka vendég! Ingyenebédért jöttél?
Song Lan előrevetődött a karddal. Xue Yang azonnal előhúzta Jiangzait a ruhaujjából, kivédte a támadást és hátrált néhány lépést. Egy fa alá tette a kosarat.
- Te átkozott harcművész! Egyszer végre tényleg én akartam vásárolni menni, és erre rohadtul itt teremsz, és elrontod a hangulatom!
Song Lan dühös támadásai végzetesnek szánt csapásokat hordoztak. Mély hangon kiáltotta:
- Mi a fenét tervelsz?! Miért töltöttél ilyen sok időt Xiao XingChennel?!
Xue Yang nevetett.
- És még csodálkoztam, mi dolga velem Daozhang Songnak. Hát ezt akartad megkérdezni.
Song Lan őrjöngött.
- Mondd meg! Egy magadfajta szemétláda miért segít neki olyan kedvesen az éjjeli vadászatban?
Kard suhant el az arca mellett. Vágás jelent meg Xue Yang arcán, de egyáltalán nem lepődött meg rajta.
- Hogy érthet meg Daozhang Song ennyire engem ennyire?
Egyikük egy neves szektától tanult szakértelemmel küzdött, másikuk bűntettek során szerzett tapasztalatból. Nyilvánvaló volt, hogy Song Lan sokkal képzettebb, mint Xue Yang. Átszúrta Xue Yang karját.
- Mondd meg!
Ha nem lett volna ennyire riasztó a helyzet, és Song Lan nem akarta volna tudni, mi folyik, a kard talán a nyakát döfte volna át a karja helyett. De bár Xue Yang megsebesült, arckifejezése mit sem változott.
- Tényleg akarod hallani? Attól félek, beleőrülsz. Néhány dolognak sosem volna szabad kitudódnia.
Song Lan hangja fagyosabb volt, mint valaha.
- Xue Yang, végére jár a türelmem!
Egy csattanással Xue Yang kivédett egy támadást, ami a szemeit célozta.
- Rendben, ha annyira ragaszkodsz hozzá - válaszolta. - Tudod, mit tett ez a te legjobb barátod? Leölt egy csomó élőholttat. A nagyobb jó érdekében gyakorlatoztatta magát, semmilyen viszonzást nem kért cserébe. Igazán megható. Bár kivájta a szemeit érted és megvakult, a jó az, hogy Shuanghua még mindig megmutatja neki a hullák energiájának irányát. És mi még ennél is jobb? Felfedeztem, hogy ha kivágod az emberek nyelvét, akik hullamérgezést kaptak, és így nem tudnak beszélni, Shuanghua nem tudja megkülönböztetni az élő és a holt testeket, így hát...
Igencsak részletes volt a magyarázata. Song Lan karja és kardja is remegni kezdett.
- Te szörnyeteg... te hitvány szörnyeteg...
Xue Yang:
- Daozhang Song, néha úgy érem, hogy az afféle udvarias emberek, mint te, igencsak hátrányba kerültök, amikor másokat kell átkozni, mert mindig csak ugyanazt a néhány szót ismételgetitek újra meg újra. Semmi erő vagy kreativitás nem szorult belétek. Még soha nem használtam ugyanazt a két szót többször mások jellemzésére, amióta csak elmúltam hét éves.
Song Lan haragja a tetőfokára hágott. Ismét támadott, ezúttal a torkot célozta.
- Kihasználtad a vakságát és szörnyű módon elbolondítottad!
A támadás gyors, halálos volt. Xue Yangnak sikerült kikerülnie, de így is végighasította a vállát. Mintha csak nem érezte semmit, még csak meg se rándult az arca.
- A vakságát? Daozhang Song, elfelejtetted, ki vájta ki a saját szemét, ki miatt lett vak?
Ezt hallván Song Lan arca és mozdulatai egyaránt megmerevedtek.
Xue Xang folytatta:
- Milyen helyzetben vagy te ahhoz, hogy engem hibáztass? A barátja? Eléggé szégyentelen vagy ahhoz, hogy a barátjának nevezd magad? Hahahaha, Daozhang Song, kell-e emlékeztetnek téged, mit mondtál Xiao XingChennek, miután kiirtottam a Baxiue Templomot? Amikor aggódott érted és segíteni akart neked, milyen arccal fordultál szembe vele? Miféle dolgokat mondtál?
Song Lan szörnyű lelkiállapotban volt.
- Én... akkor én...
Xue Yang félbeszakította:
- Akkor ideges voltál? Fájdalom marcangolt? Gyászoltál? Nem tudtad, kin töltsd ki a haragod? És miért kellett rajta kitöltened? Hogy igazságosak legyünk, pontosan miatta irtottam ki mindenkit a templomban. Egészen érthető, miért rajta töltötted ki a mérged. Valójában pontosan ezt akartam elérni.
Minden mondata végzetes sebet ütött!
Mind Xue Yang beszéde, mind támadása felgyorsult. Mozdulatai nyugodtabbak voltak és egyre nehezebbé vált kivédeni őket, fokozatosan felülkerekedett, de Song Lan észre sem vette. Xue Yang hozzátette:
- Nos! Ki volt az, aki azt mondta, „mostantól nem szükséges többé találkoznunk”? Nem te voltál, Daozhang Song? Hallgatott rád és eltűnt, miután kivájta a saját szemeit érted, de miért jöttél most utána? Nem bonyolítod kissé túl a dolgot? Daozhang Xiao XingChen, nem értesz egyet?
Ezt hallván Song Lan megingott. Támadása is megtorpant!
Mivel ilyen egyszerű trükk is bolondá tette, látnivaló volt, hogy Song Lan elméjét és mozdulatait teljesen összezavarta Xue Yang. Kihasználva a tökéletes lehetőséget, keze egyetlen mozdulatával hullaméreg por záporzott köröskörül.
Senki sem látott még ilyen finoman porított hullaméreg port korábban, beleértve Song Lant. Óvatlanul is belélegzett egy nagy adagot. Azonnal megértve, milyen rossz helyzetbe került, Song Lan köhögni kezdett. Xue Yang Jiangzai-a azonban már régóta várakozott. A kard hegyének hideg villamása egyenesen a szájába hatolt!
Wei WuXian látása hirtelen teljesen elsötétedett. A-Qing annyira megrémült, hogy behunyta a szemét.
De már tudta. Ez volt az, amikor Jiangzai kivágta Song Lan nyelvét.
A hangok borzasztóak voltak.
A-Qing szemei forrók voltak, de fogait szorosan összeszorította és egyetlen hangot sem adott. Szemei ismét tágra nyíltak. Song Lannak sikerült állva maradnia, kardjára támaszkodva. Másik kezével eltakarta száját. Vér csorgott patakokban az ujjai közül.
Mivel nyelvét kimetszette Xue Yang hirtelen támadása, Song Lan annyira szenvedett, hogy még járni sem tudott. Mégis felemelte kardját a földről és Xue Yang felé támolygott. Xue Yang könnyedén kikerülte a támadást. Furcsa mosoly ült az arcán.
A következő pillanatban Wei WuXian meglátta, miért mosolygott így.
Shuanghua ezüst fénye belemélyedt Song Lan mellkasába, és a hátán bukkant ki.
Song Lan lenézett a Shuanghua pengéjére, mely átszúrta a szívét, azután lassan ismét feltekintett. Xiao XingChent látta meg, aki nyugodtan tartotta a kardot.
Xiao XingChen egyáltalán nem tudta, mi történik.
- Itt vagy?
Song Lan hangtalanul mozgatta ajkait.
Xue Yang vigyorgott.
- Itt vagyok. Te miért vagy itt?
Xiao XingChen visszahúzta Shuanghuát és a hüvelyébe dugta.
- Shuanghua különösen viselkedett. Követtem az útmutatását, hogy megnézzem. - Csodálkozott. - Jó régóta nem láttunk a környéken egyetlen élőholtat sem, főleg nem olyat, amelyik egyedül kószál. Valahonnan máshonnan tévedt ide?
Song Lan lassan térdre esett Xiao XingChen előtt.
Xue Yang lepillantott rá.
- Bizonyára. Szörnyű hangokat hallatt.
Ha akkor Song Lan Xiao XingChen kezébe helyezi a kardját, Xiao XingChen azonnal tudta volna, ki az. Érintésről képes volt felismerni legjobb barátja kardját.
Song Lan azonban nem tudta megtenni. Átadná-e kardját Xiao XingChennek, megmondaná-e neki, hogy épp az imént ölte meg őt saját kezével?
Xue Yang pontosan erre játszott, ezért nem volt mitől félnie. Xiao XingChenhez fordult:
- Menjünk. Ideje vacsorát főzni. Máris éhes vagyok.
Xiao XingChen:
- Megvetted a zöldségeket?
Xue Yang:
- Ja. Visszafelé futottam bele ebbe a dologba. Micsoda fránya nap.
Xiao XingChen távozott először. Xue Yang megtapogatta a sebeket a vállán és a karján. Ismét karjára öltötte a kosarat, és mikor elhaladt Song Lan mellett, mosolygott és lepillantott.
- Nincs étel neked.
Miután Xue Yang már rég elment és valószínűleg elérte a ravatalozót Xiao XingChennel együtt, A-Qing csak akkor állt fel a bokor mögött.
Lábai elzsibbadtak a hosszú guggolástól. Bambuszpálcáját kezében tartva félig sántikált, félig odaugrált Song Lanhoz, akinek térdepelő hullája már megmerevedett.
Song Lan halála minden volt, csak nem békés. A-Qing megugrott tágta nyílt szemei láttán. Aztán, amikor látta a száján kiömlő vért, mely patakokban ömlött végig az állán, átáztatta ruhájának elejét, és tócsába gyűlt a földön, hatalmas cseppnyi könnyek kezdtek peregni a szemeiből.
Bár rémült volt, A-Qing mégis kinyúlt, hogy lezárja Song Lan szemeit. Azután elétérdelt és összetette kezeit:
- Daozhang, kérlek, ne hibáztass se engem, se a másik daozhangot. Ha előjövök, mindenképp meghalok, így rejtőznöm kellett és nem tudtam segíteni neked. A másik daozhangot bolonddá tette az a fattyú. Nem szándékosan csinálta. Nem tudta, hogy téged öl meg!
Szipogott.
- Visszamegyek. Kérlek, eltávozott szellemed áldjon meg engem, hogy el tudjam vinni Daozhang Xiao XingChent innen, áldj meg minket, hogy el tudjunk menekülni a démon befolyása elől. Nem engedhetem, hogy az a szörnyeteg Xue Yang békében haljon meg! Darabokra kell szabdalnom, hogy lelke soha ne tudjon újjászületni!
Beszéde után háromszor mélyen meghajolt a földön térdelve. Megtörölte arcát, felállt, megacélozta magát, és Ravatalozóváros felé indult.
Az ég már sötétedett, amikor visszatért a ravatalozóba. Xue Yang almákat hámozott az asztalnál. Minden szeletet nyúl alakúra faragott, láthatólag remek hangulatban volt. Bárki, aki látta, vidám fiatalembernek nézhette. Senki sem gondolta volna, mit követett el éppen. Hallván, amikor belépett, Xiao XingChen előjött egy tányér káposztával a kezében:
- A-Qing, merre jártál? Olyan késő van már.
Rápillantva a lányra Xue Yang szemeiben hirtelen felvillant valami.
- Mi a baj? Olyan duzzadtak a szemei.
Xiao XingCheng odasietett.
- Mi történt? Bántalmazott valaki?
Xue Yang:
- Bántalmazni? Ki lenne képes bántalmazni?
Bár szélesen mosolygott, világosan látszott, hogy felébredt benne a gyanú. A-Qing hirtelen földhöz vágta a bambuszpálcát és jajveszékelni kezdett.
Taknya-könnye összefolyt. Szinte csukott közben, úgy vetette magát Xiao XingChen karjaiba:
- Csúnya vagyok? Csúnya vagyok? Daozhang, meg kell nekem mondanod! Tényleg csúnya vagyok?
Xiao XingChen megsimogatta a fejét.
- Persze, hogy nem. A-Qing nagyon csinos lány. Ki mondta, hogy csúnya vagy?
Xue Yang megvetően jegyezte meg:
- Olyan csúnya vagy. Még sokkal csúnyább, amikor sírsz.
Xiao XingChen megfeddte:
- Ne mondj ilyet.
A-Qing még jobban sírt. Toppantott a lábával.
- Daozhang, nem is látsz! Mi haszna, ha azt mondod, csinos vagyok? Nyilván hazudsz! Ő lát. Azt mondja, hogy csúnya vagyok, úgyhogy tényleg csúnya lehetek! Csúnya is, vak is!
A nagy hisztiből mindketten természetes módon úgy vették, hogy valamilyen gyerek madárijesztőnek vagy fehérszemű vak lánynak nevezte, amikor kinn járt, és ez zavarta meg. Xue Yang elhessegette:
- Azért jöttél vissza sírva, mert csúnyának neveztek? Hová lett a szokásos szemtelenséged?
A-Qing:
- Nem vagyok szemtelen! Daozhang, maradt még pénzed?
Egy kis szünet után Xiao XingChen zavartan válaszolta.
- Ööö... azt hiszem.
Xue Yang közbevágott.
- Tudok neked kölcsönözni.
A-Qing kiköpött.
- Velünk éltél és velünk ettél ilyen sokáig, és mégis kölcsönzésnek hívod, ha hasznát vennénk a pénzednek! Micsoda zsugori! Szégyentelen vagy! Daozhang, csinos ruhákat és csinos ékszereket akarok venni. Tudnál velem jönni?
Szóval el akarja Xiao XingChent csalni onnan, gondolta Wei WuXian. De ha Xue Yang is velük akar menni, mit fog csinálni?
Xiao XingChen:
- Persze, hogy tudnék, de nem tudok majd segíteni neked, hogy megmondjam, illenek-e rád vagy sem.
Xue Yang ismét közbevágott.
- Én tudok segíteni.
A-Qing olyan magasra szökkent, hogy kis híján lefejelte Xiao XingChen állát.
- Nem érdekel, nem érdekel! Én csak téged akarlak. Őt nem akarom egyáltalán. Csak azt tudja mondani, hogy csúnya vagyok! És Kicsi Vaknak fog hívni!
Nem az első alkalom volt, hogy ilyen ésszerűtlen módon viselkedett. A másik kettő már hozzászokott. Xue Yang arcot vágott rá, Xiao XingChen pedig egyetértett:
- Rendben van. Mit szólnál a holnaphoz?
A-Qing:
- Még ma!
Xue Yang:
- Ha ma éjjel mész, az egész piac zárva van. Hová máshová mennél?
Nem lévén más választása, A-Qing feladta.
- Jó! Akkor holnap! Megígérted! - Miután első kísérlete csődöt mondott, nem könyöröghetett tovább, hogy menjenek ki, mert Xue Yang különben biztosan megint gyanút fog. A-Qingnek ejtenie kellett a témát, és leülni vacsorázni. A színjáték alatt, bár előadása pontosan olyan volt, mint máskor és több, mint természetesnek tetszett, gyomra folyamatosan görcsbe rándult. Olyan ideges volt, hogy még most is remegett a keze, amivel a tálat fogta. Xue Yang épp bal oldalán ült. Amint féloldalt feléje nézett, lábai ismét begörcsöltek. Mivel túl rémült volt hozzá, hogy bármit is egyen, kényelmesen úgy tett, mintha túl dühös lenne ahhoz, hogy étvágya legyen. Minden alkalommal kiköpte a falatot, amikor beleharapott. Tálját bökdösve mormogott és átkozódott. - Te átkozott szuka. Te koszos cseléd. Azt hiszed, jobb vagy, mint én, mocsok?
Hallván, hogy a nem létező „koszos cselédet” szidja, Xue Yang nem tudta megállni, hogy ne forgassa a szemét, míg Xiao XingChen rászólt:
- Ne pazarold az ételt.
Xue Xang elfordította tekintetét és Xiao XingChen felé fordult inkább. Wei WuXian azt gondolta: Érthető, miért tudott a kis gazember ilyen tökéletesen utánozni Xiao XingChent. Végül is minden egyes nap egymással szemben ültek. Igen sok ideje volt arra, hogy megfigyelje.
Xiao XingChen azonban egyáltalán nem volt tudatában a két szempárnak, melyek rátapadtak. Hiszen ő volt az egyetlen a szobában, aki valóban vak volt.
Miután befejezték, Xiao XingChen elmosta az edényeket és az evőpálcikákat, és ismét a központi szobába ment. Mivel nem volt képes sem nyugodtan ülni, sem állni, A-Qing követni akarta, de Xue Yang hirtelen utánaszólt:
- A-Qing!
A-Qing szíve azonnal kihagyott egy ütemet. Még Wei WuXian is érezte a hideget, ami végigfutott a tarkójától indulva a hátán.
- Miért hívsz hirtelen a nevemen?! - válaszolta.
Xue Yang:
- Nem te magad mondtad, hogy nem akarod, hogy Kicsi Vaknak hívjalak?
A-Qing fújt egyet.
- Az emberek nem lesznek csak úgy hirtelen kedvesek, hacsak nincsenek rejtett szándékaik, Mit akarsz?
Xue Yang mosolygott.
- Semmit, igazán. Csak meg akartalak tanítani arra, mit kell tenned legközelebb, ha valaki rosszat szól rád.
A-Qing:
- Huh. Akkor mondd meg! Mit kell tennem?
Xue Yang:
- Ha valaki csúnyának nevez, tedd még csúnyábbá. Vágd meg vagy tucatszor az arcát, hogy sose legyen többé elég mersze az utcára menni. Ha valaki vaknak nevez, akkor faragd élesre a botod egyik végét, és döfd a szemébe, hogy ő is megvakuljon. Azután meglátjuk, mer-e még rád dolgokat mondani.
A-Qing ereiben meghűlt a vér. Úgy tett, mint aki azt gondolja, hogy ijesztgetik.
- Már megint rémiszgetsz!
Xue Yang felhorkant.
- Találd ki, mit akarsz!
Miután befejezte, elé lökte a tányért, melyen a nyúl formájú almadarabok álltak.
- Egyél!
Az aranyos, finoman megfaragott darabokkal telt tányér láttán undor töltötte el mind A-Qing, mind Wei WuXian szívét.
A következő nap, amint felkeltek, A-Qing könyörgött Xiao XingChennek, hogy menjenek neki csinos ruhákat és arcfestéket vásárolni. Xue Yang bosszankodott.
- Ha ti ketten elmentek, akkor ma is nekem kell ételt vásárolni?
A-Qing:
- Miért ne tudnád megvenni? Gondolj csa rá, Daozhang hány alkalommal ment vásárolni! Te vagy az, aki mindig ugratja és trükköket játszik Daozhanggal minden egyes alkalommal!
Xue Yang:
- Oké, oké. Megveszem. Megyek most rögtön.
Miután elment, Xiao XingChen megkérdezte:
- A-Qing, nem vagy még kész? Mehetünk?
A-Qing csak azután jött elő, hogy megbizonyosodott róla, Xue Yang már rég elment. Bezárta az ajtót és remegő hangon kérdezte:
- Daozhang, ismersz valakit, akit Xue Yangnak hívnak?
Xiao XingChen mosolya ráfagyott az arcára.
A Xue Yang név túl nagy sokk volt a számára. Arca már amúgy is sápadt volt. Amikor meghallotta a nevet, minden vér kifutott az arcából. Ajkai rózsaszín árnyalatú fehérre váltottak.
Mintha nem lett volna benne biztos, hogy jól hallotta, Xiao XingChen halkan megkérdezte:
- … Xue Yang? - Hirtelen megrémült. - A-Qing, hol hallottad ezt a nevet?
A-Qing:
-Xue Yang ez a személy velünk! Ez a fattyú.
Xiao XingChen dadogni kezdett a döbbenettől.
- A sz-személy velünk? … A sz-személy v-velünk... - Megrázta a fejét, mintha szédülne. - Honnan tudod?
A-Qing:
- Hallottam, ahogy megölt valakit!
Xiao XingChen:
- Megölt valakit? Kit ölt meg?
A-Qing:
- Egy asszonyt! Nagyon fiatal. Azt hiszem, kard volt nála. Xue Yang is kardot hordott rejtve magán. Hallottam őket harcolni. Nagyon hangos volt. Az asszony folyton „Xue Yang”-nak hívta, és azt mondta, hogy „kiirtott egy templomot”, és hogy „számtalan embert gyilkolt meg”, és hogy „meg kellene kapnia igazságos büntetését”. Egek, elvesztette az eszét! Itt rejtőzött velünk egész idő alatt, és még azt sem tudom, mit próbált tenni!
A-Qing egész éjjel fennmaradt, és hazugságokat gyártott. Egészen bizonyosan nem mondhatta el Daozhangnak, hogy élő embereket ölt, összetévesztve őket élőholtakkal. Azt sem mondhatta el neki, hogy saját kezével végzett Song Lannal. És bár ez nagyon igazságtalan volt Daozhanggal szemben, egyáltalán nem beszélhetett neki Daozhang Song haláláról, történjen bármi. A legjobb az lett volna, ha Xiao XingChen olyan messzire fut, amennyire csk tud, ha megtudja, ki Xue Yang valójában!
De a hírek túl kemény volt ahhoz, hogy el tudja fogadni. És meglehetősen képtelenül is hangzott. Xiao XingChen egyáltalán nem tudta elhinni.
- De a hangja más. És...
A-Qing annyira ideges volt, hogy bambuszpálcájával a földet ütötte.
- Szándékosan elváltoztatja a hangját! Attól fél,hogy felismered! - Hirtelen, egy ötlet. - Ó, igen! Úgy, ez az! Kilenc ujja van. Daozhang, tudtad? Xue Yangnak is csak kilenc ujja van? Láttad már korábban, ugye?
Xiao XingChen megtántorodott, majdnem a földre hullott.
A-Qing azonnal az asztalhoz támogatta, ahol mindketten lassan leültek. Egy kis idő múlva Xiao XingChen megszólalt:
- De A-Qing, hogyan jöttél rá, hogy kilenc ujja van? Megérintetted már korábban a kezét? Ha ő valóban Xue Yang, akkor hogy engedte volna meg, hogy megérintsd a bal kezét és felfedezd?
A-Qing összeszorította a fogait.
- … Daozhang! Hadd mondjam meg neked az igazat. Nem vagyok vak. Látok! Nem érintettem meg a kezeit, láttam!
Mindegyik sokk nagyobb volt, mint az előző. Xiao XingChen szinte nem talált szavakat.
- Mit mondtál? Látsz?
Bár A-Qing félt, nem tudta tovább rejtegetni az igazat. Újra és újra bocsánatárt könyörgött.
- Sajnálom, Daozhang! Nem szándékosan hazudtam neked! Attól féltem, hogy ha tudod, hogy nem vagyok vak, elkergetsz! De kérlek, ne engem hibáztass most. Fussunk el együtt! Visszajön, ha befejezi a vásárlást!
Hirtelen becsukta a száját.
Az eredetileg fehér kötések alatt, melyek Xiao XingChen szemét fedték, két vörös folt jelent meg. A vérfoltok egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, végül teljesen átáztatták a kötést, lecsorogva onnan, ahol valamikor a szemei voltak.
A-Qing felkiáltott:
- Daozhang, te vérzel!
Xiao XingChen úgy tűnt, mint aki észre sem vette. Halk kiáltással nyúlt arca felé. Amikor elvette a kezét, azt vér borította. A-Qing remegő kezekkel segített neki letörölni. De minél erősebben próbálkozott, annál több volt a vér. Xiao XingChen felemelte a kezét:
- Jól vagyok... jól vagyok.
Szemei általában csak olyankor véreztek, ha rendkívül kínzó gondolatai vagy érzelmei támadtak, de ez már régóta nem történt. Wei WuXian azt gondolta, már végleg begyógyult. Ma azonban ismét vérezni kezdett.
- De... Ha ő valóban Xue Yang - mormolta Xiao XingChen, - akkor miért viselkedik így? Miért nem ölt meg engem azonnal, miért maradt az oldalamon ennyi éven át? Miért lenne ő Xue Yang?
A-Qing:
- Persze, hogy az elején meg akart ölni téged! Láttam, ahogyan nézett. A gonoszabbnál is gonoszabb, az ijesztőnél is ijesztőbb volt! De mivel megsebesült és mozogni sem tudott, szüksége volt valakire, aki a gondját viseli! Nem tudtam, ki ő. Ha tudtam volna, és azt, micsoda egy gyilkos, én magam döftem volna halálra még a bokorban! Daozhang, fussunk! Rendben?
Wei WuXian elnehezült szívvel sóhajtott. Az lehetetlen. Ha nem mondja el Xiao XingChennek, tovább éldegélt volna így Xue Yanggal. De most, hogy a lány elmondta, nem fog egyszerűen csak úgy elfutni. Mindenképp szemtől szembe kérdőre vonja Xue Yangot. Erre nincs megoldás.
Amint várta, miután Xiao XingChen valamennyire lenyugodott, azt mondta A-Qingnek:
- A-Qing, fuss el.
Hangja enyhén érdes volt. A-Qing rémültnek hangzott.
- Én? Daozhang, fussunk el együtt!
Xiao XingChen megrázta a fejét.
- Én nem mehetek. Meg kell tudnom, mit akart pontosan csinálni. Nyilvánvalóan célja van, és az elmúlt években úgy akarta elérni a célját, hogy valaki másnak adta ki magát, és mellettem maradt. Ha itt hagyom egyedül, attól tartok, hogy Ravatalozóváros lakói mind a kezébe kerülnek. Xue Yang mindig is ilyen volt.
Ezúttal A-Qing szipogása már valódi volt. Félrelökte a bambuszpálcát és belekapaszkodott Xiao XingChen lábába.
- Én? Daozhang, hogy mehetnék egyedül el? Veled akarok maradni. Ha te nem mész, én sem megyek. Ha a legrosszabbra fordul minden, egyszerűen csak megöl bennünket. Különben is olyan magányos lennék, hogy belehalnék, ha egyedül kellene kóborolnom. Tudom, hogy nem akarod, hogy ez történjen velem, úgyhogy fussunk el együtt!
Balszerencséjére, miután fény derült titkára, hogy nem vak, a rokonszenvet felébreszteni próbáló taktikája nem működött többé.
- A-Qing, látsz és nagyon okos lány vagy - válaszolta Xiao XingChen. - Bízom benne, hogy jó életet fogsz élni. Nem tudod, milyen rémisztő Xue Yang. Nem maradhatsz itt. Még a közelébe sem szabad menned.
Wei WuXian hallotta, ahogy A-Qing csendesen sikoltozik magában: de tudom! Tudom, milyen rémisztő!
De nem nyithatta ki a száját, hogy megmondja az igazat.
Hirtelen sietős léptek zaja hallatszott kívülről.
Xue Yang visszatért!
Xiao XingChen riadtan nézett fel, olyan éberen, mint amikor éjjeli vadászaton vett részt. Gyorsan maga mögé húzta A-Qinget és azt suttogta:
- Amikor belép, én lefoglalom, te pedig kihasználod az esélyt a menekülésre. Hallgass rám!
A-Qing olyannyira rémült volt, hogy csak bólintani tudott, könnyek záporoztak a szeméből. Xue Yang megrúgta az ajtót.
- Mit csináltok, srácok? Már vissza is tértem, s ti még el sem mentetek? Ha még ott vagytok, nyissátok ki a zárat és engedjetek be! Fáradt vagyok.
Hangszíne és hangja alapján épp úgy hallatszott, mint egy szomszéd fiú, mint egy vidám shidi. Ki tudta volna elképzelni, hogy odakünn olyan gonosztevő állt, akinek semmi erkölcsi érzéke nem volt, egy emberi álruhát öltött démon!
Bár az ajtó nem volt bezárva, bereteszelték belülről. Ha nem nyitják ki az ajtót gyorsan, Xue Yang minden bizonnyal gyanút fog. Azután amikor belép, résen lesz. A-Qing megtörölte az arcát.
- Hogy lennél már fáradt?! Csak kis távolságra van innen a piac, és máris elfáradtál?! Csak egy kicsit lassú vagyok, mert azt válogatom, milyen ruha lenne a legjobb. Mit foglalkoztat ez téged?!
- Hány ruhád is van? - gúnyolódott Xue Yang. - Mindegy, hányszor öltözöl át, ugyanúgy nézel ki. Gyerünk, gyerünk, nyisd ki az ajtót!
Még ha A-Qing lábai reszkettek is, erős hangon köpte felé:
- Pffff! Nem fogom kinyitni neked. Rúgdosd, ahogy akarod.
Xue Yang nevetett.
- Vigyázz a szádra! Daozhang, majd javítsd meg az ajtót! Ne engem okolj!
Amint ezt kimondta, egy rúgással kinyitotta az ajtót. Átlépte a magas küszöböt és besétált. Egyik kezében a zöldségekkel teli kosarat tartotta, a másikban egy piros almát. Csak egy harapást evett belőle, és arra nézett le, hogy Shuanghua a gyomrába mélyed.
A kosár a földre hullott. A káposzta, a répák, az almák és a zsemlék mind a padlóra gurultak.
Xiao XingChen mély hangon felkiáltott:
- A-Qing, fuss!
Olyan gyorsan mozogva, amennyire csak tudott, A-Qing kirohant a ravatalozó ajtaján. De azonnal másik útra tért, és visszaosont. Felmászott megszokott búvóhelyére, melyet olyan gyakran használt és melyet a legjobban ismert, kidugta a fejét, és figyelte, mi folyik odabenn.
Xiao XingChen fagyosan megkérdezte:
- Jól szórakoztál?
Xue Yang még egyet harapott az almából, melyet még mindig a kezében tartott. Csak azután válaszolt, hogy nyugodtan elrágta és lenyelte a falatot.
- Igen. Persze, hogy jól szórakoztam.
Ismét eredeti hangját használta.
Xiao XingChen:
- Mit akartál ezzel, hogy ilyen sok éven át mellettem maradtál?
Xue Yang:
- Ki tudja? Talán unatkoztam.
Xiao XingChen visszahúzta Shuanghuát és ismét támadásra készült. Xue Yang hozzátette:
- Daozhang Xiao XingChen, még mindig akarod hallani a történet második felét, amit nem fejeztem be?
Xiao XingChen:
- Nem.
Bár elutasította, feje enyhén félrebillent, és kardja is várakozott.
- Nos, akkor is elmondom - mondta Xue Yang. - Miután meghallod, ha még mindig azt gondolod, hogy az én hibám, azt teszed, amit akarsz.
Nemtörődöm módon megtörölte a sebet a gyomrán, és leszorította, hogy ne vérezzen el.
- A gyerek meglátta a férfit, aki rávette, hogy vigye el a levelet. Egyszerre volt csalódott és boldog. Rávetette magát a férfira és sírt, és azt mondta neki: „odavittem a levelet, de a sütemények eltűntek és meg is vertek. Tudsz nekem adni egy másik tányérral?”
- A férfi úgy festett, mint akit szintén elkapott az izmos másik és alaposan elverte. Az arcán sebek voltak. Látván, hogy a koszos kisgyerek a lábába kapaszodik, csak bosszúságot érzett és belerúgott.
- Felmászott az ökrösszekérre, és mondta a kocsisnak, hogy induljon. A gyerek feltápászkodott a földről és utánafutott a szekérnek. Tényleg nagyon szerette volna megenni a süteményét. Miután végül utolérte, lengetni kezdte karjait a szekér előtt, hogy álljanak meg. A férfit idegesítette a sírása. Megragadta a kocsis ostorát, megsuhintotta a feje felett és a földre sújtotta vele a gyereket.
Szavanként tagolta az utolsó mondatot.
- És akkor a kocsi kerekei átgördültek a gyerek kezén, egymás után minden ujján.
Xiao XingChen nem láthatta, de Xue Yang akkor is felé emelte bal kezét.
- Hétéves volt! Bal kezében a csontok mind összezúzódtak, és egy ujj ott helyben véres masszává vált! Ez a férfi Chang Ping apja volt.
- Daozhang Xiao XingChen, te olyan igazságot, olyan szigorú voltál, mikor engem Pontytoronyba vittél! Elítéltél engem és megkérdezted, miért irtottam ki a teljes szektát egyszerűen valami gyanú alapján. Nem igaz, hogy ha az ujjak nem a tieitek, akkor ti már képtelenek vagytok is érezni a fájdalmat?! Ti nem tudjárok, milyen az, amikor iszonyatos sikolyok törnek elő a saját szátokból?! Miért nem őt kérdezted meg, miért döntött úgy, hogy minden ok nélkül velem szórakozik?! Ezt a mostani Xue Yangot a régi Chang CiAn hagyományozta rád! A YueyangChang klán csak azt aratta le, amit elvetett!
Xiao XingChen úgy beszélt, mintha nem hinné el Xue Yang szavait.
- Chang CiAn eltörte egy ujjad. Ha bosszút kerestél, te is eltörhetted volna egy ujját. Ha valóban szívedre vetted a dolgot, eltörhettél volna kettőt, vagy akár mind a tízet! Még ha teljes karját vágtad volna is le, a dolgok akkor sem fordultak volna így. Miért kellett az egész klánt kiirtanod? Nem mondd nekem, hogy egyetlen ujjad felért több, mint ötven emberi élettel!
Xue Yang egy darabig valóban megfontolta a kérdést, mintha csak különösnek találná Xiao XingChen felvetését.
- Persze. Az ujjam az enyém volt, míg azok az életek másoké. Nem értek volna fel vele, bárhány életet veszek is el. Csak ötven körül volt. Hogy érhetett volna fel ez egy ujjammal?
Xiao XingChen arca egyre sápadtabbra váltott Xue Yang magabiztos hangja hallatán.
- És mi van a többiekkel? - kiáltotta. - Miért irtottad ki a Baxiue Templomot? Miért vakítottad meg Daozhang Song ZiChen szemeit?!
Xue Yang válaszképp megkérdezte:
- Akkor miért állítottál meg engem? Miért akadályoztad meg, amit tenni akartam? Miért álltál ki a Chang klán üledékéért? Segíteni akartál Chang CiAnnak? Vagy Chang Pingnek? Hahahaha, hogy zokogta Chang Ping első hálakönnyeit? És hogy könyörgött neked később, hogy ne segíts neki? Daozhang Xiao XingChen, ez teljes egészében a te hibád volt, a kezdetektől fogva. Nem kellett volna beleavatkoznod más emberek ügyeibe. Kinek volt igaza és kinek nem, meg tudja ezt érteni egy kívülálló? Vagy talán a hegyet sem kellett volna elhagynod, első körben. A tanítód, BaoShan SanRen valóban okos volt. Miért nem hallgattál rá és nemesítetted harcművészeted engedelmesen a hegyekben? Ha nem tudtad megérteni ennek a világnak az eseményeit, nem kellett volna ide jönnöd!
Ez több volt, mint amit Xiao XingChen el tudott viselni.
- … Xue Yang, te annyira... undorító vagy...
Amikor ezt meghallotta, ismét megjelent Xue Yang arcán az a gyilkos vágy, mely már rég nem villant fel szemeiben.
Keserűen nevetett.
- Xiao XingChen, ezért gyűlöllek téged. Azokat az embereket gyűlölöm a legjobban, akik olyanok, mint te, azt mondják, hogy igazságosak, akik azt gondolják, hogy erényesek; pontosabban ostoba, naiv, féleszű idióták, mint te, akik azt hiszik, hogy a világ jobb lesz csak azért, mert valami jót tesznek! Azt gondolod, undorító vagyok? Rendben van. Érdekel az engem, hogy bárki undorítónak tart? De másik oldalról nézve, vagy-e olyan helyzetben, hogy engem undorítónak találj?
Xiao XingCheng egy pillanatra megdermedt.
- Ezt hogy érted?
A-Qing és Wei WuXian szíve készült kiugorni a helyéből!
Xue Yang szinte kedvesen szólt.
- Mostanában már nem mentünk ki együtt élőholtakat ölni éjjel, igaz? De néhány évvel ezelőtt, minden néhány napban kimentünk és megöltünk jópárat, igaz?
Xiao XingChen ajkai mozogtak, mintha nyugtalanság fogta volna el.
- Miért hozod ezt most fel?
Xua Yang:
- Ó semmiért, igaztán. Csak igazán balszerencsés, hogy vak vagy. Mindkét szemed kivájtad, így nem láttad azokat az „élőholtakat”, akiket megöltél. Olyan rémültek voltak, úgy fájt nekik, amikor szíven szúrtad őket. Néhány még le is térdelt és zokogott és hajlongott előtted, hogy engedd el családja fiataljait és öregjeit. Ha nem vágtam volna ki a nyelvüket, fogadok, mint azt sírták és kiabálták volna, hogy „Daozhang, kímélj meg minket!”.
Xiao XingChen teljes testében remegni kezdett.
Hosszú idő után tudott megszólalni.
- Becsapsz. Át akartál verni engem.
Xue Yang:
- Igen, becsaplak. És végig becsaptalak. Ki sejthette volna, hogy elhiszed az átverést, de most, amikor igazat szólok, nem hiszel nekem?
Xiao XingChen megtántorodott és Xue Yang felé sújtott a kardjával.
- Hallgass! Hallgass! - kiáltotta.
Xue Yang rányomta gyomrára a kezét. Bal kezét meglengetve nyugodtan hátrébb lépett. Arcának kifejezése nem volt emberi többé. Zöld fény ragyogott a szemében. A hegyes fogakkal együtt, melyek kilátszottak, amikor mosolygott, úgy festett, mint valami élő szörnyeteg.
- Rendben! - kiabálta. - Hallgatok! Ha még most sem hiszel nekem, akkor kérdezd azt, aki mögötted áll. Vedd rá, mondja ő el neked, hogy becsaplak-e vagy sem!
Kard szele zúgott felé. Xiao XingChen azonnal hárította Shuanghuával. Amint a két kard összecsapott, arca azonnal üres kifejezést öltött.
Vagy valaki azt is mondhatta volna, hogy egész teste fonnyadt emberi kőszoborrá vált.
Xiao XingCheng a legnagyobb óvatossággal kérdezte:
- … Te vagy az, ZiChen?
Nem volt válasz.
Song Lan hullája mögötte állt. Úgy tűnt, mintha Xiao XingChenre bámulna, de nem voltak pupillák a szemeiben. Ő tartotta a kardot, mely keresztezte Shuanghuát.
Ketten nyilvánvalóan sokat tanultak egymástól, miközben csapásokat váltottak korábban. Még ha csak összeért is a két kard, Xiao XingVhen akkor is meg tudta mondani, ki volt a másik, pusztán a támadás erejéből. Xiao XingChen mégis úgy festett, mint aki nem volt biztos benne. Lassan megfordult és reszkető kézzel kinyúlt, megtapintva Song Lan kardjának pengéjét.
Song Lan nem mozdult. Xiao XingChen végigfuttatta kezét a hegy irányába. Végül rátalált keze a Fuxue (4) szóra, melyet a kardra véstek.
(4) Szó szerinti jelentése: „elsöpörni a havat”.
Xiao XingChen arca még jobban elhalványodott.
Szinte bódultan fogta Fuxue pengéjét, még azt sem vette észre, hogy elvágta vele tenyerét. Annyira reszketett, hogy még hangja is úgy szólt, mintha apró darabokra tört volna a földön:
-... ZiChen... Daozhang Song... Daozhang Song... te vagy az?
Song Lan egy hang nélkül nézett vissza rá.
A két ijesztő lyuk már teljesen átáztatta vérrel a Xiao XingChen szemei köré tekert kötést, és nem szűnt meg vérezni. Ki akart nyúlni, hogy megérintse annak a karját, aki a kardot tartotta, de túlságosan félt, kinyújtotta a kezét, majd visszahúzta ismét. Szívtépő fájdalom hasított végig A-Qing mellkasán. Mind ő, mind Wei WuXian számára nehézséget jelentett a légzés. Lélegzet fogytán könnyei ömlöttek a szeméből.
Xiao XingChen egy helyben állt, nem tudta, mit tegyen.
- … Mi történt...? Mondj valamit...
Teljesen megtört.
- Mondjon már valaki valamit!
Ahogy kívánta, Xue Yang megszólalt.
- El kell-e még mondanom neked, ki volt az az élőholt, akit tegnap megöltél?
Klang.
Shuanghua a földre hullott.
Xue Yang nevetésben tört ki.
Xiao XingChen üresen állt Song Lan előtt. Kezét fejéhez emelte, és úgy zokogott, mintha darabokra szakadna a mellkasa.
Xue Yang olyan erősen nevetett, hogy könnyek gyűltek a szeme sarkában. Összeráncolta a homlokát.
- Mi a baj?! Annyira meghatódtál, hogy megint látod régi barátod, hogy még sírsz is? Nem akarod megölelni?!
A-Qing olyan erősen szorította a száját, amennyire csak tudta, hogy ne szökjön fel belőle nyöszörgő sírása. A ravatalozóban Xue Xang egyik oldalól a másikra járkált, és harag és elragadtatás szörnyű hangján átkozódott:
- Megmenteni a világot! Micsoda vicc. Még magad sem tudod megmenteni!
Éles fájdalom hasított Wei WuXian fejébe. Ezúttal a fájdalom nem A-Qing lelkéből eredt.
Xiao XingChen csüggedten letérdelt a földre, Song Lan lábai elé. Összegörnyedt, mintha kicsiny, gyenge görönggyé akarna válni, remélve, hogy eltűnik erről a világról. Hófehér köntösét por és vér borította. Xue Yang rákiáltott:
- Nem tudtál tenni semmit, nyomorúságosan elbuktál, te vagy az egyetlen, aki hibás - te kérted ezt!
Ebben a pillanatban Wei WuXian meglátta magát Xiao XingChenben.
Magát, ki nyomorúságosan elbukott, ki vérben ázva állt, ki semmit sem tudott tenni, kivéve, hogy némán tűrte a kritikát és a vádaskodást, ki remény nélkül maradt, ki csak sírni tudott kétségbeesésében!
Az átázott fehér kötések teljesen vörösek voltak. Xiao XingChen arcát vér borította. Mivel nem volt szeme, amivel könnyeket sírt volna, így vért könnyezett. Évekig megtévesztették, barátjává fogadta ellenségét, és minden kedvességét lábbal tiporták. Azt gondolta, hogy hullafalókat irt, de kezeit az ártatlanok vére szennyezte be. Még legjobb barátját is meggyilkolta!
Csak nyüszíteni tudott fájdalmában.
- Kérlek. Engedj el.
Xue Yang:
- Hát nem halálra akartál engem szúrni csak egy perccel korábban? Miért könyörögsz most nekem, hogy engedjelek el?
Tisztában volt vele, hogy amíg Song Lan hullája védelmezi, Xiao XingChen nem lesz képes ismét felvenni a kardját.
Ismét győzött. Mindenen túláradó győzelem volt.
Xiao XingChen hirtelen felkapta Shuanghuát, ami a földön hevert. Megfordítva a kardot, az éles pengét a nyakához illesztette. Az ezüst kard fényének tiszta sugara megvillant Xue Yang sötét, fénytelen szemeiben. Xiao XingChen leengedte a kezeit. Vörös vér csordogált Shuanghua pengéjén.
A földre hulló kard visszhangja nyomán Xue Yang nevetése elhalt.
Egy pillanatnyi csend után odasétált Xiao XingChen mozdulatlan holttestéhez. Vérben úszó szemekkel nézett le rá, ajkainak görbülete lehajlott. Wei WuXian nem tudta, rosszul látta-e, de úgy tűnt, hogy Xue Yang szemeinek karimáját vörös színezi.
Összeszorított fogakkal sziszegte oda:
- Te kényszerítettél rá, hogy ezt tegyem!
Azután komoran felnevetett, magában kezdett beszélni.
- A halott még jobb! Csak a holtak hallgatnak rendesen.
Xue Yang ellenőrizte Xiao XingChen légzését és megtapogatta csuklóját, mintha azt gondolta volna, nem volt még eléggé halott, nem volt még eléggé merev. Felállt, bement az oldalsó hálószobába, és előhozott egy lavór vizet. Egy tiszta törölköző segítségével letörölte az összes vért Xiao XingChen arcáról. Még a régi kötést is kicserélte újakra, óvatosan megkötve rajta.
Varázskört festett a földre, előkészítette a szükséges anyagokat, és Xiao XingChent megfelelően elhelyezte benne. Csak akkor jutott eszébe saját gyomorsebét ellátni, mikor ezt már mind elvégezte.
Valószínűleg azt gondolván, hogy nem sokkal később megint találkozni fognak, hangulata egyre jobb és jobb lett. Felszedte az összes gyümölcsöt és zöldséget, ami szétszóródott a földön és elrendezte őket a kosárban ismét. Ritka szorgalommal még a házat is kitakarította, és új rétegnyi szalmát helyezett A-Qing koporsójába. Végül elővette az utolsó darab cukorkát, amit Xiao XingChen előző éjjel adott neki.
De amikor már épp szájához emelte, elgondolkodott egy kicsit. Visszafojtva a sürgető vágyat ismét letette. Állát unalmában egyik kezébe támasztotta, és várta, hogy Xiao XingChen felüljön.
De nem történt meg soha.
Az ég már sötétedett, s így Xue Yang arckifejezése is. Bosszúsan dobolt az asztalon ujjaival.
Amikor az alkony teljesen leszállt, felrúgta az asztalt és átkozódni kezdett. Felállt, féltérdre ereszkedett Xiao XingChen holtteste mellett, ellenőrizte a varázskört és az igézeteket, melyeket felfestett. Miután ismételten mindent megvizsgált, úgy érezte, mindent jól csinált. De miután ráncolta homlokát egy darabig, mégis mindent eltörölt és újrarajzolta az egészet.
Ezúttal egyenesen a földre ült és türelmesen bámulta Xiao XingChent. Még egy kicsit várt. A-Qing lábai már a zsibbadtság három különböző fázisát is megjárták. Most már mindkettő viszketett és égett, mintha hangyák ezrei mászkáltak volna rajta. Szemei duzzadtak voltak a sírásról. Látása kissé homályos volt.
Újabb két óra elteltével Xue Yang végül ráébredt, hogy a helyzet kicsúszott a kezei közül.
Kezét Xiao XingChen homlokára tette, az érzékeléshez behunyta szemeit. Egy perccel később szemei felpattantak.
Wei WuXian tudta. Amit érzékelni tudott, az feltehetőleg pusztán néhány töredéknyi széttört lélekdarab volt.
És azt a lelket, amelyik ilyen módon tört darabokra, soha nem lehetett felhasználni arra, hogy ádáz holttestet teremtsen belőle.
Úgy tűnt, Xue Yang sosem gondolta volna, hogy ez megtörténhet. Állandóan vigyorgó arcán most először jelent meg tompa üresség.
Bár már túl késő volt, gondolkodás nélkül rányomta kezeit a Xiao XingChen nyakán lévő sebre. De minden vér elszivárgott már belőle. Xiao XingChen arca fehérebb volt, mint a papír. Sötétvörös vér száradt rá foltokban a nyakára. A seb befedése már semmit sem segített.
Xiao XingChen meghalt. Véglegesen.
Még lelke is darabokra tört.
A gyermek Xue Yang történetében, aki sírt, mert nem kapott süteményt, túl sokban különbözött a mostani Xue Yangtól. Szinte lehetetlen volt a kettőt egynek elképzelni. Mégis ebben a pillanatban Wei WuXian végre meglátta azt az önző, összezavart kisgyereket Xue Yang arcán.
Vörös vénák lepték el egy pillanat alatt Xue Yang szemeit. Hirtelen felállt. Mindkét kezét ökölbe szorítva törni-zúzni kezdett a ravatalozóban. Rúgdosott és ütlegelt, lármásan darabokra szedve az egész házat, melyet csak néhány perccel korábban takarított ki.
Ezen a ponton arckifejezése és az általa kibocsátott hangok még inkább őrületet mutattak, mint korábban bármilyen eddigi viselkedése.
Miután mindent darabokra zúzott, ismét lenyugodott. Leguggolt oda, ahol korábban volt, és halk hangon szólította:
- Xiao XingChen!
Folytatta:
- Ha nem kelsz fel, drága barátodat, Song Lant ráveszem, hogy gyilkoljon.
- Mindenkit megölök Ravatalozóvárosban, és élő halottakká változtatom őjet. Itt éltél sokáig. Tényleg oké a számodra, hogy ne törődj vele?
- Megfojtom azt a kicsi vak A-Qinget és a hulláját a mezőkön hagyom, hogy vadkutyák tépjék darabokra.
A-Qing hang nélkül remegett.
Mivel nem érkezett válasz, Xue Yang hirtelen felüvöltött dühében:
- Xiao XingChen!
Megragadta Xiao XingChen gallérját, még ha nem is számított, és megrázta néhányszor, miközben az élettelen arcra meredt a kezei között.
Hirtelen megfogta Xiao XingChen karját és a hátára emelte.
Xue Yang keresztülvitte a holttestet az ajtón. Mintha elvesztette volna az eszét, suttogva hadart:
- Szellemcsapda Erszény, Szellemcsapda Erszény. Oké, egy Szellemcsapda Erszény. Szükségem van egy Szellemcsapda Erszényre, egy Szellemcsapda Erszényre, egy Szellemcsapda Erszényre...
Csak miután eltűnt a messzeségben, akkor mert A-Qing finoman megmozdulni.
Képtelen lévén megtartani magát a földre rogyott, és csak némi kínlódás után tudott talpra vergődni. Sikerült néhány lépést megtennie. Amint izmai kiegyenesedtek, egyre gyorsabban és gyorsabban ment, majd futni kezdett.
Amikor olyan messzire futott, hogy Ravatalozóváros messze elmaradt mögötte, végül kitört belőle az elfojtott sírás.
- Daozhang! Daozhang! Ó, Daozhang...
A színtér hirtelen megváltozott és valami mássá alakult át.
Ekkor A-Qing már felhetetőleg napok óta futott. Ismeretlen városban gyalogolt, bambuszbotját maga előtt tartva ismét vaknak tettette magát.
- Elnézést, van itt valami nagyobb szekta?
- Elnézést, vannak a környéken igazán befolyásos emberek? Befolyásos emberek, akik harcművészek.
Sajnálatos módon senki sem vette kérdéseit komolyan. A legtöbben otthagyták néhány fél szívvel váltott mondat után. A-Qing azonban nem lankadt. Fáradhatatlanul kérdezősködött, még ha jó párszor egyszerűen el is hessentették. Amikor látta, hogy nem kap választ, elment, és egy másik, kisebb útra tért rá.
Egész nap gyalogolt és kérdezősködött. Kimerülten vonszolta nehéz lábait egy patak felé. Meghajlította tenyerét és ivott néhány korty vizet, enyhítve torka száradtságát. A víztükörben megpillantotta hajában a fa hajtűt és érte nyúlt.
Ahogy a hajtűt nézte, ajka megint megrándult, sírni akart. A gyomra korgott, és egy kicsiny, fehér pénzeserszényt vett elő a kabátja hajtókájából. Ez volt az, melyet Xiao XingChentől lopott. Kivett belőle egy kis cukorkát és óvatosan megnyalta. Miután nyelve hegyével megízlelte az édességet, ismét eltette a cukorkát.
Ez volt az utolsó darab cukor, melyet Xiao XingChentől kapott.
A-Qing lenézett és eltette a erszényt. Egy pillantással hirtelen észrevette, hogy egy másik személy árnyéka jelenik meg a víz tükrében.
A tükörképe mellett állva Xue Yang mosolygott le rá.
Rémült sikollyal A-Qing azonnal hátraesett.
Xue Yang már egy ideje mögötte állhatott. Shuangjuát kezében tartva kitárta karjait, mintha meg akarta volna ölelni.
- A-Qing, miért futottál el? - mondta boldogan. - Olyan rég nem láttuk már egymást. Nem hiányoztam?
- Segítség! - sikoltotta A-Qing.
Kihalt, hegyi ösvényen voltak. Senki sem jött a segítségére.
Xue Yang felhúzta a szemöldökét.
- Történetesen épp beléd szaladtam, amikor a városban kérdezősködtél, miután elintéztem a dolgom Yueyangban. Micsoda csodálatos fordulata a sorsnak! Ha már erről van szó, kiemelkedő az alakításod. Még engem is ilyen hosszú ideig bolonddá tettél. Szép munka.
A-Qing tudta, hogy ezúttal nem kerülheti el a halált. A sokk után, mivel azt gondolta magában, úgyis meg kell halnie, miért ne halhatna meg, miután annyit átkozódott, amennyit csak akart? Ismét felbátorodott, felugrott és kiköpött.
- Te állat! Hálátlan nyomorult! Rosszabb vagy, mint a legutolsó fattyú! A szüleid minden bizonnyal disznóólban csináltak egy ilyen szuka kölykét, mint te! Szart zabáló senkifia vagy!
Mivel piactereken kószált, igen sok átkozódást és vitatkozást hallott. Amennyi káromkodást csak hallott, most mind rá zúdította. Xue Yang csak vigyorgott és hallgatta.
- Egészen jó vagy benne, nem igaz? Miért nem hallottalak én téged ilyen gorombán viselkedni Xiao XingChen előtt? Van még?
A-Qing:
- Kapd be, szégyentelen mocsok! És még emlegetni mered Daozhangot és a kezedbe mered fogni a kardját! Megérdemled, hogy fogd? Beszennyezed a holmijait!
Xue Yang baljával feltartotta Shuanghuát.
- Ó, erre gondolsz? Most már az enyém. Azt hiszed, a te daozhangot ennél tisztább? Ezután ő is az én...
A-Qing:
- Te szarcsimbók! Ne is álmodj róla! Nem érdemled meg, hogy Daozhangot tisztátalannak nevezd. Te csak egy köpetdarab vagy! Daozhang a legszerencsétlenebb ember a földön, hogy veled találkozott! Te vagy az egyetlen mocskos itt! Csak egy gusztustalan köpetdarab!
Xue Yang arckifejezése végül elsötétült.
Miután oly sokáig menekült, a pillanat végül elérkezett. A-Qing furcsán megkönnyebbül.
Xue Yang jeges hangon szólalt meg.
- Mivel annyira szereted a vakot játszani, miért nem leszel tényleg vak?
Kezének egy intésével valamiféle port hintett az arcába, mely a szemeibe ment. Minden, amit látott, vérvörösbe borult, majd elfedte a sötétség.
A szemébe hasító, kínzó fájdalomtől A-Qing vérfagyasztó sikolyt hallatott. Xue Yang hangja hallatszott ismét:
- Túlságosan beszédes vagy. A nyelvedre sem lesz többé már szükséged.
Ezüstcsengő metsző hangja hallatszott Wei WuXian közvetlen közeléből, de még A-Qing érzelmeiben fürdött, nem volt képes visszanyerni érzékeit. A feje forgott.
Lan JingYi meglóbálta a kezét előtte.
- Nincs reakció? Mi van, ha elvesztette az eszét?!
Jin Ling:
- Már mondtam, hogy az Átélés nagyon veszélyes!
Lan JingYi:
- Nos, mert a fellegekben járt az agyad és nem ráztad meg a csengőt időben.
Jin Ling arca megfagyott.
- Én...
Wei WuXian azonban szerencsére végül magához tért. Feállt a koporsónak támaszkodva. A-Qing már elhagyta a testét, ő is a koporsónak dőlt. A fiúk körésereglettek, mintha fészekaljnyi malacok lettek volna, s mind egyszerre kezdett beszélni.
- Magához tért, magához tért!
- Phű, nem ment el az esze.
- Nem mert már el régen?
- Ne beszélj sületlenségeket!
A hangos fecsegés sértette a fülét.
- Ne legyetek olyan hangosak! - mondta Wei WuXian, - Szörnyen fáj a fejem.
Egyszeriben elcsendesedtek. Wei WuXian lenézett, a koporsóba nyúlt, és finoman szétnyitotta Xiao XingChen gallérját. Ahogyan várta, nyakánál ott volt a vékony, mégis végzetes seb.
Wei WuXian némán felsóhajtott és A-Qinghez fordult.
- Köszönöm a fáradalmaidat.
A-Qing szelleme ugyan vak volt, de sem olyan lassú, sem olyan óvatos nem volt, mint más vakok, annak köszönhetően, hogy csak halála előtt néhány pillanattal vakult meg igazán. Annak előtte gyors mozgású, élettel teli hajadon volt.
Ezekben az években magányosan rejtőzött Ravatalozóváros ködjében, titokban ténykedve Xue Yang ellen, elijesztve minden embert, aki betette oda a lábát, figyelmeztetve őket, kivezetve őket onnan. Mennyi bátorságra és eltökéltségre volt mindehhez szüksége?
A koporsó pereme mellett A-Qing összetette a két kezét és néhányszor meghajolt Wei WuXian előtt. Azután bambuszbotját kardként használva azt mutatta, mint oly sokszor már játékból: „ölj, ölj, ölj”!
- Ne aggódj - válaszolta Wei WuXian. - A növendékekhez fordult. - Maradjatok itt mindannyian. A város élőholtai ide nem tudnak jönni. Hamarosan visszatérek.
Lan JingYi önkéntelenül is megkérdezte:
- Mit láttál az Átélés alatt?
Wei WuXian:
- Túl hosszú történet. Később elmondom.
Jin Ling:
- Nem tudnád összegezni? Ne hagyj minket lógva!
Wei WuXian:
- Összegezve: Xue Yangnak meg kell halnia.
A sűrű ködben, mely mindenfelé terjengett, amerre a szem ellátott, A-Qing pálcája vezérelte. Gyorsan mozogtak és hamarosan visszatértek a harc színterére.
Lan WangJi és Xue Yang már kívül volt. Bichen és Jiangzai fényei egymásnak feszültek - a harc kritikus pillanathoz érkezett. Bichen nyugodt és kényelmes tempóban mozgott, felülkerekedve, míg Jiangzai úgy csapkodott, mintha veszett kutya lett volna, valahogy mégis képes volt tartani magát. A rémületes fehér ködben azonban Lan WangJinak meggyűlt a baja a látással, ellenben mivel Xue Yang oly sok éven át élt a városban, éppúgy, mint A-Qing, mindig tudta, hol van éppen, akár csukott szemmel is. Így a küzdelem holtpontra jutott. Időnként a guqin hangjai mennydörögtek át a ködön, visszatartva egy csoportnyi élőholtat, akik közeledni próbáltak. Amikor Wei WuXian már épp azon volt, hogy előveszi fuvoláját, két fekete alak csapódott elé, mintha két vaspagoda lettek volna. Wen Ning a földre szorította Song Lant. Mindkét holt egymás nyakát szorongatta a kezével, ujjperceik hangosan ropogtak.
- Szorítsd le! - parancsolta Wei WuXian.
Lehajolt és gyorsan meglelte a két tű végét, melyek átszúrták Song Lan koponyáját. Egyszeriben megkönnyebbült. A tűk sokkal vékonyabbak voltak azoknál, mint amiket Wen Ning fejében talált, és a hozzájuk használt anyag is más volt. Nem lesz túl nehéz Song Lannak, hogy visszanyerje öntudatát. Azonnal megcsippentette a két véget és lassan elkezdte kihúzni a tűket. Amikor megérezte, hogy a furcsa dolgok a fejében mozogni kezdenek, Song Lan szemei elkerekedtek és torokhangú morgás tört elő belőle. Wen Ning csak úgy tudta megakadályozni, hogy elszabaduljon, hogy még nagyobb erőt fejtett ki rá. Amikor a tűk kijöttek azonban, egyszerre olyan volt, mintha egy bábúnak elvágták volna a madzagjait, összerogyott a földön, és nem mozdult.
Hirtelen dühös ordítás támadt mögöttük, ahol a másik kettő harcolt.
- Add vissza!
Lan WangJi kardja megvágta Xue Yang mellkasát. Nemcsak vérezni kezdett, de Bichen hegyére került Szellemcsapda Erszény, melyet köntöse hajtókájában rejtegetett. Wei WuXian azonban nem látta, mi történik.
-Xue Yang! Mit akarsz, hogy visszaadjon neked? Shuanghuát? Kezdjük azzal, hogy Shuanghua nem is a te kardod, akkor miért mondod, hogy adja vissza? Nem szégyenled magad?
Xue Yang hangosan nevezett.
- Idősebb Wei, tényleg nem akarsz felém semmi könyörületet mutatni, ugye?
Wei WuXian:
- Nevess. Folytasd csak. Még ha nevetve halsz meg, akkor sem tudod összerakni többé Xiao XingChen lelkét. Annyira undorodott tőled, és mégis vissza akarod hozni, hogy tovább játsszadozz vele.
- Ki akar vele játszadozni?! - ordította Xue Yang.
Wei WuXian:
- Akkor miért könyörögtél térden állva, hogy segítsek helyreállítani a lelkét?
Természetesen az olyan éles elméjű ember, mint Xue Yang, jól tudta, hogy Wei WuXian szándékosan tereli el a figyelmét, először is, hogy feldühítse, másodszor, hogy felemelje a hangját, hogy Lan WangJi megtudja, merre jár, és megtámadhassa. De ennek ellenére is válaszolt. Kegyetlen hangon mondta:
- Miért tettem? Hah! Hát hogy nem tudod? Ádáz holttestet akarok csinálni belőle, gonosz szellemet, hogy irányíthassam! Nem akart mindig is erényes lenni? Teszek majd róla, hogy sosem szűnjön meg öldökölni, soha ne találjon békét!
Wei WuXian:
- Hmmm? Ennyire gyűlölöd? Akkor miért ölted meg Chang Pinget?
Xue Yang vicsorgott.
- Miért öltem meg Chang Pinget? Tényleg meg kell kérdezned, YiLing Pátriárka?! Nem mondtam neked? Azt mondtam, hogy ki fogom irtani az egész YueyangChang Klánt, írmagja sem marad.
Ahányszor csak megszólalt, gyakorlatilag elárulta helyzetét vele. A húst szabdaló penge hangjai tovább hallatszottak, de Xue Yang fájdalommal szembeni tűrőképessége jóval meghaladta az átlagos emberét. Wei WuXian látta az Átélés során, hogy még amikor gyomron szúrták, akkor is úgy tudott nevetni, mintha semmi sem történt volna.
Wei WuXian folytatta:
- Nagyszerű indokkal álltál elő. Sajnos az évek nem stimmelnek. Az olyasvalaki, mint te, aki a legkisebb dolgokért is bosszút szomjazik és ilyen kegyetlen módon gyilkol, nem várt volna ennyi évig, hogy elintézzen egyetlen klánt, nem igaz? Tudod, mi az indoka annak, hogy megölted Chang Pinget.
Xue Yang:
- Akkor mondd meg te! Mit tudok? Mit tudok én?!
Az utolsó mondatát már ordította. Wei WuXian tovább faggatta.
- Nemcsak megölted, Miért választottad a lingcsit, a büntetést jelképező kínzást? Ha magadért álltál volna bosszút, miért használtad Shuanghuát Jiangzai helyett? Miért vájtad ki a szemeit és tetted Xiao XingChenhez hasonlatossá?
Xue Yang már rekedtre üvöltötte magát.
- Badarság! Ez mind badarság! Bosszú volt - mi a fenéért hagytam volna, hogy kényelemben haljon meg?
Wei WuXian:
- Valóban bosszúra vágytál, de kin akartál valójában bosszút állni? Micsoda tréfa. Ha valóban bosszút akartál volna, akkor magadon hajtod végre a lingcsit!
Két hussanó hang kíséretében valami éles hangon szelte át a levegőt, felé tartva. Wei WuXian még csak meg sem hőkölt. Wen Ning eléugrott és két tűt kapott el, melyek kegyetlen, fekete fénnyel égtek. Xue Yang egy sornyi rettenetes nevetést hallatott, mintha kuvik lett volna. A nevetés azonban egyszeriben elhalt és Xue Yang elcsendesedett. Nem figyelt többé Wei WuXianra, visszatért a ködben Lan WangJival való küzdelméhez.
Wei WuXian csendben gondolkodott. Ennek a kis gazembernek akkora életereje van. Olyan, mintha egyáltalán nem érezne fájdalmat, és akkor is jól van, bármennyire is megsebesül. Ha még egy kicsit tovább beszél és Lan Zhan még néhányszor megszúrja, biztos vagyok benne, hogy nem lesz képes tovább ugrándozni, mikor se keze, se lába nem lesz. Sajnálatos módon azonban nem kapja be többé a csalit!
Hirtelen egy sorozatnyi koppantás hallatszott a köd belsejében.
Wei WuXiannak gyorsan fordult az esze, felkiáltott:
- Lan Zhan, oda támadj, ahol a pálca koppan!
Lan WangJi előre vetette magát. Xue Yang elfojtott nyögést hallatott. Egy pillanattal később a bambuszpálca hangja ismét felhangzott, néhány méterrel arrébb!
Lan WangJi folytatta a támadást abban az irányban, amerről a zaj jött.
- Kicsi Vak, nem félsz, hogy darabokra törlek, amiért így követsz engem körbe? - fenyegetőzött Xue Yang.
Amióta csak Xue Yang megölte, A-Qing mindig rejtőzködött, hogy ne találhasson rá. De valamely oknál fogva Xue Yang nem igazán törődött a hullafalóval, mintha úgy vélte volna, túl gyenge ahhoz, hogy tartania kelljen tőle. Most azonban A-Qing ráakaszkodott, mintha csak az árnyéka lett volna. Bambuszpálcájával kopogtatva elárulta hollétét, megmutatta Lan WangJinak, hova kell támadnia!
Xue Yang mozdulatai emberfelettien gyorsak voltak. Azonnal valahol máshol bukkant fel. Amíg élt, A-Qing is gyorsan tudott futni. Most hullafalóként annyira ragaszkodott hozzá, mint egy átok. Olyan sebesen verte pálcájával a földet, amennyire csak tudta. A kopogás közel és távol, balra és jobbra, elől és hátul is felhangzott. Lehetetlen volt elkerülni. Amint felhangzott, Bichen ragyogása azonnal követte!
Kezdetben Xue Yang úgy siklott a ködben, mint hal a vízben. Egyszerre tudott elrejtőzni és lesből támadni, ahogyan csak akart. De most meg kellett osztania figyelmét, hogy A-Qinggel elbánjon. Átkozódva egy talizmánt hajított maga mögé. A másodpercnyi figyelemelterelődés után, A-Qing csonthasogató sikoltását követően Bichen keresztülszúrta Xue Yang mellkasát!
Bár A-Qing szellemét elpusztította Xue Yang talizmánja, és semmilyen zaj nem fedte már fel, merre jár, a támadás létfontosságú szervet ért. Xue Yang már nem tudott olyan kiszámíthatatlan lenni, mint korábban!
A köd belsejéből olyan hang hallatszott, mintha valaki vért köhögött volna fel. Wei WuXian elővett egy Szellemcsapda Erszényt, hogy megmentse A-Qing lelkét. Xue Yang nehéz léptekkel járkált, majd hirtelen előrevetődött. Karjait kiterjesztve üvöltötte:
- Add ide!
Bichen kék fénye keresztülszelte a levegőt. Lan WangJi ügyesen leszelte egyik karját.
Egyszeriben vér fröccsent szét. Wei WuXian orra előtt a fehér köd nagy részét vérpára lepte el. A vér szaga olyan átható volt, hogy még a lélegzetvétellel is nedves, rozsdás szag hatolt az orrába. Nem törődött azonban vele. Egyedül arra koncentrált, hogy megtalálja és begyűjtse A-Qing szétszóródott lelkét. Másfelől azonban Xue Yang, bár nem adott ki semmi hangot, lerogyó térdek dobbanása hallatszott a földről. Úgy tűnt, annyi vért vesztett, hogy végül összeesett, lába nem volt képes tovább megtartani.
Lan WangJi ismét magához szólította Bichent. A következő támadás Xue Yang fejét fogja levágni!
Hirtelen azonban kék lángok lövelltek ki a ködborította földről az ég felé.
Egy Teleport Talizmán tüze volt!
Wei WuXian tudta, hogy a helyzet nem volt valami rózsás. Nem törődve a ködben lapuló veszélyekkel, odafutott. De hirtelen majdnem elcsúszott a földön. Ahol a vérszag a legerősebb volt, a talajt nedves, még friss vér borította, mely Xue Yang levágott karjából dőlt.
Xue Yang azonban eltűnt.
Lan WangJi odasétált.
- A sírásó? - kérdezte Wei WuXian.
Xue Yang létfontosságú szervét döfte át Bichen, és karját is elvesztette. A vérveszteség mennyiségéből ítélve minden bizonnyal meg fog halni. Lehetetlenség volt, hogy elég energiája és mágikus ereje maradt ahhoz, hogy Teleport Talizmánt használjon.
Lan WangJi megbiccentette a fejét.
- Háromszor is megvágtam a sírásót. De amikor már közel voltam hozzá, hogy elfogjam, egy csoportnyi élőhalott rohamozott, és ez alkalmat adott neki arra, hogy megszökjön.
- Bár megsérült, a sírásó mégis elvitte magával Xue Yang holttestét, még ha kivételesen nagy mágikus energiájába került is - mondta Wei WuXian komoly arccal. - Feltehetőleg tudta, ki volt Xue Yang és mire képes. Azért vitte el Xue Yang holttestét, hogy... átkutassa, vajon nála van-e a Sztígiai Tigris Amulett.
A szóbeszéd szerint, miután Xue Yangot „elintézte” Jin GuangYao, a Sztígiai Tigris Amulettnek nyoma veszett. De a jelenlegi helyzetből ítélve nagyon valószínű volt, hogy nála volt az amulett. Élőholtak tízezrei, még ádáz élőholtak is, mind Ravatalozóvárosban gyülekeztek. Pusztán a hullaméreg por és koponyába szúrt tűk segítségével kivételesen nehéz lett volna irányítani őket. Csak a Sztígiai Tigris Amulett adhatott magyarázatot arra, hogyan hajlította őket Xue Yang az akaratához, parancsolta meg, hogy engedelmeskedjenek neki és harcoljanak érte. Az olyan valaki, aki annyira ravasz és bizalmatlan volt, mint ő, biztosan nem rejtette volna el valami titkos helyre a Tigris Amulettet. Csak ha mindig magánál tartotta, akkor érezhette magát biztonságban. Amikor a sírásó elvitte a holttestét, magával vitte a Sztígiai Tigris Amulettet is.
Ez nem volt épp egyszerű dolog. Wei WuXian hangja komor volt.
- Most, hogy már ez van, csak reménykedhetünk benne, hogy van korlátja a Tigris Amulett erejének, melyet Xue Yang helyreállított.
Lan WangJi hirtelen valamit könnyedén odadobott neki.
Wei WuXian kiváló időzítéssel kapta el.
- Ez mi?
Lan WangJi:
- A jobb kar.
Egy új Quankun Erszényt is átadott. Mivel végre eszébe jutott, miért is jöttek eredetileg Ravatalozóvárosba, és felderült az arca.
- Drága barátunk jobb karja?
Lan WangJi:
- Ühüm.
A sírásó akadályoztatása, az élőholtak támadó csapatai, és a sűrű köd ellenére Lan WangJi mégis sikeresen megtalálta a hulla jobb karját. Wei WuXian több, mint elégedett volt.
- Semmivel sem vártam kevesebbet HanGuang-Juntól! - dícsérte. - Most végre megint egy lépéssel előttük járunk. Milyen kár, hogy nem a fej. Látni akartam, hogy fest drága barátunk ábrázata. Nos, gondolom, ez hamarosan meg fog történni... Hol van Song Lan?
Miután Xue Yang holtteste eltűnt, a köd forgása felgyorsult. Úgy tűnt, hogy elvékonyodott, és könnyebb volt megpillantani a környezetet. Wei WuXian ezért hirtelen észlelte, hogy Song Lan eltűnt. Ott ahol eredetileg feküdt, csak Wen Ning guggolt a földön, üres tekintettel bámulva rájuk.
Lan WangJi visszavette Bichent a kezébe, melyet eredetileg már hüvelyébe tűzött. Wei WuXian megállította:
- Minden rendben. Nem szükséges az éberség. Song Lan, vagyis az ádáz élőholt, aki volt, valószínűleg nem akar már öldökölni, különben Wen Ning figyelmeztetett volna minket. Valószínű, hogy öntudatra ébredt és magától elment.
Finoman füttyentett. Wen Ning felállt és megfordult, hogy távozzon, alakja eltűnt a ködben. A maga után vonszolt láncok csörgése lassan elhalt a távolban. Lan WangJi nem mondott semmi mást, Nyugodtan odafordult Wei WuXianhoz.
- Menjünk.
Épp amikor már távozni készültek, Wei WuXian hirtelen megtorpant.
- Várj!
Meglátott valamit vértócsában heverve.
Levágott bal kar volt. Négy az ujjai közül szorosan össze volt zárva. A kisujj hiányzott.
Az ököl erősen össze volt szorítva. Wei WuXian leguggolt. Csak szinte minden ereje segítségével sikerült egyesével felfeszegetnie az ujjakat. Miután az ököl kinyílt, egy kis darab cukrot talált benne.
A cukorka már enyhén feketedett. Nyilvánvalóan nem volt többé ehető.
Olyan szorosan szorongatták, hogy szinte összenyomódott.
Wei WuXian és Lan WangJi együtt tért vissza a ravatalozóhoz. Az ajtószárnyak nyiltva voltak. Amint várták, Song Lan a koporsó mellett állt, melyben Xiao XingChen feküdt, fejét lehajtva bámult bele.
A növendékek eltették kardjaikat. Összesereglettek oldalt, és kíváncsian nézték az ádáz élőholtat, aki korábban megtámadta őket. Látván, hogy Wei WuXian és Lan WangJi visszatért, úgy festettek, mintha életüket mentették volna meg, de túl rémültek voltak ahhoz, hogy zajt csapjanak, hátha megriasztják vagy feldühítik vele Song Lant.
Wei WuXian belépett a ravatalozóba, és bemutatta Lan WangJinak:
- Ez itt Song Lan, Daozhang Song ZiChen.
A koporsó mellett állva Song Lan felemelte a fejét és feléjük fordult. Köntöse elejét kissé megemelve Lan WangJi elegánsan átlépte a magas küszöböt, majd bólintott.
Mivel Song Lan visszanyerte az öntudatát, pupillái is visszatértek. Egy tiszta, fekete szempár bámult rájuk.
Azok a szemek, melyek eredetileg Xiao XingChenhez tartoztak, mélységes, leírhatatlan gyásszal csordultak tele.
Nem volt szükség további kérdésekre, Wei WuXian már mindent tudott. Miközben Xue Yang ádáz élőholtat csinált belőle és irányította, Song Lan mindent látott és mindenre emlékezett.
Nem számított, mennyit tudakozódnak még, mennyit beszélnek, csak még jobban felszították volna a fájdalmat és a reménytelenséget.
Egy pillanatnyi csend után Wei WuXian két, egyformán kicsiny Szellemcsapda Erszényt vett elő. Átnyújtotta őket Song Lannak.
- Daozhang Xiao XingChen és a hajadon A-Qing.
Még ha A-Qing rettenetesen félt is Xue Yangtól, nem sokkal korábban mindenhová követte azt, aki megölte őt, nem engedvén kitérni vagy elmenekülni egészen addig, míg szívét át nem fúrta Bichen, s így azt kapta, amit megérdemet. A talizmán csapására a lány majdnem eltűnt. Wei WuXian csak néhány töredéket tudott megtalálni, miközben olyan keményen keresgélt, amennyire csak tudott. Alaposan darabokra tört, épp úgy, mint Xiao XingChen.
A két gyenge lélek kidudorodásából ítélve mindkettő összetekeredve fekült a Szellemcsapda Erszényben. Úgy tűnt, még a legkisebb ütődésre is szétfoszlanak az erszény belsejében. Song Lan remegő kezekkel vette át őket, az erszények tenyerében nyugodtak. Még zsinórjuknál sem fogva merte felemelni őket, mintha attól félt volna, hogy túlságosan himbálózni fognak.
- Daozhang Song, mit szándékozol tenni Daozhang Xiao XingChen testével? - kérdezte Wei WuXian.
Egyik kezében óvatosan dajkálva a két erszényt, másik kezével előhúzta Fuxuét és két vonalat húzott a földön.
- Elégetni a holttestet. Gondolkodni a lélekről.
Most, hogy Xiao XingChen lelke ezer darabra tört, már biztosan nem tudott visszatérni a testébe, ezért a holttest elégetése nem volt rossz ötlet. Ha a test megszűnik és csak a tiszta lélek marad, ha szorgosan vigyáznak rá, talán eljön majd a nap, amikor ismét visszatér.
Wei WuXian bólintott.
- Mit szándékozol tenni azután?
- Vándorolni a világban Shuanghuával - írta Song Lan. - Elűzni a gonoszt XingChen oldalán. - Kis szünet után folytatta. - Amikor felébred, megmondani neki, hogy sajnálom, nem az ő hibája volt.
Ez volt az, amit nem tudott elmondani Xiao XingChennek, mielőtt meghalt.
A Ravatalozóvárost uraló köd fokozatosan szakadozott fel. Már szinte ki lehetett venni az utakat és a kereszteződéseket. Lan WangJi és Wei WuXian kivezette a növendékek csapatát az elhagyott városból. A városkapuk előtt Song Lan elvált tőlük.
Még mindig sötét harcművész öltözetét viselte. Egyedül, két kardot, Shuanghuát és Fuxuét hordozva, a két lelket, Xiao XingChen és A-Qinget óvva másik ösvényre tért.
Nem arra, amelyik Ravatalozóvárosba vezetett.
Lan SiZhui a távozó alak után bámult.
- Xiao XingChen a fényes hold és gyengéd szellő, Song ZiChen a távoli hó és hideg fagy... Szeretném tudni, hogy ketten találkoznak-e még valaha.
Wei WuXian a gyomokkal fedett úton baktatott. Hirtelen egy fűfoltot vett észre és azt gondolta magában: Ez volt az a hely, ahol Xiao XingChen és A-Qing megtalálta Xue Yangot.
Lan JingYi:
- Most már igazán elmondod nekünk, mit láttál az Átéléssel, ugye? Miért volt ez az ember Xue Yang? Miért adta ki magát Xiao XingChennek?
- És az tényleg a Szellemtábornok volt? Hova ment a Szellemtábornok? Miért nem látjuk már? Még mindig Ravatalozóvárosban van? Miért jelent meg olyan hirtelen?
Wei WuXian úgy tett, mintha a második adag kérdést nem is hallotta volna.
- Nos, ez egy bonyolult történet...
Amint sétáltak, miután befejezte a mesét, mindenkinek olyan nyomott hangulata támadt, hogy eszükbe se jutott többé a Szellemtábornok.
Lan JingYi volt az első, aki könnyekre fakadt.
- Miért létezik egyáltalán az ilyen?!
Jin Ling dühöngött.
- Az a Xue Yang egy igazi mocskos szemétláda! Túl könnyű volt neki a halál! Ha Tündér itt lett volna, halálra maratom vele!
Wei WuXian megrettent. Ha Tündér ott lett volna, még mielőtt Xue Yang meghal, ő maga rémült volna halálra.
A fiú, aki az ajtórésen át méltatta A-Qinget, toppantott a lábával.
- Hajadon A-Qing, ó, hajadon A-Qing!
Lan JingYi sírt a leghangosabban. Rémesen festett, de ez alkalommal senki nem figyelmeztette, hogy fogja vissza a hangját, mivel Lan SiZhui szemei is kivörösödtek. Szerencse volt, hogy Lan WangJi nem csendesítette le. Lan JingYi szipogások és könnyek közt javasolta:
- Égetnünk kellene papírpénzt Daozhang Xiao XingChennek és a hajadon A-Qingnek. Van egy falu az útelágazásnál amott, igaz? Vegyünk néhány dolgot és imádkozzunk értük.
Mindenki egyetértett.
- Jó, jó!
Beszéd közben elérkeztek a faluhoz. Lan JingYi és Lan SiZhui türelmetlenül besietett és néhány véletlenszerűen összeválogatott füstölőrúddal, gyertyával és papírpénzzel tértek vissza. Az út oldalán ezután felépítettek valamiféle égetőhelyet, téglák és sziklák segítségével. A fiúk köréguggoltak és papírpénzt kezdtek égetni, motyogva magukban, miközben a tüzet legyezték. Wei WuXian sem volt valami nagyszerű hangulatban. Útközben még csak nem is tréfálkozott. Ezt látván végül nem tudta tűrtőztetni magát tovább. Lan WangJihez fordult.
- HanGuang-Jun, nézd, mit csinálnak más emberek ajtajai előtt. Még csak meg sem akadályozod őket.
Lan WangJi egykedvűen válaszolt.
- Te megállíthatod őket.
Wei WuXian:
- Rendben. Megnevelem őket neked.
És hozzájuk lépett.
- Dolgokat látok? Mindannyian neves szekták tanítványai vagytok. Szüleitek és rokonaitok bizonyára megtanítottak rá, hogy a halottak nem tudnak papírpénzt elfogadni, nem igaz? Miért akarnának a halottak pénzt? Amúgy se kapják meg. És ennek tetejébe még valaki más küszöbén is vagytok. Ha itt égetitek el ezeket...
Lan JingYi felé intett.
- Hess, hess! Elállod a szelet. Nem fog rendesen égni. És nem mintha te halott lennél, honnan tudod hát, hogy a halottak nem kapják meg a papírpénzt?
Könnyekkel és hamuval borított arccal egy másik fiú fordult felé helyeselve.
- Úgy van. Honnan tudod? Mi van, ha mégis megkapják?
- Honnan tudom? - mormolta Wei WuXian.
Persze, hogy tudta!
A tizenvalahány év alatt, amíg halott volt, egyetlen darabka papírpénzt sem kapott!
Lan JingYi egy újabb tőrt döfött a szívébe.
- Ha nem kapsz egyet sem, akkor biztosan azért, mert senki sem égetett neked.
Wei WuXian csendben feltette magának a kérdést: ez hogy lehet? Tényleg ekkora kudarc voltak? Tényleg nem volt egyetlen ember sem, aki papírpénzt égetett volna nekem, Tényleg azért nem kaptam, mert senki sem égetett?
Minél többet gondolkodott rajta, annál biztosabban érezte, hogy ez lehetetlen. Megfordult és odasúgta Lan WangJinak:
- HanGuang-Jun, égettél nekem papírpénzt? Legalább te égettél nekem papírpénzt, ugye?
Lan WangJi rápillantott. Lenézett, leporolta a hamut köntöse ujjáról, azután csendesen a távolba meredt, egyetlen szónyi választ sem adva.
Nyugodt arcába nézve Wei WuXian azt gondolta magában: tényleg?
Tényleg nem égetett semmit?!
Hirtelen egy falusi haladt el mellettük hátára vetett íjjal. Meglehetősen bosszankodónak tűnt.
- Miért égetitek itt ezeket? Épp a házam előtt. Milyen rossz ómen!
A fiúk korábban még soha nem csináltak ilyesmit és nem tudták, hogy rossz ómen volt papírpénzt égetni valakinek a háza előtt. Mind mentegetőzni kezdtek. Lan SiZhui sietve megtörölte az arcát.
- Az ott a te házad?
A falusi:
- Hé, kölyök, vigyázz, mit mondasz! A családom három nemzedék óta itt lakik. Hogy lehetne ez bármi más, mint az én házam?
Hallva hanghordozását Jing Ling elkomorodott és készült felállni.
- Hogy mersz így beszélni hozzánk?
Wei WuXian a fejére nyomta a kezét és lenn tartotta. Lan SiZhui folytatta:
- Most már értem. Elnézést, semmi mást nem akartam a kérdéssel sugallni. Csak mikor utoljára elhaladtunk a ház mellett, egy másik vadászt láttunk, ezért zavarodtunk össze.
A falusi tanácstalan volt.
- Egy másik vadászt? Hogy érted, hogy egy másik vadászt?
Felmutatta három ujját.
- Három nemzedéken át hagyományozódott ez a ház. Csak én vagyok, fivéreim nincsenek! Az apám rég meghalt és nem házasodtam meg, gyerekem sincs. Hogy a fenébe lehetett volna itt egy másik vadász?
Lan JingYi:
- De tényleg itt volt!
Ő is felállt.
- Sok réteg ruhát viselt és nagy sapkát, épp az udvarodban ült és íját és nyilait javította, mintha vadászni indult volna. Amikor megérkeztünk, még meg is kérdeztük tőle az irányt. Ő küldött minket Ravatalozóváros felé!
A falusi kiköpött.
- Badarság! Tényleg az udvaromban láttátok? Senki ilyen nem él a háztartásomban! Az olyan helyen, mint Ravatalozóváros, elagyabugyálják a hullafalók az embert. Oda irányított? Inkább meg akart titeket ölni! A dolog, amit láttatok, biztosan egy hullafaló szellem volt!
Párszor még köpködött, így töltve ki mérgét, majd megrázta a fejét és megfordult, hogy távozzon. A fiúk szótlanul bámultak egymásra. Lan JingYi még mindig tiltakozott.
- De tényleg itt ült ebben az udvarban. Tisztán emlékszem, hogy...
Wei WuXian néhány szólt szólt Lan WangJihoz. Majd megfordult.
- Most már értitek? Valaki Ravatalozóvárosba terelt benneteket. A vadász, aki elirányított, nem idevalósi volt. Valaki álruhában, gonosz szándékokkal.
Jin Ling:
- Az lehetett, aki a macskák esete óta terelgetett minket? Az álvadász tette mindazt?
Wei WuXian:
- Minden bizonnyal.
- Miért tett ennyi erőfeszítést, hogy Ravatalozóvárosba küldjön minket? - csodálkozott Lan SiZhui.
Wei WuXian:
- Még mindig nem tudjuk. De ezután kérlek benneteket, legyetek óvatosak. Ha még egyszer ilyen különös eseményekbe botlatok, ne menjetek utána egyedül. Először lépjetek kapcsolatba a szektátokkal és dolgozzatok együtt egy nagy csoport emberrel. Ha HanGuang-Jun történetesen nem lett volna épp szintén Ravatalozóvárosban, akár meg is halhattatok volna.
Elképzelvén, mi történt volna, ha Ravatalozóvárosban rekednek, sok növendéknek égnek állt a haja. Mindegy, hogy holttestek csapata vette volna körül őket, vagy az élő démonnal, Xue Yanggal kerültek volna szembe, a helyzet teljesen rémisztő lett volna.
A növendékekkel haladva egy idő után, mikor az ég már szinte teljesen besötétedett, Lan WangJi és Wei WuXian végül elérkezett ahhoz a városhoz, ahol a szamarat és a kutyát hagyták.
A város egyáltalán nem volt fényesen kivilágítva, de emberek fecsegése töltötte be. A növendékek mind fellélegezek, hogy végre emberek által lakott helyre értek.
Wei WuXian kitárta karját a szamár felé és felkiáltott:
- Pici Alma!
Pici Alma úgy iázott, mint aki megőrült. Wei WuXian rögvest ezután egy kutya ugatását is meghallotta. Azonnal Lan WangJi mögé iramodott. Tündér odarohant. A kutya és a szamár megállt egymással szemben és vicsorítottak egymásra.
Lan WangJi:
- Kösd ki. Ideje enni.
Maga után vonszolva Wei WuXiant, aki szinte a hátára ragadt, elindult a második emelet felé, egy teafelszolgálóval a nyomában. Jin Ling és a többiek követni akarták, de Lan WangJi megfordult és sötét pillantást vetett rájuk.
- Az idősek és a fiatalok szobáinak külön kell lenniük - mondta Lan SiZhui azonnal a többieknek. - Mi az első emeleten maradunk.
Lan WangJi bólintott és folytatta útját felfelé, arca egykedvű, mint mindig. Jin Ling habozva állt a lépcsőn, bizonytalanul, vajon felfelé vagy lefelé induljon-e. Wei WuXian megfordult és elvigyorodott.
- A felnőtteknek és a gyerekeknek külön kell lenni. Jobb, ha nem láttok néhány dolgot, ami megtörténik.
Jin Ling ajka megrándult.
- Ki kíváncsi arra?!
Lan WangJi szólt a felszolgálónak, hogy készítsen elő odalenn egy asztalt a csoportnyi növendéknek, és egy magánszobát neki és Wei WuXiannak odafenn. Ketten leültek egymással szemben.
Wei WuXian:
- HanGuang-Jun, hallgass rám. Kérlek, ne akard, hogy a szektád egyedül birkózzon meg Ravatolozóváros következményeivel. Olyan nagy város. Ha tényleg ki akarod takarítani a helyet, sokba fog kerülni neked, sok szempontból. Elég nehéz lesz. Shuzhong amúgy se esik a GusuLan Szekta fennhatósága alá. Nézd meg a növendékeket lent, melyik szektából jöttek. Számolj az ő szektáikkal is. Azok a szekták mind segíteni fognak neked.
Lan WangJi:
- Fontolóra veszem.
Wei WuXian:
- Igen, kérlek, tedd azt. Mindenki szeret a zsákmányért harcolni és másra tolni a felelősséget. Ha a szektádnak előnye származik belőle, még ha a javukra válik is, akkor sem biztos, hogy hálásak lesznek, vagy megértik, miért tetted. Ha túl sokat nyersz vele, akkor biztosra veszik majd, hogy mindig a te szektád fog gondot viselni az ilyen dolgokra. Így megy ez a világon.
Egy kis szünet után folytatta:
- De erről beszélve, igazán balszerencsések voltak. Ravatalozóváros nagyon elhagyott, és egyetlen őrtorony sincs a közelében. Különben Jin Ling, SiZhui és a többiek nem tudtak volna véletlenül odavetődni. A hajadon A-Qing és Daozhang Xiao XingChen lelke sem maradhatott volna fenn elrejtve ennyi éven át.
Nem számított, milyen nagy vagy kicsi volt, annyi harcművész szekta és klán létezett, mint csillagok az éjszakai égbolton. Legtöbbjük virágzó városokban székelt, amelyek könnyen megközelíthetőek voltak; vagy pedig mágikus tájakon csodálatos környezetben. A szekták igen kevéssé voltak hajlamosak bizonyos kihalt helyeken állomásozni. Azokon a helyeken, melyeket gonosz teremtmények kísértettek, a lakosok többnyire csendben szenvedtek, nem lelve segítségre sehol.
Amikor a LanlingJin Szekta előző vezetője, Jin GiangShan még életben volt, Jin GuangYao már felemelte a szavát az ügy érdekében. De sok fáradalommal járt volna, és Jin GiangShan amúgy sem lelkesedett túlságosan az ötletért. Akkoriban még a LanlingJin Szekta vezetése sem volt ilyen erős, a problémát egyáltalán nem látták olyan fontosnak, és végül semmi sem történt.
Miután Jin GuangYao hivatalosan átvette a Szekta Vezető posztját és Vezető Harcművész lett, azonnal összegyűjtötte más szekták embereit és forrásait, majd elkezdte kivitelezni korábbi céljait. A kezdetekben fülsiketítő volt a tiltakozás. Sok ember azt gyanította, hogy a LanlingJin Szekta pusztán a maga előnyét kovácsolja és saját zsebeit akarja tömködni. Jin GuangYao mosolygó arccal öt éven át kitartott. Ezen évek alatt számos emberrel szövetkezett, de számos ember el is fordult tőle. Mind gyengéd, mind erőszakos módszerek segítségével mindent megtett, és kívánsága végül teljesült. Több, mint tizenkét ezer „őrtorony” épült fel.
Ezek az őrtornyok a legelhagyatottabb helyek körül voltak szétszórva. Mindegyikükbe rendeltek néhány növendéket a különböző szektákból. Ha bármi furcsa dolog történt, azonnal cselekedtek. Ha nem tudtak megbirkózni az esettel, üzeneteket küldtek a többi szektának vagy vándor harcművészeknek segítségért. Még ha a harcművészek, akik a hívásra érkeztek, vártak is némi díjszabást cserébe, a helyiek pedig túl szegények voltak, hogy telljen rá, a LanlingJin Szekta évek alatt összegyűjtögetett annyit, hogy elegendő legyen a támogatásra.
Mindez a YiLing Pátriárka halála után történt. Wei WuXian csak néhány részletet szedett fel Lan WangJitól, miközben elhaladtak néhány őrtorony mellett útjuk során. A szóbeszéd úgy tartotta, hogy Pontytorony újabb adag őrtorony megépítésére készül, hogy háromezerre emelje fel a számukat és így nagyobb területet tudjanak lefedni. Bár miután az első őrtornyok megépültek, széles körül elismerés övezte e jelentős erőfeszítést, a gyanú és a gúnyolódás hangjai soha nem némultak el teljesen. Amikor elérkezik ez az idő, a harcművész világ minden bizonnyal ismét felbolydul.
Nem sokkal később mind az étel, mind az ital megérkezett. Wei WuXian az asztalra pillantott, mintha nem szándékosan tenné. Szinte minden étel vörös színű volt. Lan WangJi evőpálcikáit figyelve észrevette, hogy az főleg a kevésbé fűszeres fogásokból evett, szinte sosem az élénkvörös színűekből. De még ha onnan vett is, arckifejezése pontosan ugyanolyan maradt. Wei WuXian érezte, amint a szíve összefacsarodik.
A pillantását észrevéve Lan WangJi megkérdezte:
- Mi a baj?
Wei WuXian lassan öntött magának egy csésze likőrt.
- Szeretném, ha valaki inna velem.
